Októberben adják át a zentai sportcsarnokot

A szabadkai Javornik cég munkásai a kiadós csapadék miatt mintegy két héten keresztül szüneteltették a munkálatokat a zentai sportcsarnok területén, de az elmúlt héten már folytatták a csatornázást, a vízvezeték és parkolóhely kiépítését – számolt be a fejleményekről Varga Viktor gazdaságfejlesztéssel, mezőgazdasággal és környezetvédelemmel megbízott zentai tanácstag, s elmondta, hogy a heves esőzések miatt az épület körül lévő talaj nagyon felázott, és talajcserére is szükség lett volna, ha folytatják a nehéz munkagépekkel a munkát. Ez még nagyobb költségekbe verte volna az önkormányzatot, ezért szünetet tartottak. Elmondása szerint a sportcsarnokot október végén vehetik birtokukba a zentaiak.


A községi tanácstag kitért a vízilabdaklub által használt épület lebontására is, megjegyezte, hogy ez az épület a község tulajdonát képezte, s már az építkezés elején tisztában voltak azzal, hogy le kell bontaniuk. Varga szerint ekkor a nagyberuházási alappal szerződést kötöttek arról, hogy új épületet emelnek a klubnak, tavaly azonban az alap anyagi okokra hivatkozva elállt ettől. Ezért a vízipólózók az új sportcsarnok épületében kapnak egy helyiséget a községtől az épület átadása után. Addig is az egykori Pionírotthont, és egy, a városban lévő helyiséget bocsátották rendelkezésükre. Varga Viktor megemlítette azt is, hogy az épület lebontását a velük kötött szerződés értelmében a szabadkai cég végezte el.

Hhzs

Magyar Szó, 2014. augusztus 22.