Folytatódik a mellrákszűrésre irányuló program

Zentán az elmúlt közel két év folyamán összesen mintegy 1500 nő vett részt abban a mellrákszűrésre irányuló programban, amit a helybeli egészségügyi intézmények a helyi önkormányzattal és a nagykikindai Közegészségügyi Intézettel karöltve valósítanak meg, hangsúlyozták a program illetékesei zentai sajtótájékoztatójukon, amelyen beszámoltak az eddigi eredményekről is.


Zenta 2013 januárjában kapcsolódott be a mellrákszűrésre irányuló programba, amelynek keretében azóta 1459 nőt vizsgáltak meg, akik közül 171 személy esetében észleltek elváltozást, majd a további vizsgálatok elvégzése után 12 esetben diagnosztizáltak emlőrákot, hangsúlyozta dr. Milana Kragujević Kanazirov, a Zentai Egészségház orvosa, hozzátéve, ezen személyek esetében a szükséges beavatkozásokat is elvégezték, azóta valamennyien jól vannak.

Dr. Dragica Pap Gopić, a Zentai Közkórház radiológus főorvosa leszögezte, ha idejében felismerik, a betegség ma már gyógyítható, hiszen az 1 cm-nél kisebb daganatok esetében a gyógyulás esélye csaknem 95 százalék, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a nők rendszeresen részt vegyenek a szűrővizsgálatokon. Hozzátette, a program keretében elvégzett vizsgálatok eredményeit egymástól függetlenül több orvos is értékeli, éppen ezért nagyon kicsi az esélye annak, hogy ne vegyék észre, ha bármilyen elváltozás tapasztalható.

A program az első ciklus lezárulása után rövidesen folytatódni is fog, hiszen a szakemberek szerint a szűrővizsgálatok elvégzése esetében rendkívül fontos a rendszeresség, emelte ki dr. Tatjana Karać, a nagykikindai Közegészségügyi Intézet munkatársa, aki elmondta, Zenta községben a mellrákszűrésre irányuló program második ciklusa 2015 januárjában veszi kezdetét, és arra kérte az érintetteket, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a szűrővizsgálatokon.

A sajtótájékoztatón jelen volt mgr. Dragana Radonjić, a zentai községi tanács egészségügyi és szociális kérdésekkel megbízott tagja, dr. Dragana Agostini, a nagykikindai Közegészségügyi Intézet igazgatónője, dr. Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház igazgatója és dr. Vasas Mihály, a Zentai Közkórház igazgatója is.

A mostani program keretében kizárólag a Zenta községbeli nőket vizsgálják, ám a szakemberek azt szeretnék, ha a szűrést jövőben a környező települések lakóira is kiterjeszthetnék majd.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. október 24.