Látogatóban Nikolinánál, a község első újszülöttjénél

A zentai önkormányzat illetékesei ma délelőtt meglátogatták a község első idei újszülött babáját, a tornyosi Petrov Nikolinát és édesanyját, akiknek átadták az önkormányzat jelképes ajándékát is.


A 2018-as év első Zenta községbeli babája Petrov Izabella negyedik gyermekeként, január negyedikén délután 17 óra 25 perckor született. A kislány normál szüléssel, 3120 grammal és 50 centiméterrel jött a világra, egészséges, vitális újszülött.

Régi szokás szerint a község vezetősége meglátogatta a családot, illetve anyukát és gyermekét a zentai kórház szülészeti osztályán. A város polgármestere, Ceglédi Rudolf elmondta, hogy az alkalmi ajándékok mellett egyszeri pénzbeli támogatásban is részesülnek az újszülöttek, melynek összege az első baba esetében 60 ezer dinár. A községben született gyermekek egyébként 30 ezer dinár értékű támogatást kapnak.

Az idén már 12 baba született a kórházban, ebből a kilencedik lett a zentai újszülött. A statisztikai adatokat tekintve pedig 186 zentai kisgyermek született tavaly, és a Zentai Közkórházban összesen 769 szülést vezettek le, ez a szám hússzal több, mint a 2016-os évben, amikor 749 kicsi jött a világra – adta hírül dr. Fehér Rózsa gyermekgyógyász, kardiológus, a gyermekosztály főorvosa.

 

Rúzsa Mária

Vajdaság Ma, 2018. január 5.