Útfelújítás a zentai Népkertben - A stadiont a sportcsarnokkal összekötő út terelőútként is szolgál majd

Kiszélesítik és felújítják a zentai Népkertben azt az utat, amely a stadiont köti össze a sportcsarnokkal. Zenta község polgármesterét, Czegledi Rudolfot kérdeztük az útépítés fő céljairól.


Czegledi elmondta, a Népkertben több fontos sportlétesítmény található, ezek közül is a legjelentősebb a sportcsarnok és a labdarúgópálya. E két objektum közötti átjárhatóságot szeretnék ezzel az útbővítéssel biztosítani, ami teljes egészében önkormányzati pénzekből valósul meg. Mind a gyalogosforgalom, mint a gépjárművek számára hasznosnak bizonyul a kezdeményezés. A gyalogosok akkor tudják majd ezt jól kihasználni, amikor nagyobb sportrendezvények idején leparkolnak bármelyik objektum mellett, mert kényelmesen átsétálhatnak egyiktől a másikig. Az utóbbira akkor lehet szükség, amikor valamilyen nagyobb rendezvényt szerveznek a sportcsarnok előtt, és ennek okán lezárják a tiszai üdülőtelep, valamint a pánai gyümölcsösök felé vezető út egy szakaszát az aluljárótól a medencéig. Ilyenkor el tudják majd terelni a járműforgalmat, mely azáltal megkerülheti az említett részt. A töltés oldalában található nyitott árok becsövezésével ugyanis Zenta kapott egy óriási területet a sportcsarnokkal szemben, ami kitűnően alkalmas különböző koncertek és egyéb szabadtéri rendezvények megtartására. A forgalomelterelés természetesen villanyrendőr segítségével fog működni ilyen alkalmakkor, ugyanúgy, mint az útjavításoknál, mivel az új út szélességénél fogva egyszerre csak egy irányba tudja majd átengedni a forgalmat.

szög

Magyar Szó, 2019. augusztus 15.