Negyven perc alatt Zentáról Szabadkára - Április elejére készül el az új vasútvonal

A Szabadka–Zenta vasútvonal felújítása az ünnepek alatt szünetelt, de a napokban folytatják a munkát, hiszen a zentai vasútállomásra csütörtökön érkeztek újabb talpfák, sínek és egyéb kellékek. Az építkezés Bogarasnál tart, vagyis mintegy hét kilométer van még hátra Zentáig. Ha elkészül, 40-45 perc alatt Zentáról Szabadkára lehet jutni. A beruházás az utasszállítás és a teherszállítás szempontjából is kiemelkedően fontos.


A Szabadka–Zenta vasútvonal felújítását tavaly áprilisban kezdte meg a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat. A munkálatok a szabadkai vasútállomásról indultak és Zenta felé haladnak. A 38,5 kilométer hosszú regionális, egyvágányú vasútvonal felújítása Bogarasnál tart és a munkálatok központja már Zentán van, vagyis a zentai vasútállomásról szállítják ki naponta a felújításhoz szükséges beton talpfákat, a síneket és a további kellékeket, a régieket pedig oda hordják vissza.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere elmondta, hogy Zenta számára nagyon fontos a vasútvonal felújítása, és óriási jelentőségű lesz nemcsak az utasszállítás, hanem az ipar szempontjából is:

– 7–8 évvel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy ez a vonal meg fog szűnni, és nagyon közel álltunk ehhez, hiszen 2014-ben már a menetrendet úgy adták ki, hogy utasforgalom nem lesz ezen a szakaszon. Szerencsére ma viszont ott tartunk, hogy valószínűleg március végére, vagy április elejére elkészül ez a szakasz és attól fogva biztonságosan, 40-45 perc alatt Szabadkára utazhatunk.

– Ezt a távot a régi vasúton másfél órába tellett megtenni, sőt amíg a sínbusz közlekedett, volt olyan eset, hogy Bogarasnál leállt, és az utasok gyalog jöttek be Zentára, vagy a családtagok, ismerősök mentek ki értük autóval. A felújított vasútvonal óriási jelentőségű lesz az ipar szempontjából is, hiszen a tengelynyomás is jelentősen megnövekedik, tehát Szabadka és Zenta között ez lesz a legolcsóbb áruszállítási lehetőség, és ha a Szabadka–Budapest vagy a Szabadka–Belgrád vasútvonalon elkészül a gyorsforgalom, akkor a leggyorsabb is, nem csak a legolcsóbb. A munkálatok Bogarasnál tartanak, és mintegy hét kilométer van még hátra, tehát lassan a munkálatok már Zentáról is láthatóak lesznek. Fontos még, hogy egyeztetés folyik arról, hogy a zentai vasútállomásról a zentai ipari zónába is eljusson a nagyobb tehernyomású sín kiépítése, és reméljük, hogy ez is meg fog történni. Ez a kikötő jelentőségét is növelné, hiszen a hajóforgalom után az árut vasúttal lehet majd szállítani. Ez a Zentára érkező cégek szempontjából is nagyon fontos, volt is olyan vállalat, amely megkeresett bennünket, mert tudniuk kellett, hogy a vasútvonal valóban épül-e – mondta Czegledi Rudolf polgármester.

A Szabadka–Zenta vasútvonalat megközelítőleg száz évvel ezelőtt újították fel. A vonatok csak 10–30 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek rajta, a vasút tengelyterhelhetősége pedig mindössze 16 tonna volt tengelyenként. A vasútvonal felújítása a fő vasútvonalakról kapott használt anyagok felhasználásával történik, kicserélik a síneket, a támfákat és a zúzott követ is. A felújítás után ezen a szakaszon a vonatok elérhetik a 80 kilométeres óránkénti sebességet, a tengelyterhelhetőség pedig a 22,5 tonnát.

hhá

Magyar Szó, 2020. január 11.