ZENTA ÖNKORMÁNYZATÁNAK RÖVID TÖRTÉNETE
A KÖZÉPKORTÓL NAPJAINKIG

ÖNKORMÁNYZATISÁG A KÖZÉPKORBAN

Zentát elsõ ízben 1216-ban említi egy oklevél, de ekkor már népesebb helynek számít, temploma (klastroma) van. Településsé való kialakulása korábbra tehetõ.

A középkori Magyarországon a helyi hatalmat a település bírája képviselte, szerepüket, hatáskörüket a törvénykönyvek szabályozták, de a helységek birtokosai (a földesurak) voltak az igazi hatalmi-politikai tényezõk.

Zenta a honfoglalás utáni idõkben a Csanád-nemzetségé, - nem tudni pontosan - de 1367-ben már a budai káptalan birtokaként szerepel a korabeli okiratokban. Zenta környéke, pontosabban a várostól északnyugatra fekvõ Csésztó, mely egykoron ártéri halastó volt (áradáskor a Tisza két mellékága itt folyt keresztül) egy 1224-évi határbejárási jegyzõkönyvben a budai káptalan birtoka. ( Több történész – Csánki, Szekeres – szerint a Tisza ny. partján elterülõ Zenta révjével együtt a budai káptalané volt 1247-ben a Csésztóval együtt. )

Zenta a budai káptalan birtokaként indul fejlõdésnek, s kétségtelenül a XIV. század a benépesülésének, - a településmag kialakulásának az ideje.

Zenta önkormányzati múltja közel fél évezredre tekint vissza. Az önkormányzatiság bizonyos jelei már felfedezhetõk abban a jogi konfliktusban, melyre 1475-ben került sor Szeged városával, melynek elõzménye, hogy a zentai réven jogtalanul szedtek vámot azoktól a szegedi polgároktól akiknek Szerémségben voltak szõlõbirtokaik, s boraikat szállították hajókon haza. Mivel Szeged szabad királyi város volt, polgárai vámmentességet élveztek az egész ország területén. A folyamatosan elkövetett jogsértések után a szegediek megtorlásképp elfoglalják Zentát és több hónapon át megszállva tartják, mely konfliktusnak Báthory István országbíró vetett véget egy kétoldali megállapodással. Ebben az 1475. évi megállapodásban a szegediek elismertek bizonyos (szimbolikus) vámfizetési kötelezettséget, viszont a zentaiaknak lényegesen mérsékelniök kellett a vámtarifát (20 hordó bor után 1 forint). Zentát ekkor már mezõvárosként említi ez az okirat (itt említik elsõ ízben városként Zentát). Ennek megfelelõen egyháza (temploma) és hetipiaca van.

Zenta önkormányzatiságának dokumentálható kezdete a XVI. század elejére nyúlik vissza, s konkrétan az 1506. évi kiváltságlevélhez kapcsolódik.

A szegediekkel történt konfliktus után a budai káptalan arra törekszik, hogy Zenta is kiváltságos városi státuszt kapjon, de erre Mátyás király uralkodásának ideje alatt nem számíthatott (aki a szegedieket pártolta e konfliktusban). Mátyás király halála után – a budai káptalan ( Pakosz Balázs) folyamatos közbenjárására – az engedékenyebb II. Ulászló király 1506. február 1-én végre megadja a hõn óhajtott kiváltságlevelet, s Zenta - Szegedhez hasonlóan - szabad királyi város lesz, megkapván mindazokat a jogokat melyekkel Szeged városa is rendelkezett. Ezután Zenta városa gyakorolja is ezeket a kiváltságos jogokat, de szabad királyi városi rangjának törvényerõre emelésére sem, akkor sem késõbb nem került sor. Ennek valószínűsíthetõ oka az ország egyre súlyosbodó belpolitikai helyzetében keresendõ, de más személyes vonatkozású okok is közrejátszhattak az amúgy is körülményes középkori rendelkezés realizálásában. (II. Ulászló király 1514-ben kiadott VII. dekrétumában számba vették a szabad királyi városokat – tehát a királyi birtokokat – de Zenta nincs közöttük, viszont II. Lajos király 1517. dec. 24-én kiadja a kiváltságlevél másolatát, s meg is erõsíti.) Ennek ellenére a budai káptalan bizonyára törekedett a szabad királyi városi státusz törvényerõre emelésére, illetve ennek jogi rendezésére, azonban a nemsokára bekövetkezõ mohácsi tragédia miatt erre nem kerülhetett sor.

Mindennek ellenére Zenta városa a kiváltságlevél birtokában erõteljes fejlõdésnek indul. Az adókedvezmé- nyek miatt sok mesterember telepszik meg a városban, céheket alapítanak. 1513-ban a szegedi varga- és szabócéh kiváltságlevelét véve példának a budai káptalan átíratja e céhlevelet a zentai vargáknak csizmadiáknak és szabóknak. A fejlõdés jeleként a távoli egyetemeken is feltűnnek a zentai diákok (pl. Krakkó, stb.)

Az önkormányzatiság, illetve a szabad királyi városi státusz fontos elemei voltak azok a szabadalmak melyekkel Zenta városa is rendelkezett 1506-tól a mohácsi vészig, tehát az 1526-ig terjedõ alig két évtizedes idõszakban. A szabadalmak között szerepelt a zentaiak vámmentessége az egész ország területén. A másik lényeges kiváltság az, hogy zentai polgár felett csak saját városának bírósága itélkezhetett, a harmadik pedig, hogy a városi elöljáróságot (a helyi önkormányzatot) a zentai polgárok szabadon, maguk választhatták, s minden polgár jelölhetõ volt minden városi tisztségre.

A kollektív elõjogok közül pedig elsõ helyen kell említeni, hogy a város saját ügyeit önállóan intézhette, felelõsséggel csak a királynak tartozott.

Az önkormányzatiságot kihangsúlyozó kollektív szabadalmak lényeges eleme volt még a városi pecsét használtának joga, melyet az 1506. évi kiváltságlevél igen pontosan meghatároz. A pecsétet a város minden kiadmányán használhatta: a magánosoknak kiadott okiratokon épp úgy mint a városi felterjesztéseken, bizonylatokon, adóiratokon stb. (a pecséten Zenta város címere szerepelt - Szt. Péter két keresztbe fektetett kulcsa, köztük a virágzó buzakalásszal, a kulcsok fogójában pedig a két kecsege - a következõ körirattal: “Sygillum Civitatis Zyntha”).

Tény, hogy Zenta városa – bezárólag napjainkig – ekkor érte el önkormányzatiságának, önnálóságának legmagasabb fokát. A város számára oly nagy fontosságú kiváltságlevelet II. Ulászló király 1506. február 1-én adta ki, s a latin nyelvű királyi adománylevél fordításban így hangzik:

„Mi Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyar- és Cseh-országok királya stb. adjuk tudtára ezen oklevélünk által mindazoknak, akiket illet, hogy az irántunk általában és egyes tagjában egyaránt hűséges, tiszteletre méltó budai káptalan, ezen alázatos kérelemmel járult elénk, hogy mi ezen egyháznak Csongrád vármegyében fekvõ Zyntha nevű községét, mely a viszálykodók gyakori és különféle támadásai és olykor a hatalmasok igazságtalan foglalásai folytán hihetetlen módon pusztíttatott s mely most azonban – állításunk szerint – ismét újból kezd kissé emelkedni és következéskép polgárai is – kik ezen idõtájt lakják – Isten nevének dicsõítésére az egyház gyarapításán fáradoznak, hogy maga a község is inkább gyarapodjék, – bizonyos különös és pedig alább következõ adományok, – szabadságokkal és elõjogokkal kegyeskedünk megajándékozni. Midõn tehát a katholikus királyok és fejedelmek lelkének egyéb gondjai és aggályai között mindenek fölött, leginkább az Isten egyházaira irányul a legtöbb figyelem, ezért nemcsak saját jogaikat sértetlenül megvédeni, hanem azoknak több elõnyt és hasznot szerezni, elõrelátó buzgalommal törekszik ; ennélfogva az elõbb említett káptalan érintett kérvénye királyi jóindulattal kegyesen meghallgattatott és annak hely adatott, akarván a mi felvállalt királyi kötelességünknél fogva magának a felséges Isten nevének dicsõségét emelni és növelni, kitõl minden jó származik és akinek kegyelmébõl emeltettünk elõbb nevezett országaink királyi méltóságának polczára. Tehát az elõbbnevezett budai egyházat és következõleg annak szintén elõbb említett községét és az abban lakó polgárokat különös királyi kedvezményekkel és különös adományainkkal készségesen támogatjuk. Midõn tehát az elõzmények megfontolása, valamint különös hitünk és fogadalmunknál fogva, mellyel a legboldogabb apostolok feje szent Péter iránt – kinek dicsõséges neve és védnöksége alatt alapíttatott és létezik az elölnevezett Zyntha községet és jelenlegi ott lakó és tartózkodó összes polgárait, szilárd elhatározásunk és királyi hatalmunknak telje, valamint különös kegyelmünk folytán, összesen és egyenként /minden kivétel nélkül/ ugyanazon javak, szabadalmak és elõjogokkal, melyekkel másik városunk Zeged, akár tõlünk, akár valamely királyi elõdünktõl volt, vagy van kitűntetve és azokkal él, örökre ellátandó, megajándékozandó és díszítendõ: ellátjuk, megajándékozzuk szabadalmazzuk és díszítjük. – És azonkívül bõséges kegyelmünknél fogva ugyanezen Zyntha községnek /melyet ezentúl „város” névvel nevezendõnek rendelünk/ és ezidõbeli valamennyi polgárainak kerek pecsétet, - melyben az õ védszentjük, szt. Péternek két kulcsa, kereszt alakban egymásra téve és felülrõl lefelé nyúlva, alul pedig annak mindegyik végénél egy-egy hal, mely közönségesen kechige néven neveztetik, fejeikkel ellentétesen állítva, a kulcsok felett pedig, ugyanazok között egy virágzó kalász, a körben futó széleken pedig ezen felirat: „Sigillum Civitatis Zyntha” legyen bevésve ; és hogy az akár ezüst, akár réz, akár más alkalmas érzbõl készíttessék és csináltassék, hasonló képen kegyesen megengedjük, felhatalmazván õket, hogy ezután valamennyi okmányuk, melyeket a nevezett község és polgárai bármely alkalommal mindörökké eme törvényes pecsét alatt kibocsájtani fognak, ép oly érvénnyel birjanak, mint amennyivel elõbb nevezett Zeged városunk okmányai birnak. Megengedjük végre, hogy elölnevezett község összes polgárai az elölérintett pecséttel nyilvános és magán okmányoknál, akár beiktató, akár törvénykezési, akár kiváltsági és bármely más okmányoknál, azonkívül bármely ügy és dologban, örökségi és polgári itéleteknél, de csak amelyek igazságosak és törvényesen hozattak, végre gondnoksági és követtségi ügyekben, ép úgy mint elölnevezett Zeged városunk, mindig vörös viaszkkal mindörökre éljenek és azonfelül egészben és egyenként az elöljelzett ugyanazon szabadságokat és elõjogokat, melyekkel elõbb említett Zeged városunk van felruházva, használja és ezután mindörökre s ezen magyar birodalmunk határain belül bármely helyen, minden idõkben, együttesen, vagy külön, biztonságban és szabadon használhassa, élvezhesse és azoknak örvendhessen, beleegyezésünket és jóváhagyásunkat adjuk ezen oklevelünk által, melyre titkos pecsétjeink közül – mikkel mint Magyarország királya élünk, az okmányok hitelessége és érvénye érdekében – függõ alakban a középen van függesztve. Kelt Budán Gyertyaszentelõ Boldogasszony ünnepe elõtti legküzelebbi vasárnapon, ezerötszázhatodik évben, Magyarországbeli uralkodásunk tizenhatodik, csehországbeli uralkodásunknak pedig harminczhatodik évében.

Elõterjesztette Gozthon János mester, királyi felségnek titkárja.”

(Az eredeti latin nyelvű kiváltságlevél másolatát Zenta város kérésére 1895. augusztus 28-i keltezéssel Báró Horeczky Ferenc pápai prelátus, olvasó kanonok állította ki a pozsonyi társas káptalan levéltárában. A latin nyelvű szöveg és ennek – fenti magyar nyelvű fordítása – Zenta város 1895. szeptember 14-i közgyűlési jegyzõkönyvében, a 604. sz. alatti határozatban található.)

E korból egy végrendelet õrizte meg – az elsõ ismert zentai tisztségviselõ – a fõbíró Szűcs Albert nevét, aki bizonyíthatóan 1514. körül volt a város fõbírája (mai értelemben vett polgármestere).

Az 1526. évi mohácsi csata után a törökök kirabolják Budát, és szeptember végén a sereg egy része a Duna, a másik a Tisza mentén vonul vissza elpusztítva az útjukba esõ településeket, mely dúlásnak Zenta is áldozatul esik. A törökök 1541-42-ben hódítják meg véglegesen a Duna-Tisza közét, de a török közigazgatást csak a szultán 1543. évi hadjáratának befejezése után szervezik meg a Tisza mentén. Zenta egy ideig még megõrzi városi jogállását, de az 1560-61-évi török adóösszeírásban már faluként szerepel. Közigazgatásilag a szegedi szandzsák szabadkai nahijébe tartozik, ahol a szegedi bíró (kádi) helyettesével (naib) ítélkezik a peres ügyekben igazhívõk és gyaurok felett.

ZENTA MEZÕVÁROS ÖNKORMÁNYZATA A KIVÁLTSÁGOS TISZAI KORONA-KERÜLETBEN
(1751-1848)

A másfél évszázados török hódoltság megszűnte után 1702-tõl a Tisza mente (Martonostól Szenttamásig) katonai határõrvidék lesz egészen 1751-ig. Ekkor az uralkodónõ Mária Terézia a volt határõrvidéket kiváltságos korona-kerületté nyilvánítja annak érdekében, hogy a szerb nemzetiségű katonák és családtagjaik ne vándoroljanak el. (Mária Terézia a magyarországi rendek nyomására már 1741-ben formálisan megszünteti a határõrvidéket, de a szerbség ellenállása miatt ennek tényleges megvalósítására csak 1751-ben kerül sor).

A Tiszai Korona-kerület kiváltságlevele a szerb nemzetiségűek számára különféle privilégiumokat biztosított, s egyik a települések bíráinak (elöljáróinak) megválasztására vonatkozott. Az 1751. június 28-án kiadott oklevél 4. pontja a bíróválasztást illetõen egyértelműen fogalmaz: “ Minden község évente bírót választ az uradalom által jelölt három alkalmas szerb nemzetiségű személy közül, és annyi esküdtet amennyi szükséges ”. A szerb nemzetiségű bírók választásának gyakorlata 1756-ig tartott, mivel az idõközben újra betelepült magyar lakosság ekkorára már többségbe került, s az óbecsei provizor erre való tekintettel Zentán és Ókanizsán magyarokat jelölt bírónak akiket meg is választottak. A bíróválasztás ezután komoly összetűzések forrásává vált, s ezért bevezették az évenkénti váltakozó bírói tisztségviselést, s általában minden harmadik évben szerb bírót választottak. Az uralkodónõ 1773-ban a katolikus vallásúakra is kiterjeszti a kiváltságokat melyeket tovább bõvít a következõ évben. Ebbõl születik meg 1774-ben a Tiszai Korona-kerület II. kiváltságlevele mely a bírák személyérõl úgy rendelkezik, hogy: “ a városi, illetve községi bírák és esküdtek választásakor a két vallás számarányát kell figyelembe venni ” (katholikus és pravoszláv) .

Mivel az 1751. évi kiváltságlevél Zentát ismét mezõvárosi rangra emelte, így saját önkormányzata is lehetett (a városi önkormányzat még a feudális kori városok önigazgatásán alapult), melynek egyik alapeleme a szabad elöljáróválasztás volt).

A városi elöljáróság testületi szervei a közgyűlés, a külsõ és a bels õ tanács; egyedi szervei a bíró (vagy polgármester), az esküdtek vagy tanácsnokok, a jegyzõ és a város egyes gazdasági feladatainak ellátását irányító tisztviselõk voltak.

A városi közgyűlés a magyar városok legrégebbi testületi szerve, mely nemcsak a szabad királyi városokban és bányavárosokban, hanem egyes nagyobb mezõvárosokban is működött. A közgyűlésen a város minden polgára részt vehetett (egyes idõszakokban ez kötelezõ is volt). A közgyűlés döntött minden fontos kérdésben, ellenõrizte a belsõ tanács (ma a végrehajtó bizottságnak felelne meg) működését, megválasztotta és felelõsségre vonta a tisztviselõket, s ítélkezett is felettük.

A külsõ tanács (nagytanács, lat. electa communitas) választott testület volt, melynek tagjait (kezdetben 12, 24, esetleg 60-100 fõ) a korai idõszakban a közgy ű lés választotta, késõbb a belsõ tanács nevezte ki. A külsõ tanács fontos feladata volt a város gazdálkodásának a felügyelete.

A belsõ tanács (kistanács; lat. magistratus, senatus) a 19. századig a legjelentõsebb önkormányzati szerv volt. Tagjai a bíró (egyben a tanács elnöke), valamint az esküdtek (lat.: iurati, cives consules, senatores) voltak, akiket a 18. századtól szenátoroknak vagy tanácsnokoknak neveztek. Számuk 6-12 fõ között mozgott. Kezdetben õket is a közgyűlés, majd a külsõ tanács választotta, általában egy évre. Önkormányzati, polgárjogi kérdésekben a belsõ tanács döntött, ítélkezett a bűnösök felett, intézte a város gazdasági ügyeit, gondoskodott a rend fenntartásáról, az oktatás- és egészségügyrõl. Döntéseit szótöbbséggel hozta.

A városi bíró (lat.: iudex) a magyar városok belsõ tanácsának vezetõje, s mint ilyen döntõ szerepet játszott a városok igazgatásában.

A belsõ tanács végrehajtó közigazgatási szervként, de egyben bírósági testületként is működött. A belsõ tanács munkaidejének túlnyomó részét azonban a polgárok peres ügyei foglalták le (a jegyzõkönyvek legalábbis errõl tanúskodnak).

A zentai városi önkormányzat székhelye – a városháza – a 18. század második felében létesült a mai gimnázium helyén, de tűzvész áldozatául esik 1769-ben, mely a város nagy részét is elpusztította. Az önkormányzat székhelyét már akkor is városházának hívták, s így is említik egy 1793. évi tanácsülési jegyzõkönyvben: “ az város házánál meg nem jelend 2f. (forint) büntetést fizetni tartatni fog ”...

(Az 1830-as években épül fel a második községháza (városháza) a mai helyén, melyet az 1850-es évek elején átépítenek. Ez a városháza 1911-ben leég, s helyén épül fel az új, monumentális városháza, mely azóta Zenta szimbólumává vált.)

A 19. század elsõ évtizedeiben a helyi közigazgatást reprezentáló városi tanács nemzetiségi összetétele még az 1760-as évek gyakorlata alapján formálódott. Amikor szerb nemzetiségű bírót választottak, akkor a meglévõ szerb esküdt mellé még egyet választottak. Az esküdteket (a tanács tagjait) minden évben a szokásos õszi tisztújításkor választották meg egy éves idõtartamra (a fõbíróval együtt) az alábbi beosztásokra: adószedõ, uradalmi adószedõ, városgazda, biztos, mezõbíró, az utak felügyelõje és két bíráskodó esküdt).

A városi közigazgatás munkájába enged némi bepillantást Zenta város törvénykönyve, mely szerint egy 1819. februárjában megtartott ülésen “ ezen város lakosinak köz boldogulásaik iránt ” határozatokat hoztak, melyekbõl csak néhányat emelnék ki. E szerint elrendelték a város két jegyzõjének, hogy ezentúl minden igyekezetükkel a város javát szolgálják, és közös erõvel “ az város boldogságában dolgozzanak ”. Továbbá a város, illetve a község aktáit a jegyzõk kellõképp õrizzék, kiváltképp az elsõ jegyzõ, akinél az irattár kulcsa van, melyet köteles kiadni a másodjegyzõnek is, ha arra szükség mutatkozik. Amennyiben a másodjegyzõ is elmenne a városból, úgy õ köteles az irattár kulcsait a fõbírónak átadni.

Arról is határoztak, hogy a polgárok peres ügyeit hétfõn és szombaton intézik.

1836-ban – országos szinten – megszületik az elsõ (közigazgatási) törvény a “ Községek belsõ igazgatásáról ”, melyben szabályozzák a bírók, jegyzõk stb. megválasztását és szerepkörét.

ÖNKORMÁNYZATISÁG A FORRADALOM- ÉS SZABADSÁGHARC ALATT (1848-1849)

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt a magyar országgyűlés új közigazgatási törvényt alkotott, melynek XXIV. törvénycikkelye alapján Zenta a középnagyságú városok kategóriájába került, s ezzel képviselõ-testületete legalább 82 tagú lehetett. A városi tanács és a képviselõ-testület ugyanolyan jogosítványokkal bir mint amelyekkel a megyei kisgyűlések, illetve a megyei közgyűlések rendelkeznek. A közgyűlés a városi tisztségviselõkbõl és képviselõkbõl állt - elnöke a polgármester. Határozathozatalhoz legalább 30 tag együttléte volt szükséges. Közgyűlést minden hónapban legalább egyszer kellett tartani.

Az új törvény értelmében Zentán polgármestert kellene választani, de mivel a közigazgatás és az igazságszolgáltatás nincs szétválasztva egymástól, továbbra is a fõbírói tisztség marad meg. A képviselõ-testület illetve az önkormányzat többnyire gyakorolja a rendezett tanácsú városok jogait és kötelezettségeit, mely valójában a tisztviselõi kar átszervezésében, s ezek tevékenységében merül ki.

A szabadságharc leverésével 1849. augusztus elején Zentára osztrák csapatok vonulnak be, s parancsnokuk kinevezi az új fõbirót.

Az 1848. novemberében megválasztott képviselõ-testület a szabadságharc bukása után még majdnem egy évig működik formálisan, s csak 1850. június elején alakítják meg fennhatósági rendeletre az új önkormányzatot élén a fõbíróval.

ZENTA A SZERB VAJDASÁG ÉS TEMESI BÁNSÁG KERETEIN BELÜL (1850-1860)

A szabadságharc leverése után császári rendelettel megalakul a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság. Az új tartományt (melyet Magyarország területébõl hasítottak ki), több szintű körzetekre illetve kerületekre osztották. A tartomány kormányzati központja Temesvár lett. Az osztrák megszállás következményeképp a közigazgatásban megjelentek a német nyelvű hivatalos levelek, utasítások, de a lényegesebb, a várost illetve a széles népréteget érintõ hivatalos közigazgatási utasítások többnyire magyar nyelven íródtak (valószinűleg az értelmezhetõségük miatt), viszont az egyéni kérelmek (panaszok, folyamodványok) vonatkozásában inkább a német nyelv volt a mérvadó.

A fõbírók megválasztásának gyakorlatát – mely még Mária Terézia idejében alakult ki – nem változtatták meg, tehát továbbra is megmaradt az évenkénti bíróválasztás.

Az 1850-tõl 1860-ig terjedõ idõszakban fõleg császári illetve tartományi- és kormányzói rendeletek szabják meg a városi “önkormányzat” tevékenységét, s csak 1860. után – a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság feloszlatásával – kap a város nagyobb lehetõséget önkormányzatiságának kibontakoztatására.

A VÁROS VISZONTAGSÁGAI A RENDEZETT TANÁCSI STÁTUS KÖRÜL (1861-1873)

1861-ben a Helytartó Tanács elnöke (tárnokmester) egy rendeletével ugyan visszaállítja Zenta számára a rendezett tanácsú város státusát, de valójában – úgy mint 1848-ban – most is csak a városi tisztviselõi kar átszervezését engedélyezik a rendezett tanácsú városok mintájára.

1862-ben a helyi elöljáróság kérelmezi a felsõbb hatóságoktól a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztását, illetve egy külön polgármesteri hivatal létrehozását, de eredmény nélkül.

Ezután a város több éven át kéri a felemás rendezett tanácsú státusa megszüntetését melyet végül is 1868-ban a felsõbb hatóságok jóváhagynak, de ezt rövidesen megbánják mert még ugyanebben évben a képviselõk megállapítják, hogy a rendezett tanács megszűnésével Zenta városa az “ eddigi országszerte ismert hírnevébõl sokat veszítve a faluk sorába lépett ”…( Zenta a rendezett tanácsi státusz megszűnésével nagyközség lett !)

1871-ben új közigazgatási törvény lép életbe mely lehetõséget ad a városnak, hogy egy magasabb önkormányzati kategóriába tartozzon. A vágyak és a lehetõségek határán mozgó város elõször arra gondol, hogy “visszakéri “ még az 1526-ban elvesztett szabad királyi városi rangját, de végül is a józanabb megfontolás kerekedik felül, s beérik a rendezett tanácsi státus visszaállításának kérelmével, melyet 1873-ban a belügyminiszter jóvá is hagy. A rendezett tanácsú státus maga után vonja a polgármesteri tisztség bevezetését, s 1873. decemberében megválasztják a város felelõs tisztségviselõit és elsõ polgármesterét Jankovich Aurél személyében.

ZENTA A RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROS 1873-TÓL 1918-IG

A rendezett tanácsi státusz több kötelezettséget, de ugyanakkor több jogot is biztosít a városnak saját ügyei intézésében. Önkormányzati jogköre szinte minden fontos területre kiterjed (tanügy, egészségügy, kultúra, regionális fejlesztés saját községi határain belül stb).

1883-ban lép életbe a köztisztviselõk minõsítésérõl szóló törvény, melynek 2. paragrafusa szerint a polgármesteri tisztséget ügyvédi oklevéllel, állam vagy jogtudományi végzettséggel, illetve legalább négyévi jogi tanfolyam bevégzésével és sikeres államvizsgával rendelkezõ egyének tölthetik be.

Érdemes megemlíteni az 1886. évi törvényt a községekrõl. Ennek elsõ paragrafusa szerint a községek kategóriájába tartoznak a rendezett tanácsú városok, a kis- és nagyközségek. A rendezett tanácsú városok (a továbbiakban r.t.) közvetlenül a vármegyei alispán felügyelete alatt állnak. A polgármesteri tisztség is csak az r.t. városokat illeti meg. A képviselõ-testület ülésein a polgármester elnököl s egyben elnöke is a városi tanácsnak (e testület a mai Végrehajtó Bizottságnak felel meg), mely a közgyűlés határozatait hajtja végre. Az r.t. városokban a rendõrkapitány kivételével az elöljáróságot, illetve a segéd- és kezelõszemélyzet tagjait a képviselõ-testület választja, az utóbbit a jegyzõvel és orvossal együtt élethossziglan, mig a többi tisztségviselõt hat évre. A törvény értelmében nem volt választható községi elöljáróvá az, aki nem lehetett községi képviselõ, illetve a lelkész, a tanító, az állami és megyei tisztviselõk. A törvény arról is rendelkezett, hogy az r.t. városokban a polgármester, fõjegyzõ, pénztárnok és a számvevõi személyzet tagjai – egyidejű hivatalviselés alatt – egymással rokonságban s a sógorság elsõ fokán nem lehettek.

A városi hatóságot a polgármester, a közgyűlés (képviselõ-testület), a városi tanács, az árvaszék, a rendõrkapitány és a községi bíró képviselte. A képviselõ-testület mellett szakbizottságok végezték a különbözõ szakterületek mint pl. az egészségügy, oktatásügy stb. a reájuk háruló feladatokat (közegészségügyi, építészeti, gazdászati bizottság, iskolaszék stb.). A városi tanácsot a polgármester (mint ennek elnöke) a fõjegyzõ, a városi ügyész, a fõorvos, a rendõrkapitány és a tanácsnokok alkották.

Tény, hogy a városi elöjáróság sokat tett a város fejlõdése érdekében, különösen az 1880- és 1890-es években – fõleg Gombos Gábor polgármestersége idején (1881-1888) –, ellenben sok városfejlesztési terv is megbukott a politikai szembenállás, kicsinyesség, rövidlátás miatt. De ennek ellenére az 1873- tól az elsõ világháború végéig tartó idõszak Zenta felemelkedésének korszaka, ekkor rakják le a városiasodás alapjait, s ez az az idõszak amikor néhány területen kiemelkedõ eredmények születnek (1889-ben megépül a vasút, 1895-ben bevezetik a villanyvilágítást, 1907-ben megépúl a vashíd.)

Az elsõ világháború végén 1918. november 16-án Zentát szerb csapatok szállják meg, s rövidesen megkezdõdik a helyi hatalom átszervezése. A közigazgatási teendõket a szerb ún. Nemzeti bizottság látja el. A bevonuló szerb kationaság parancsnoka Gligorije H. Jovanovi Ć 1919. januárjában körlevél illetve plakát formájában adja tudtára a zentai lakosságnak az új rend elvárásait és elképzeléseit (a parancsnok már ekkor félreérthetetlenül közli, hogy a Szabadka felett kialakult magyar-szerb határ csekély mértékben ugyan módosulhat, de alapvetõen szó sem lehet ennek gyökeres megváltoztatásáról).

ZENTA AZ ÚJ DÉLSZLÁV ÁLLAMBAN (1918-1941)

Még 1918. novemberének végén – a szerb megszállás alatt – a megyei fõispán rendeletet ad ki, hogy a hatóságok csak a Szerb-Horvát-Szlovén kormány vagy annak közegei által elrendelt utasításokat hajthatják végre, 1919 elején pedig a fõispán kinevezi a város új tisztikarát köztük a polgármestert is.

A trianoni békediktátummal (1920. június 4.), Zenta az új délszláv államhoz kerül, s ezzel új közigazgatási-jogi keretet kap önkormányzati tevékenységéhez.

Nyilvánvaló, hogy a város korábbi önkormányzati jogai nagymértékben csorbultak az új délszláv állam hatalomgyakorlásának módszereivel, melyre a “rendeleti” úton való irányítás volt a jellemzõ hosszabb ideig.

A királyi Jugoszláviában csak 1933-ban hoztak teljesen új törvényt a községekrõl (valójában közigazgatási reformról van szó). Elõtte a korábbi Szerb Királyság, jórészt még a XIX. században meghozott törvényeit alkalmazták a községekre vonatkozóan. A törvény elsõ paragrafusa a községet köz- és magánjogilag a közigazgatás részeként, önigazgatású szervként és jogi személyként határozza meg.

A község ügyeirõl elsõsorban a helybeli lakosságnak van joga dönteni, de ezt a jogot a lakosság által választott közgyűlés gyakorolja. A közgyűlést a községi tanács képezi, melynek létszáma 36 tanácsnokból áll, akiket három évre választanak meg.

1934-ben – az új közigazgatási törvénnyel összhangban – megszűnik a polgármesteri tisztség s helyette a községi (város) elnök tölti be ezt a funkciót.

A közigazgatási törvény különbséget tett a községek és az ún. városközségek között. Az utóbbiakra törvény bizonyos rendelkezései nem vonatkoztak. Ide tartozott az ország 76 városa köztük Zenta is. A városközségeknek fejlett hatalmi struktúrájuk volt és nagyobb önigazgatási mozgástérrel rendelkeztek.

KÖZIGAZGATÁS A HÁBORÚS ÉVEK ALATT (1941-1944)

1941. áprilisában a magyar hadsereg bevonul Zentára, s bevezetik a katonai közigazgatást, mely augusztusig van érvényben. Ekkor a belügyminiszter kinevezi a város új polgármesterét és fõjegyzõjét. A polgármester dr. Gusáth György Kispest város tanácsnoka. (Dr. Gusáth György Marosvásárhelyen született 1888-ban, állam- és jogtudományi kart végzett, 1913-tól 1923-ig Marosvásárhely aljegyzõje és községi bírája.) A képviselõ-testület azonban csak decemberben alakul meg, s annak 30 tagját is miniszteri rendelettel nevezik ki (egyébként a háború négy éve alatt a város önkormányzatának hatásköre igen szűk területre korlátozódott).

1944. májusában dr. Gusáth polgármestert felsõbb utasításra visszahívják, s a szovjet csapatok október 8-i bevonulásáig két megbízott illetve még egy kinevezett polgármester látja el hivatalát (Lengyel lajos, Bálint Lajos képviselõk és Avar László polgármester, aki mindössze másfél hétig látta el tisztségét).

ZENTA A VÁROSI NÉPFELSZABADÍTÓ BIZOTTSÁG MAJD
A VÁROSI ÉS KÖZSÉGI NÉPBIZOTTSÁG IRÁNYÍTÁSA ALATT 1944-TÕL 1963-IG

1944. október 8-án a városháza tanácstermében az addig illegalitásban működõ Népfelszabaditó Bizottság megtartja elsõ ülését, melyen döntenek a további munkáról illetve a hatalom átvételérõl a város területén. Ezután hivatalosan is megalakul az Ideiglenes Népfelszabadító Bizottság, s a város igazgatásához szükséges többi bizottság. Mivel még a Vajdaság területén folynak a harcok Bácska, Bánát és Baranya területén katonai igazgatást vezetnek be, (hogy e terület délszláv jellegét bíztosítsák a békekötésig), s még október folyamán – a katonai igazgatás képviselõinek jelenlétébén – megalakul a Városi Népfelszabadító Bizottság.

1945. februárjában a Városi Népfelszabadító Bizottság Zentai Bizottsága alakul meg, s ennek 12 tagú végrehajtó bizottsága.

1946-ban megjelenik a népbizottságokról szóló törvény, s ennek értelmében Zenta városa kikerül a járás adminisztratív egységébõl. A Városi Népbizottság azonos rangú lett a Járási Népbizottsággal (A Városi Népbizottság a képviselõ-testület szerepét tölti be)

A soron következõ években a város irányító- és végrehajtó szervei számtalan strukturális és adminisztratív változáson mennek keresztül.

A járások és községek szervezésérõl szóló törvény meghozatalával (1955) hatályát vesztette a népbizottságokról 1952-ben hozott törvény.

1955-ben meghozzák Zenta község új statutumát, s ennek elsõ pontja szerint Zenta község a dolgozó népek politikai-területi önigazgatású alapszervezete, és a lakosság társadalmi-gazdasági alapegysége a község területén. Az önigazgatás bevezetésével bõvül az önkormányzat jogköre politikai, de gazdasági vonatkozásban is és nagyobb mozgástérrel rendelkezik saját ügyeinek intézésében.

Zenta községhez Felsõhegy, Tornyos és Kevi tartozik. Az 50 tagú népbizottság (mely a mai képviselõ-testületnek felel meg) két tanácsból áll a községi és a termelõk tanácsából, s nyolc állandó bizottsággal működik.

A községi statutumot – mely 1963-ig volt érvényben – ezután még többször módosítják illetve bõvitik (1957, 1960), s ennek nyomán a Községi Népbizottság 90 majd 105 tagúra bõvül.

A VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1964-TÕL NAPJAINKIG

1963-ban új alkotmány lép életbe, melynek IV. fejezete a községekrõl szól. A községet önigazgatású szervezetként határozza meg. A Községi Népbizottság utóda a Községi képviselõ-testület lesz, melyet a Községi Tanács és a Munkaközösségek Tanácsa alkot. Az elõbbinek tagjait (tanácsnokait) közvetlenül a választók, az utóbbinak pedig a község területén lévõ munkaszervezetek dolgozói választják meg. A képviselõ-testület a tanácsnokok sorából elnököt választ, õ képviseli a testületet és elnököl annak ülésein, gondoskodik a testület munkájának megszervezésérõl, az ülések összehívásáról stb.

A községi igazgatási szervek tevékenységét a titkár vezeti, megbízatása négy évig tart és újraválasztható.

1964. májusában – még a községi népbizottság – meghozza Zenta község új statutumát, melynek 140. szakasza szerint a községi képviselõ-testület a község jogainak és kötelezettségeinek keretében a hatalom és a társadalmi önigazgatás legmagasabb szerve.

1974 elején – az elfogadott új alkotmánnyal összhangban – a képviselõ-testület elfogadja Zenta község új, igen terjedelmes (447 pontból álló) statutumát. A község területe Zenta, Felsõhegy, Bogaras, Tornyos és Kevi településeket foglalja magába. A község jogi személy. A Képviselõ-testületet a Társult Munka Tanácsa, a Helyi Közösségek Tanácsa, és a Társadalmi Politikai Tanács alkotja. A képviselõ testületnek elnöke és elnöksége van.

A Végrehajtó Tanács a Képviselõ-testület végrehajtó szerve, melynek elnökét és tagjait ugyanez a testület választja meg. Tagjai újraválaszthatók.

1981-töl 1986-ig a képviselõ-testület elnökét évenként választják, majd kétévenként 1990-ig.

A többpártrendszer bevezetésével (1989) új törvényt hoznak a választásokról, majd 1990-ben új alkotmányt. A szerbiai alkotmány hetedik szakasza kimondja, hogy a Község az a területi egység, melyben a helyi önkormányzat érvényesül.

1991 õszén – a helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében – kihirdetik Zenta Község statutumát. A képviselõ-testületet 29 tanácsnok alkotja, ebbõl Zenta 23, Felsõhegy 2, Tornyos 2, Kevi és Bogaras pedig egy-egyet ad.

Az új helyhatósági törvény nagy mértékben csökkentette a községek jogait saját ügyeik intézéséban, s a korábbi évek vagy évtizedek gyakorlatához képest az önkormányzat mozgástere igencsak beszűkült.

A Községi-képviselõ-testület (a továbbiakban KKT) a tanácsnokok sorából négyéves idõtartamra elnököt és egy alelnököt választ egyszerű többséggel. A KKT végrehajtó szerve a végrehajtó bizottság, tagjait szintén egyszerű többséggel választják meg négy éves idõtartamra.

1992. május-júniusában megtartják a második világháború utáni elsõ többpárti helyhatósági választásokat, s július elején megalakul az új képviselõ-testület, mely csak fél évig működik, mivel még az év novemberében új helyhatósági választásokat írnak ki.

1992. végén illetve 1993. januárjában lebonyolódik a kétfordulós helyhatósági választás, s 1993. januárjában megalakul az új Képviselõ-testület.

Napjainkig ezután még kétszer (1996-ban és 2000-ben) tartottak helyhatósági választásokat.

2002. februárjában a szerb parlament új törvényt hozott a helyhatóságokról, melynek új eleme hogy a községi elnök (polgármester) – az eddieghez képest – lényegesen több adminisztratív- és döntéshozó szerepet kap, illetve a Végrehajtó Bizottság helyett egy 11 tagú Községi Tanács alakul, melyet a képviselõk közül választanak.

Az új helyhatóságokra vonatkozó törvénnyel azonban csak a közigazgatást szervezték át némileg, viszont a községek sok mindenre kiterjedõ jogait (pl. az 1974-es alkotmányhoz illetve törvényekhez hasonlítva) ez a demokratikusnak mondott szerb parlament sem származtatta vissza.

Tehát a helyi önkormányzatokra vonatkozó törvényeket alapvetõen még nem változtatták meg, s ennek következtében a városi önkormányzat jogainak és kötelezettségeinek kibõvítésére, valamint az önkormányzatiság igazi kiteljesedésére még várni kell.

*

Az alábbiakban közreadjuk Zenta város mindenkori elsõ tisztségviselõinek névsorát, hivataluk megnevezésével és hivatalviselésük idejével.

ZENTA VÁROS FÕBÍRÓI, POLGÁRMESTEREI ÉS ELNÖKEI 1514-TÕL NAPJAINKIG

AZ ISMERT VÁROSI FÕBÍRÓK 1514-TÕL 1788-IG:

SZűCS ALBERT ? – 1514 - ?
SZABÓ JÁNOS 1761 – 1762.
KOVÁCS MIKLÓS 1762 – 1763.
FARSANG GYÖRGY 1766.
MIHAJLO SAVIĆ 1769.
MILETA PEJČIĆ 1771.
KOSTA OBRADOV 1774.
MILIĆ BIRCLIN 1776.
GERE ISTVÁN 1779 – 1780.
LAITNER IGNÁC 1781 – 1782.
NAGY GERGELY 1783 – 1784.
IGNJATIJE VUKOVIĆ 1784 – 1785.
BOROS JÁNOS 1785 – 1786.
IGNJATIJE VUKOVIĆ 1788.

A VÁROSI FÕBÍRÓK 1792-TÕL 1783-IG:

ZABOS ANDRÁS 1792 – 1793
POLYÁK MIHÁLY 1793 – 1794.
DIMITRIJE RIĐIČKI 1794 – 1795.
MAJOROS GYÖRGY 1795 – 1797.
TEODOR TEŠIĆ 1797 – 1798.
DEME FERENC 1798 – 1800.
PROKOP NIKOLIĆ 1800 – 1801.
KOPASZ JÁNOS 1801 – 1802.
POLYÁK MIHÁLY 1802 – 1803.
KOSTA OBRADOV 1803 – 1804.
BILICKI JÓZSEF 1804 – 1806.
KOSTA OBRADOV 1806 – 1807.
MAJOROS GYÖRGY 1807 – 1808.
BUTORA MÁRTON 1808 – 1809.
KOSTA OBRADOV 1809 – 1810.
TÓTH KURTA GYÖRGY 1810 – 1811.
ZOLNAY JAKAB 1811 – 1813.
GOMBOS LÕRINC 1813 – 1814.
ZOLNAY JAKAB 1814 – 1815.
PETAR ŽIVANOVIĆ 1815 – 1816.
GAZDAG MIHÁLY 1816 – 1818.
MARKO SLAVNIĆ 1818 – 1819.
GAZDAG MIHÁLY 1819 – 1820.
MAJOROS GYÖRGY 1820 – 1821.
KUZMAN VUKOVIĆ 1821 – 1822.
GAZDAG MIHÁLY 1822 – 1824.
KUZMAN VUKOVIĆ 1824 – 1825.
GOMBOS ANDRÁS 1825 – 1827.
KUZMAN STOJANOVIĆ 1827 – 1828.
NÉMET MIHÁLY 1828 – 1829.
KETZELI MÁRTON 1829 – 1830.
KUZMAN VUKOV 1830 – 1831.
OSGYÁNI LÁSZLÓ 1831 – 1832.
GOMBOS PÁL 1832 – 1833.
PETAR BRANOVAČKI 1833 – 1834.
KETZELI STVÁN 1834 – 1835.
GAZDAG MIHÁLY 1835 – 1836.
JAŠA ZUBANOVIĆ 1836 – 1837.
GAZDAG MIHÁLY 1837 – 1838.
MESTER MÁTYÁS 1838 – 1839.
MIHAJLO BUGARIN 1839 – 1840.
GAZDAG MIHÁLY 1840 – 1842.
LAZAR PECARSKI 1842 – 1843.
BOROS KOLOVICS JÓZSEF 1843 – 1844.
OSGYÁNI LÁSZLÓ 1844 – 1845.
LAZAR PECARSKI 1845 – 1846.
HORTI JÁNOS 1846 – 1847.
GAZDAG MIHÁLY 1847 – 1848.
KETZELI ISTVÁN 1848.
TOMCSÁNYI ANDRÁS 1848 – 1849.
ÚJHÁZI MENYHÉRT 1849.
POLYÁK JÁNOS 1849.
KETZELI ISTVÁN 1849.
SAVA VUJIĆ 1849 – 1850.
LAZAR PECARSKI 1850.
OLAJOS GYÖRGY 1850 – 1853.
NIKOLA BODERLICA 1853 – 1855.
OLAJOS GYÖRGY 1855 – 1856.
HEISZLER FERENC 1856 – 1857.
STEVAN BODERLICA 1857 – 1858.
TOMCSÁNYI ANDRÁS 1858 – 1860.
BUDAY GÁBOR 1860 – 1861.
MAJOROS ISTVÁN 1861 – 1862.
BUDAY GÁBOR 1862 – 1866.
LOVÁSZY MIHÁLY mb. 1866 – 1867. (mb.: megbízott)
ANDRIJA NIKOLIĆ mb. 1867 – 1868.
MAJOROS ISTVÁN 1868 – 1869.
CSABAI JÁNOS mb. 1869.
BABÓCS GYÖRGY 1869 – 1872.
JANKOVICH AURÉL 1872 – 1873.

A VÁROS POLGÁRMESTEREI 1873-TÓL 1934-IG:

JANKOVICH AURÉL 1873 – 1879.
KERESZTURY GYÖRGY 1879 – 1880.
MIHÁLKOVITS ISTVÁN 1880 – 1881.
GOMBOS GÁBOR 1881 – 1888.
ALEKSANDAR VUJIĆ mb. 1888.
BOROMISZA JÁNOS 1888 – 1898.
BUDAY DEZSÕ 1898 – 1901.
SZÁRICH GÉZA mb. 1901.
DUDÁS LAJOS 1901 – 1906.
SZÁRICH GÉZA 1906 – 1919.
ÐORÐE VUJIĆ 1919.
SZÁRICH GÉZA 1919 – 1920.
KOSTA SPAJIĆ 1920 – 1922.
BRANKO PETROVIĆ 1922 – 1923.
MILOŠ KNEŽEVIĆ 1923 – 1926.
ŽARKO CETINA 1926 – 1928.
SLOBODAN ÐORÐEVIĆ 1928 – 1931.
MIHAJLO DRAKULIĆ 1931.
SAVA VUJIĆ 1931 – 1934.

KÖZSÉGI (VÁROS) ELNÖKÖK 1934-TÕL 1941-IG:

SAVA VUJIĆ 1934 – 1939.
STEVAN BRANOVAČKI 1939 – 1941.

A VÁROS POLGÁRMESTEREI 1941-TÕL 1944-IG:

VÁMOS JÁNOS 1941.
GUSÁTH GYÖRGY 1941 – 1944.
LENGYEL LAJOS mb. 1944.
BÁLINT LAJOS mb. 1944.
AVAR LÁSZLÓ 1944.

A VÁROSI NÉPFELSZABADÍTÓ BIZOTTSÁG ELNÖKEI 1944-TÕL 1946-IG:

ISIDOR NEŠIĆ 1944 – 1945.
DUŠAN MILADINOV 1945.
RÁCZ VINCE 1945 – 1946.

A VÁROSI ÉS KÖZSÉGI NÉPBIZOTTSÁG ELNÖKEI 1946-TÓL 1964-IG:

RÁCZ VINCE 1946 – 1949.
GYETVAI GÁBOR 1949 – 1950.
GYÖRE IMRE 1950 – 1957.
MUCSI JÓZSEF 1957 – 1958.
GYETVAI LAJOS 1958 – 1961.
DOBÓ SÁNDOR 1961 – 1962.
FAJKA NÁNDOR 1962 – 1964.

A KÖZSÉGI KÉPVISELÕ-TESTÜLET ELNÖKEI 1964-TÕL:

FAJKA NÁNDOR 1964.
MÁRTON PÁL 1964 – 1967.
LENGYEL LAJOS 1967 – 1969.
GYETVAI LAJOS 1969 – 1973.
GÖBLÖS JÓZSEF 1973 – 1974.
FAJKA NÁNDOR 1974 – 1975.
TRIPOLSZKI KÁROLY mb. 1975.
RÓZSA GYULA 1975 – 1982.
TIHOMIR TODOROV 1982 – 1983.
KECELI MÉSZÁROS FERENC 1983 – 1984.
HORVÁTH MIKLÓS 1984 – 1985.
MARIJA IVANKOVIĆ 1985 – 1986.
BűN JÓZSEF 1986 – 1989.
MILADIN LALIĆ 1989 – 1992.
TÓTH HORTI GÁBOR 1992 – 1997.
JUHÁSZ ATTILA 1997 –

Zenta, 2004. január, Tari László