Zenta: Ballagók parádéja tízedik alkalommal

Zenta város főterén immár tizedik alkalommal szervezték meg a Ballagók parádéját. Ezt az Európa-szerte több ezer fiatalt megmozgató eseményt a világrekordok között tartják számon, a világ legnagyobb szimultán tánca kategóriájában, a Guinness-rekordok könyvében, hiszen több mint száz város diákjai csatlakoztak már a közös tánchoz.


A rendezvény kezdetén Perpauer Attila, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja mondott dicsérő szavakat a megmozdulásról, valamint sok sikert kívánt az érettségizőknek. A végzős középiskolás diákok életének egyik kiemelten fontos korszaka zárul le, melyet ez az esemény tesz még emlékezetesebbé – hangsúlyozta Perpauer.

A Zenta főterén megszervezett rendezvényen a négy zentai középiskola összesen 273 végzős tanulója vett részt. A ballagók a Szlovéniából sugárzott műholdas közvetítést követve tizenkét órai kezdettel adták elő ifj. Johann Strauss A denevér című művére készült tánckoreográfiát, egyszerre a többi európai országbeli végzős diákkal.
A szlovéniai kezdeményezésre indult rekordkísérlet Európa-szerte egyre több országban örvend népszerűségnek. Kezdetben háromezer résztvevője volt, de az elmúlt évek során Szlovénia mellett több környező ország városai is csatlakoztak, így 2016-ban már több mint negyvenezer boszniai-hercegovinai, horvátországi, macedóniai, magyarországi, romániai, szerbiai, szlovákiai és szlovéniai középiskolás vett részt a különleges szimultán táncbemutatón.

Rúzsa Mária

Vajdaság ma, 2018. MÁJUS 18.

Herédi krisztián felvételei