PILLANATKÉPEK
TORNYOS MÚLTJÁRÓL ÉS JELENÉRŐL
A középkorban Tornyos mint virágzó település létezett
a Csík-ér völgyének Csantavértől délre eső részén. A török hódoltság idején
elpusztult és a 18. század közepétől a zentai tanyavilág részeként magyarokkal
népesült újra.
Tornyos neve az okiratokban 1479-ben tűnik fel először, amikor az óbudai
káptalan Konya Demeter özvegyétől, Ágotától megszerezte több település
között Tornyost is.
Az 1521-22. évi dézsmalajstromban is említik Tornyos nevét. 30 adófizető
családot tartottak nyilván. 1580-ban a török adókönyvek (defterek) szerint
26, 1590-ben, pedig 33 háza adózik. Ekkor a szabadkai adókerülethez (náhijéhez)
tartozik. Gombkötő János és társai 1650-ban a nádortól Tornyos-puszta
néven kapják ajándékul. A „puszta" megjelölés azt jelenti (jelzi),
hogy erre az időre már Tornyos mint lakott település megsemmisült. Ezt
a területet Tornyospusztának nevezték még a 19. század végén is, habár
ebben az időben már Tornyos mint lakott helység tanyai gócpontként létezik.
A mohácsi vész után 1542-ig vidékünk egész területe behódolt a töröknek.
A túlélőknek csupán kis töredéke maradt vidékünkön. A még itt megmaradt
lakosság mind a töröknek, mind, pedig a magyar részre adózott. Ezért ezt
a vidéket „kétfelé adózó" területnek nevezték.
A kalocsai érsekségnek a török korszakból több dézsmalajstroma maradt
fenn. Az 1543-as évi dézsmalajstromban Tornyos 16 forint megterheléssel
szerepel, míg Csantavér 12 forinttal, Szabadka viszont 50 forintot fizetett.
A török uralomnak a világtörténelemben is feljegyzett zentai csata vetett
véget 1697-ben.
A csatát követő karlócai békében a határt közvetlenül Zenta mellett,
a Tisza vonalán húzták meg. A határ biztosítására katonai határőrvidéket
szerveztek, és jórészt szerb katonákkal telepítették be.
A tiszai határőrvidék felszámolása után, 1751-ben a magyar nemesi rangot
nyert határőrtisztek (granicsárok) Tornyos-puszta szélein kaptak kúriákat.
A határőrvidék átszervezésekor a privilégiumaikat féltő szerbek tömegesen
vándorolnak el Zentáról és környékéről is. Helyükre nagy számban érkeznek
az észak megyékből magyarok és szlovákok. Kisebb számban jöttek németek,
zsidók, szerbek, bolgárok, zaporozsjei kozákok és cigányok is.
Legvalószínűbbnek tűnik, hogy Zentára a tömeges betelepülésre 1751 és
1755 körül került sor. Az, hogy a Tiszai járásról 1753-ban készített név
szerinti lakosság-összeírásban még nem szerepelnek magyarok a kezdeti
évek adómentességével magyarázható, az összeírás ugyanis csak az adózókkal
foglalkozik.
Kellőszámú megbízható forrás híján maga az újratelepülés mint jelenség
és mint folyamat nem rekonstruálható megnyugtatóan. Az egyik mielőbb letisztázandó
megkerülhetetlen kérdés a határhasználat lenne. A 18. századi források
által felsorolt helynevek egy része nyilvánvalóan a török hódoltság alatt
elpusztult települések emlékét őrzi. A letűnt apró falvak területét veszi
birtokba Zenta a tiszai határőrvidék létrehozásakor.
A szabad foglalás lehetősége, valamint a lakosok számának növekedése
fokozatosan hatott odáig, hogy a zentai határ egyre nagyobb része került
hasznosításra. Az akkori szokás szerint mindenki annyit foglalt, amennyit
meg tudott művelni. Ez a körülmény a kúrialisták mellett elsősorban az
állatállománnyal érkező telepesek esélyeit növelte. A kezdeti 3 évi adómentességet
is ők tudták legjobban kihasználni.
Egyelőre igen kevés közvetlen adat van arra nézve, hogy a zentai határban
a szállások a 18. és 19. század fordulóján mennyiben voltak állatteleltető
és mennyiben „szántóföldi" tanyák.
A II. József-féle 1783. évi katonai felvétel térképlapjain a szállások
(épületek négyszögei és kutak) sűrű láncolata tárul elénk végig a tornyosi
Nagyvölgy két oldalán. A szállásföldek a tornyosi Nagyvölgy, vagyis a
Csík-ér mindkét oldalára kiterjedve, nagyjából téglalap alakú tömböt alkottak.
Ezeket a szállásföldeket teljesen körülfogták a legelők. Nyugatra tőlük
terült el Zenta külsőjárása, keletre pedig a középjárás.
Fordulópontot jelentett Zenta határhasználatában az 1882. évi járásosztás,
a város tulajdonában lévő közlegelők felosztása. A régi jogokra hivatkozva
a birtokos osztály fel akarja maga között osztani a közföldeket, míg a
birtok nélküli értelmiségiek és az állattenyésztők ez ellen küzdenek.
A földosztó párt győz, felosztják a városi földek jórészét. Ez volt a
hírhedt ú.n. „jórásosztás", ugyanis akinek volt földje, az minden
3 lánc után kapott egy negyediket. A föld nélküliek nem kaptak a közlegelőkből
semmit.
Tornyos és környéke nagy változáson ment át a járásosztás után. Addig
a gazdálkodás a külterjes állattenyésztésen alapult, ez után föllendült
a szántóföldi növénytermesztés. Megszaporodott a szállások száma.
Fejlődni jobbára a múlt század vége felé kezdett a település.
A 19. század végén határozták el a tornyosiak, hogy templomot építenek,
1901-ben pedig, már fel is szentelik az új templomot. 6 évvel később postát
is kapott a falu. 1898-ban Jung János tanító szervezésével megalakul a
Zenta-Tornyosi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet korlátolt felelősséggel.
Székhelye: Zenta-Tornyospuszta. A vállalat tárgya: árucikkek előnyös beszerzése
és háziipari cikkek eladása. Ez a szövetkezet átvészelte a két világháborút
és 1947-ig működött.
1913-ban megalakítják a Bács-Bodrog vármegyei Gazdasági Egyesület Tornyospusztai
Gazdakörét. Villanyáramot 1952-ben kapott a falu, vízvezetéket pedig 1966-67-ben.
Tornyosnak a 2002. évi népszámlálási adatok szerint 1766 lakosa van
(1452 magyar, 256 roma és 23 szerb, valamint kisebb számban egyéb nemzetiségűek).
A falu egészségügyi ellátását a zentai dr.Gerő István nevét viselő egészségügyi
központ látja el. Ennek keretében Tornyoson van külső orvosi szolgálat,
valamint hetente háromszor fogorvosi és gyógyszertári szolgálat működik.
A 8 osztályos általános iskola Tömörkény István néven a zentai Stevan
Sremac Általános Iskolának szervezeti egysége, míg a Pillangó nevű óvoda
a zentai Hófehérke iskoláskor előtti intézményhez tartozik.
Az Ady Endre Művelődési Egyesület népes tagsága biztosítja a helyi művelődési
élet folytonosságát, melynek folyománya, hogy 2004-ben Tornyos szervezte
meg a Durindó és Gyöngyösbokréta elnevezésű népzenei és néptánc fesztivált,
a legkisebb közösségként a fesztiválok történetében, amikor is a lakosság
számarányához képest kétszer annyi vendéget fogadtunk. Utcáink szilárd
burkolatúak, középületeink rendezettek. Falunk legnagyobb ünnepe a templombúcsú,
melyet minden év október másiduk vasárnapján tartunk és akkor az elvándorolt
tornyosiak is visszajönnek egy napra a faluba, hogy együtt legyünk.
FEHÉR LAJOS |
