Zenta: A község legeredményesebb tanulóit fogadták

A tudás hatalom elnevezésű rendezvény keretében fogadták ma délelőtt a zentai Városháza dísztermében az elmúlt iskolaév végén Vuk-díjban részesült általános és középiskolás diákokat az önkormányzat illetékesei.


A tudás hatalom és érték, hangsúlyozta köszöntőjében Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja, hozzátéve, a zentai önkormányzat célja, hogy a diákok tudását és tudásuk által felhalmozott értékeket elismerje, majd gratulált az eredményes tanulóknak, kiemelve a pedagógusok és a család szerepét is azokban az eredményekben, amelyeket az elmúlt évek során elértek.

A folytatásban a Zentai Gimnázium kórusának alkalmi produkcióját hallgathatták meg az egybegyűltek, majd Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta, céljuk, hogy elismerjék azoknak a diákoknak az eredményeit, akik – ahogyan fogalmazott – a jók között is a legjobbak voltak, valamint az őket felkészítő pedagógusok odaadó munkáját is. Reményének adott hangot annak kapcsán, hogy a diákok a szellemi tőkéjüket a jövőben nemcsak külföldön, hanem itthon is kamatoztatni tudják majd, végül a diákoknak sok sikert, a pedagógusoknak pedig töretlen kitartást és megbecsülést kívánt a további munkájukhoz.

Az ünnepség zárásaként az önkormányzat illetékesei átadták a diákoknak a munkájuk elismerését jelző okleveleket is.

H. A.

Vajdaság Ma, 2016. szeptember 10.