Magyar
homekapcsolat
Fő tér 1, 24400 Zenta, Telefon/központ: 024 655 444, faks: 024 812 034, email: info@zenta-senta.co.rs
 
 
Home Ismerje meg Zentát Közélet Zentán
csütörtök, 23 máj. 2013
 
 
Közélet Zentán
2010. december 07. kedd, 03:31

Oktatás

A város oktatásügye igen jelentős múltra tekint vissza. Az első iskolák a 18. század elején jelentek meg, majd 1869-ben a város községi hatáskörbe helyezte az addigi felekezeti iskolákat és az óvodát – a görögkeleti szerb egyházi iskola kivételével. 1870-ben nyolc szállási, négy városi, illetve egy polgári iskolát hoztak létre, illetve még egy óvodát, majd 1876-ban megnyílt az (al)gimnázium is. Új középiskolák csak a második világháború után, az 1960-as évek elején nyíltak: a közgazdasági, az egészségügyi, a vegyészeti és az ipari iskolák. A színvonalas középiskolák egy részét az 1970-es évek közepén megszüntették, a különálló általános iskolákat összevonták és integrálták a Stevan Sremac Általános Iskola keretében. Ma négy középiskola (Gimnázium, Közgazdasági-kerekedelmi, Egészségügyi, Tehetséggondozó Gimnázium), öt általános iskolai egység, valamint tíz óvodaépület áll az oktatás és nevelés szolgálatában. A városban két főiskola is működik: az 1995-ben megnyílt budapesti Kertészeti Egyetem konzultációs tagozata, és a kragujevaci menedzser-képző főiskola kihelyezett tagozata. Az általános iskolák mellett alsófokú zeneiskola is működik a városban, igen eredményesen, több száz tanulóval.

Egészségügy

A város egészségügye is igen jelentős múltra tekint vissza. Zentán 1771-től már seborvos működött, 1833-ban pedig a megyében elsőként közkórházat alapított a város. A kórházat többször is áthelyezték, bővítettek, illetve új épületszárnyakkal gazdagították. Jelenleg is a zentai kórház a Tisza menti térség egyetlen kórháza, amely kilenc osztályra tagolódik, hét kórházi szolgálattal, illetve szakrendelővel. A zentai kórház vonzáskörzete: Törökkanizsa, Csóka, Magyarkanizsa és Ada községek. A városi gyógyszertár immár községi alapítású.

Sport

A sporttevékenység is komoly múlttal rendelkezik, amit a zentai sportolók által elért sikerek is alátámasztanak. A Zentai Athlétikai Klub 1882-ben alakult meg. Az egyesület akkor az összes sportágat összefogta. Jelenleg Zenta Község Sportszövetségének 28 klubja van. A szövetség 20 sportágat ölel fel, közel 1400 taggal. A legjelentősebb sport-klubok az atlétikai, a birkózó, az asztalitenisz, a vízilabda, a futball és a kézilabda klub. Zentán modern atlétika- és futballpálya, olimpiai úszómedence található, sőt, teniszpályák és kosárlabdapályák is vannak. A sporttevékenységekhez az általános iskolák tornatermeit is igénybe veszik. A sportcsarnok felépítése folyamatban van.

Gazdasági áttekintés

A város gazdasági életét a korábbiakhoz hasonlóan jelenleg is elsősorban a mezőgazdasági termelés és az ahhoz kötődő feldolgozóipar képezi. A gazdaság jelentősebb ágait az ipar, a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a kereskedelem, a kisipari és pénzügyi szolgáltatások, a kommunális tevékenységek stb. jelentik. A község területének nagy részén jó minőségű termőföld található, amelynek kb. 90%-a szántóföld és kert. Jelentős gazdasági erőt képvisel a mezőgazdasági terményeket feldolgozó ipar: a cukorgyár, a malomipari vállalat, a dohánygyár (JTI) és az élesztőgyár (Altech-Fermin). Ezen túlmenően Zenta a Tisza vidékének legjelentősebb kulturális, oktatási, egészségügyi és közlekedési központja, amely kiváló lehetőségeket kínál a sport és a rekreáció terén is. A város déli részén, az ún. ipari övezetben folyami kikötő található, amelyhez vasútvonal, illetve közút is kapcsolódik, biztosítva ezzel bármilyen áru átrakodását másféle szállítóeszközökre, ám a folyami szállítás és a kikötő lehetőségeinek kihasználtsága is alacsony.

Turisztikai lehetőségek

A község idegenforgalmi szempontból igen összetett terület, amit földrajzi, vízrajzi és bio-geográfiai erőforrások határoznak meg. A természeti környezet sajátosságai és a Tisza folyó a sport- és szabadidő-turizmus potenciális lehetőségeit kínálják. Az eddigiekben a vadászturizmus ment át a legszámottevőbb fejlődésen. A vadászati-műszaki létesítmények szempontjából a zentai vadászterület – ami közel 24 ezer hektárt tesz ki – a jól szervezett és felszerelt vadászterületek közé tartozik, ezért jelentős szegmensét képviseli a helyi idegenforgalomnak. A rendezvényturizmus legfontosabb kategóriáját a városi turizmushoz kötődő művelődési és regionális jellegű rendezvények képezik. Mindezek mellett művelődési intézményei révén Zenta a Tisza menti térség művelődési központja is, ami a kulturális turizmus motiváló tényezője, így a lehetőségek kihasználásával a város a Tisza vidékének idegenforgalmi központjává is válhat. A szállodai-éttermi igényeket egy 120 ágyas szálloda és közel 50 étteremszerű létesítmény biztosítja.

Hagyományos turisztikai rendezvények

  • Szent György-napi Nemzetközi Birkanyíró és Birkapörkölt-főző Verseny és Tejtermék Kiállítás – megtartásának ideje: április vége, május eleje
  • Kárpát-medencei Aratóünnepség – megtartásának ideje: június vége, július eleje.
  • Nyári Ifjúsági Játékok – megtartásának ideje: július közepe
  • Fúvószenekarok és Mazsorettek Nemzetközi Fesztiválja – megtartásának ideje: augusztus eleje
  • Nemzetközi Hőlégballon Fesztivál – megtartásának ideje: szeptember eleje

Hagyományos művelődési rendezvények

  • Magyar Kultúra Napja – megtartásának ideje: január 22.
  • Hagyományaink Ünnepe – megtartásának ideje: február eleje
  • Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc emlékére tartott rendezvény – megtartásának ideje: március 15.
  • Majális – megtartásának ideje: május 1–2.
  • Énekelt Versek Zentai Fesztiválja – megtartásának ideje: április vége, május eleje
  • Kalmány Lajos Népmesemondó Verseny – megtartásának ideje: május
  • Egyházzenei Fesztivál – megtartásának ideje: augusztus közepe
  • Gyermekhét – megtartásának ideje: október első hete
  • Stevan Sremac-napok – megtartásának ideje: november
  • Őrizzük együtt a karácsony fényét! – karácsonyi kiállítás – megtartásának ideje: december második fele
  • Újévvárás – megtartásának ideje: december 31.