Az agrárképzésben résztvevő fiatalokat támogatják

Zentán, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége székházában ma délelőtt írták alá azokat a ösztöndíjszerződéseket, amelyek révén a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium a fiatal mezőgazdasági termelők felsőfokú iskoláztatási költségeit kívánja támogatni.


Az ünnepségen Tóth Katalin, a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a program célja az ifjú generáció támogatása, aminek jegyében idén öt felsőfokú agrárképzésben résztvevő fiatalt támogattak, köztük két vajdaságit is. Mint mondta, az ösztöndíj tíz hónapon át havi negyvenezer forintnyi támogatást jelent a felsőfokú agrárképzésben résztvevő hallgatók számára.

Az ösztöndíjprogram kedvezményezetti körének kiválasztásában azon gazdaszervezetek is részt vettek, amelyekkel a minisztérium élő kapcsolatot ápol. A program lebonyolítását vajdasági részről a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége vállalta magára, amelynek elnöke, Nagy Miklós kifejtette, az ösztöndíjak odaítélésekor elsősorban arra figyeltek, hogy olyan diákokat válasszanak, akik egyrészt kiemelkedően teljesítenek, másrészt az a céljuk, hogy a továbbiakban is a mezőgazdaságban próbáljanak majd meg érvényesülni, és a jövőben is itthon keressék a boldogulásukat.

Az ünnepségen jelen volt Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő is, aki elmondta, az elmúlt évek során kiváló kapcsolatot sikerült kialakítani a Földművelésügyi Minisztériummal, amely ezen program révén még tovább fejlődhet majd. Mint mondta, fontosnak tartja az agrárképzés támogatását, valamint azt is, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó fiatalok közül minél többen felismerjék ennek jelentőségét, majd hozzátette, nagyon fontos továbbá az is, hogy az agrárképzésben részesülő fiatalok számára könnyebbé váljon az oklevelük honosítása, aminek elérése érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek majd.

A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium ösztöndíjprogramja keretében a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Kihelyezett Tagozatának két támogatásban részesült hallgatója, Acsai László és Szekeres Ottó elmondták, nagyon sokat jelent nekik az ösztöndíj, hiszen egyrészt azt bizonyítja számukra, hogy az eddigi erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak, másrészt erőt ad nekik a tanulmányaik és a jövőbeli munkájuk folytatásához is.

H. G.

Vajdaság ma, 2014. november 28.