Télig elkészülhet a sportcsarnok

A zentai Népkertben elkezdődött a sportcsarnok parkolójának a kiépítése és környezetének rendezése. Ezzel egyidejűleg kiépítik az ivóvízhálózatát és a szennyvízelvezető rendszert is, majd sor kerül a vizesblokkok és a tűzvédelmi rendszerek beépítésére.


Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere ennek kapcsán elmondta, hogy a közelmúltban ez a két közbeszerzés zárult le, amelynek értelmében a szabadkai Javornik cégcsoport végezheti el mindkét munkálatot. A tervek szerint az épület kommunális hálózatának a kiépítése 60, a parkolóhelyek elkészítése és a közvilágítás felszerelése pedig 40 napot vesz majd igénybe.

A sportlétesítmény belső része egyébként elkészült, s az önkormányzat már meg is rendelte az épület részleges műszaki átvételét, amelyet majd egy újvidéki intézet végez el. A sportcsarnok 1800 férőhelyes lesz, a fűtését pedig a tervek alapján egyelőre gázzal szándékozzák megoldani, de az egyik tervezőirodától már kértek hozzávetőleges számítást arról, hogy miképpen lehetne termálvízzel is hozzásegíteni az épület fűtéséhez. Ceglédi Rudolf elmondta azt is, hogy már a parkoló kiépítése folyamán le szeretnék rakni az ehhez szükséges csöveket.

A polgármester reményének adott hangot, hogy a tél beköszöntéig elkészül a zentaiak sportcsarnoka.

 

Hhzs

Magyar Szó, 2014. 07. 03.