Újra Ceglédi Rudolf lett a község polgármestere

Újra Ceglédi Rudolfot választották meg Zenta község polgármesterévé. A Vajdasági Magyar Szövetség polgármesterjelöltjét a községi képviselő-testület ma délelőtti ülésén a képviselők titkos szavazáson, szavazattöbbséggel választották meg a tisztségre. A község alpolgármestere Győri István, a Szerb Haladó Párt (SNS) tagja lett.


A polgármester és az alpolgármester mellett további öt tagot felvonultató Községi Tanácsban négy hely jutott a Vajdasági Magyar Szövetségnek és egy a Szerb Haladó Pártnak. A Vajdasági Magyar Szövetség tanácstagjai közül Kosiczky András a turizmussal, a kommunális ügyekkel és a civil szervezetekkel foglalkozik majd, Lőrinc Csongor az egészségüggyel és a szociális kérdésekkel, Perpauer Attila az oktatással és a kultúrával, Varga Viktor pedig a gazdasággal és gazdaságfejlesztéssel, míg a Szerb Haladó Párt tagja, Danilo Popov a sporttal és az ifjúsággal kapcsolatos kérdésekért felel majd a Községi Tanácsban.

A község elöljáróinak megválasztását heves, személyeskedésektől sem mentes vita előzte meg, amelynek során Rácz Szabó László a jelöltek kiléte és szakmai teljesítménye ellen emelt kifogást, Zsíros-Jankelić Anikó pedig a nemek egyenjogúságáról szóló törvényre hivatkozva azt nehezményezte, hogy a Községi Tanács tagjai között egyetlen nő sincs, holott – ahogyan fogalmazott – Zenta korábban ilyen szempontból is példaértékű volt a környékbeli községek számára. A képviselők végül titkos szavazás keretében 15 igen, 12 nem és 1 érvénytelen szavazattal választották meg a község polgármesterét, alpolgármesterét és a Községi Tanács tagjait.

A község új polgármesterének, Ceglédi Rudolfnak, alpolgármesterének, Győri Istvánnak, valamint a Községi Tanács két tagjának, Lőrinc Csongornak és Perpauer Attilának a kinevezésével megszűnt a mandátumuk a községi képviselő-testületben. Ceglédi Rudolf helyét Juhász Attila zentai magyartanár, Győri Istvánét Bojan Farago zentai vállalkozó, Lőrinc Csongorét Urbán Zsuzsanna felsőhegyi tanítónő, Perpauer Attiláét pedig Sztantity Szebasztián zentai okleveles politológus vette át a testületben, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség 11, a Szerb Haladó Párt, a Demokrata Párt (DS) és a Magyar Mozgalom 5-5, míg a Magyar Polgári Szövetség köré csoportosuló koalíció 3 mandátummal rendelkezik. A hatalmi többséget a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt, az ellenzéket pedig a Demokrata Párt, a Magyar Mozgalom és a Magyar Polgári Szövetség köré csoportosuló koalíció képezi.

H. A.

Vajdaság Ma, 2016. június 22.