A városi csatornahálózat használóinak nem kell vízlecsapolási illetéket fizetniük

Azok a személyek, intézmények és vállalatok, akik, illetve amelyek a város területén építkezési telekkel rendelkeznek, rá vannak kapcsolódva a csatornahálózatra és szerepelnek a Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat nyilvántartásában, nem kötelezhetők a vízlecsapolási illeték fizetésére, hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere.


Czegledi Rudolf emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat illetékesei ennek kapcsán már az év elején tárgyalásokat folytattak a Vajdaság Vizei Közvállalattal, majd a koronavírus-járvány miatt a kérdés háttérbe szorult, most viszont annak kapcsán, hogy a közelmúltban megkezdődött a vízlecsapolási illetékről szóló végzések kézbesítése, fontosnak tartják újra felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy amennyiben megfelelnek az említett feltételeknek, nem kötelezhetők az illeték fizetésére. Hozzátette, azoknak, akik emellett mezőgazdasági földterülettel, illetve falusi házzal is rendelkeznek, az azokra vonatkozóan meghatározott összeget természetesen be kell fizetniük, és a következő alkalommal már a Vajdaság Vizei Közvállalat is ennek megfelelően fogja kikézbesíteni nekik a végzést, ugyanis – ahogyan fogalmazott – a zentai önkormányzat közbenjárásának köszönhetően már megindították az erre vonatkozó eljárást, ám a koronavírus-járvány miatt még sikerült módosítaniuk a mintegy nyolcezer végzést.

Azok, akiknek esetleg bővebb tájékoztatásra lenne szükségük a vízlecsapolási illetékkel kapcsolatban, Tuza Valériához, a Községi Közigazgatási Hivatal építésügyi és kommunális tevékenységi osztályának vezetőjéhez fordulhatnak segítségért, aki a 024/655-471-es telefonszámon érhető el.

H. A.

Vajdaság ma, 2020. MÁJUS 18.