Termékkiállítást tartottak a Rasco-Tamp vállalatban

Számos külföldi cégtulajdonos, befektető és érdeklődő jelenlétében ma délelőtt nagyszabású termékbemutató kiállítást tartottak a zentai Rasco-Tamp közműberendezéseket és felszereléseket gyártó üzem udvarán.


Az ünnepélyes megnyitón a meghívott vendégeket Csajkó Géza, a zentai Rasco-Tamp igazgatója köszöntötte, majd a horvátországi Rasco vállalat ügyvezető igazgatója, Ivan Franičević ismertette az anyavállalat elmúlt huszonöt évének jelentősebb eseményeit, a cég üzletpolitikáját, továbbá megköszönte Ceglédi Rudolfnak, Zenta község polgármesterének az önkormányzat támogatását, amellyel hozzájárult a zentai vállalat létrejöttéhez. Ceglédi Rudolf kiemelte, hogy az önkormányzat számára kiemelt fontosságú minden olyan beruházás és fejlesztés, amelyek új munkahelyeket eredményezhetnek a község polgárai számára.

Az elsősorban közműberendezéseket és ipari csőrendszerek csapszerkezeteit gyártó Rasco-Tamp igazgatója, Csajkó Géza a Vajdaság Mának nyilatkozva elmondta, a cég házi kiállítását az elkövetkező években is meg fogják tartani, hiszen remek lehetőséget nyújt arra, hogy bemutassák vevőkörüknek a termékkínálatukat. Az igazgató hozzátette, a Rasco-Tamp nemcsak gyártással foglalkozik, hanem logisztikai-szervizelési feladatokat is teljesít egész Szerbia területén.

A zentai üzem termékei mellett az érdeklődők a Rasco vállalat kínálatából is megtekinthettek néhány terméket. Az anyacég közlekedés- és útbiztonsági gépjármű-kiegészítőket gyárt és forgalmaz. Zentán elsősorban különféle járművekre kapcsolható eszközöket, köztük például hóekéket, szemcsés anyagok szórórendszereit, illetve úttisztító járműveket mutattak be. A Rasco vállalat több mint harminc ország termékpiacán van jelen Európától egészen Közép-Ázsiáig.

A zentai termékkiállításra Horvátországból, Németországból, Csehországból, Magyarországról, Romániából, Macedóniából, Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából is érkeztek cégvezetők.

D. Sz.

Vajdaság Ma, 2015. szeptember 24.

HERÉDI Krisztián felvételei