Ajándék a környezettudatos diákoknak

A környezetre való fokozott odafigyelés fontosságára hívták föl a figyelmet a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói április 22-én a Föld napja alkalmából szervezett akciójukkal. A tanulók a település főterén saját készítésű plakátjaikkal mutattak rá a járókelők számára arra, hogy minden apróság, amit a környezet megóvása érdekében teszünk, túlmutat rajtunk, hiszen nemcsak a mi jövőnk szempontjából fontos, hanem a Föld többi lakójának jövője szempontjából is.


Az akcióban részt vevő tanulókat szerdán felkereste Ceglédi Rudolf polgármester, aki személyesen mondott köszönetet a kezdeményezésért, majd miután megajándékozta őket, a képzőművészettel és a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységeik folytatására ösztönözte a kisdiákokat. A polgármester kifejtette: nagy örömére szolgál, hogy a diákok fontosnak tartják a környezetre való fokozottabb odafigyelést, éppen ezért döntött úgy, hogy az önkormányzat nevében apró ajándékkal lepi meg őket. Hozzátette, a gyermekek figyelmét arra a képzőművészeti pályázatra is igyekezett felhívni, amelyet a városnapi rendezvénysorozat kapcsán hirdetnek meg, és amelyre a zentai csatával kapcsolatos képzőművészeti alkotásokat várnak tőlük.

A diákok elmondták: nagyon örültek az ajándéknak, amely arra sarkallja őket, hogy a jövőben is folytassák a megkezdett munkájukat, hiszen az iskolában nem csupán a képzőművészet révén, hanem egyéb tevékenységek által is igyekeznek beépíteni a mindennapjaikba a környezettudatosságot.

M. E.

Magyar Szó, 2016. május 13.