Zenta: Kiállítás a település kertjeinek múltjáról és jelenéről

A zentai kertek múltja és jelene címmel nyílt meg ma este a zentai Művelődési Ház kiállítási termében az a tárlat, amelyet a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központjának hallgatói készítettek el a város első írásos említésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából.


A tárlatmegnyitón dr. Lengyel László, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központjának vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, aki köszönőleveleket adott át a kiállítást készítő hallgatóknak, valamint azoknak a személyeknek is, akik segítették a munkájukat. Ezt követően átadták a ma délután lezajlott hagyományos virágkötészeti verseny díjait is. A Majoros Nyilas Erzsébet és Svilar Hevér Mária összetételű zsűri külön díjazta az óvodás, az ifjúsági és a felnőtt kategória legjobbjait: az óvodások közül a hagyományokhoz híven ezúttal is mindenki egyenrangú első díjban részesült, az ifjúsági kategória első díját Dudás Ivett, a másodikat Tóth Orsolya, a harmadikat pedig Balázs Réka érdemelte ki, a felnőttek mezőnyében Sárkány Éva alkotása bizonyult a legjobbnak, a második helyezést Lengyel Zsófiának, míg a harmadikat Papdi Enikőnek ítélte oda a zsűri. A magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanulói különdíjként budapesti utazást, a verseny többi résztvevője pedig köszönőlevelet kapott.

Dr. Lengyel László, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központjának vezetője és a rendezvényt szervező Zentai Kertészek Egyesülete elnöke örömének adott hangot annak kapcsán, hogy a virágkötészeti versenyhez kapcsolódóan megnyílhatott A zentai kertek múltja és jelene című kiállítás is, amelynek posztereit a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központjának hallgatói készítették el, akik kutatómunkájuk eredményeit rövidesen tanulmány formájában is közzéteszik majd. Hozzátette, a kiállítás anyagát szeptember végén a gödöllői közönség is megtekintheti, utána pedig a poszterek visszatérnek Zentára, ahol a tervek szerint a dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodában kapnak majd helyet.

H. A.

Vajdaság Ma, 2016. szeptember 10.