Hírek

Zenta napját ünnepelték - A díszülésen kiosztották a város legrangosabb nyilvános elismeréseit

Zenta város napja és a zentai csata 323. évfordulója alkalmából tegnap a zentai községi képviselő-testület városnapi díszülésen ünnepelte a város múltjának dicsőségességét és jövőjének reményteljességét. A megszokottnál szerényebb körülmények között tették ezt meg, hiszen a járványügyi helyzet miatt sem a testvérvárosok, sem a környező települések polgármestereit nem tudták meghívni, sőt a hatalmi koalíció részét képező Szerb Haladó Párt képviselői és tisztségviselői is távol maradtak az üléstől.

Bővebben >>

Zenta: Megtartják a városnapi rendezvénysorozatot

A megszokottnál szerényebb keretek között és a járványügyi előírások szigorú betartása mellett ugyan, ám megtartják a zentai városnapi ünnepségsorozatot, amelynek programjaira szeptember 10-én, csütörtökön és 11-én, pénteken kerül sor, jelentették be a szervezők mai sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Ajándékcsomag az elsősöknek

Zenta községben szerda délelőtt kezdték meg azoknak a közlekedésbiztonsági csomagoknak a kiosztását, amelyeket a helyi önkormányzat a hagyományokhoz híven idén is az iskolakezdés alkalmából ajándékoz az első osztályba induló kisdiákoknak.

Bővebben >>

Megindult az oktatás Zentán is - Összesen mintegy háromezer gyermek és fiatal kezdte meg a tanévet a községben

Az iskolakezdés kapcsán tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Zentán Czegledi Rudolf, a község polgármestere és Juhász Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja. Czegledi Rudolf elmondta, hogy mivel a községben alacsony a fertőzöttek száma, minden oktatási intézményben teljes kapacitással megindult a munka.

Bővebben >>

ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET - Kinevezték a káderügyi bizottságot

A káderügyi, választási, kinevezési és mandátumügyi-mentelmi bizottság kinevezéséről döntött a zentai községi képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén, ahol határozatot hoztak a Zentai Szociális Védelmi Központ és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatóbizottsága elnöki tisztségét betöltő személyek mandátumának megszűnéséről is, mivel az eddigi elnököknek, a Szerb Haladó Párt színeiben politizáló Igor Stojkovnak és a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben politizáló Burány Hajnalkának megerősítésre került a képviselői mandátuma, ami összeférhetetlenséget eredményezett az igazgatóbizottságokban betöltött tisztségekkel.

A káderügyi, választási, kinevezési és mandátumügyi-mentelmi bizottság öttagú, elnöke Hevér Éva, tagjai pedig Nagy Szuzanna, Graca Harmat Judit, Győri Gyöngyi és Búrány Katalin

H. Sz.

Magyar Szó, 2020. augusztus 30.

Továbbra is Czegledi Rudolf a polgármester - Megtartották az új összetételű képviselő-testület első, alakuló ülését Zentán

A júniusi helyi önkormányzati választáson a község választópolgárai négy listára szavazhattak Zentán. A Vajdasági Magyar Szövetség 13, az Aleksandar Vučić – A gyermekeinkért 10, az Együtt a Jobb Zentáért Polgárok Csoportja és a Sándor József – Polgári Mozgalom Zentáért Polgárok Csoportja pedig 3-3 mandátumot szerzett az összesen 29 tagú testületben.

Bővebben >>

Még kérdéses a szeptemberi óvodakezdés Zentán

Az önkormányzat még várja a minisztérium ajánlását, amely alapján döntést hoznak majd.

Továbbra is kétséges a szeptemberi tanévkezdés az iskolákban és az óvodákban egyaránt. A zentai Hófehérke Óvodában jelenleg is tart a nyári ügyelet, azonban kicsi az érdeklődés iránta.

Bővebben >>

Lány tulipánnal a körforgalomban

Az arra járók bizonyára észrevették, hogy a Petőfi Sándor utca elején lévő korforgalom zöldövezeti része egy faragott szoborral gazdagodott. Az alkotás, amely egy tulipánt tartó leányt ábrázol, a közelmúltban elhunyt zentai fafaragó, Borsos István munkája, amelyet annak korábbi tulajdonosa, Makrinov Richárd adományozott Zenta városának.

Bővebben >>

Zentán táncoltak a ballagók

Szerbia több városában ma tartották a ballagók hagyományos táncparádéját. A idei járványhelyzet miatt ez a rendezvény is rendkívüli módon alakult, hiszen nem hangolták össze más országok időpontjaival. Minden ország más-más napokon rendezi meg ezt a nyilvános táncbemutatót.

Bővebben >>

Zenta: Hátrányból indul az idei Tiszavirág Fesztivál

Kirabolták a zentai Turisztikai Szervezet által használt raktárhelyiséget, ahol a község rendezvényeinek felszerelését tárolták. A tettesek főleg kábeleket vittek el és rongálásukkal nagy kárt okoztak. A hétvégén esedékes rendezvényt azonban a problémák ellenére megtartják.

Bővebben >>

Idén is lesz Tiszavirág Fesztivál Zentán

Idén is megtartják a zentai Tiszavirág Fesztivált, jelentették be a szervezők mai sajtótájékoztatójukon, ahol elmondták, a június 19. és 21. között a zentai Tisza-parton megrendezendő összejövetelen ezúttal is igen sokszínű programokkal várják majd a látogatókat.

Bővebben >>

Támogatás a községbeli sportkluboknak

Ünnepélyes keretek között vehették át a Zenta községbeli sportklubok és sportszervezetek képviselői azokat a támogatási szerződéseket, amelyeket Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Danilo Popov, a községi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja nyújtottak át nekik.

Bővebben >>

Június közepétől strandolhatnak a zentaiak - Az elmúlt napokban a bácskai oldalon, a híd közelében lévő Tisza-parti strandot is rendbe tették

A zentai önkormányzat június 15-ére tervezi a Népkertben lévő kék medence megnyitását. Czegledi Rudolf, a község polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy addigra minden műszaki feltétel megteremtődik ehhez, utána a Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet által előírt óvintézkedésekkel összhangban fürödhetnek a zentaiak a medencében, illetve kapcsolódhatnak ki ennek a területén.

Bővebben >>

A megszabott irányt követve

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere a beruházások folytatását, a turizmus fejlesztését és a gazdaság ösztönzését tartja a legfontosabbnak

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere a VMSZ zentai önkormányzati listájának vezetője, akivel az elmúlt négy év munkájáról és a választási programjukról beszélgetve a legfontosabb irányvonalakat érintettük.

Bővebben >>

Zentai középiskolai körkép - A négy intézménybe összesen háromszázharminc elsős diákot várnak

Zenta négy középiskolájában összesen tizenkét első osztály indul szeptembertől – tudtuk meg Perpauer Attilától, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagjától. Mint mondta, ezekből három szerb osztály lesz, kilencben pedig magyar nyelven folyik majd az oktatás.

– Mindez összesen háromszázharminc helyet jelent. A középiskoláink diákjainak több mint a fele a környező községekből iratkozik ide. Legnagyobb a vonzáskörzete a Bolyai TGK-nak, hiszen oda egész Vajdaság területéről jönnek a gyerekek – nyilatkozta Perpauer Attila.

Bővebben >>

Megkezdődött a beiratkozás

Szerdán délelőtt a zentai Hófehérke óvoda központi épületében Kopasz Ildikó igazgató és Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja tartott sajtótájékoztatót a beiratkozással, illetve a bölcsődéseknek és a kiscsoportosoknak szánt újabb óvodás csoportok megnyitásával kapcsolatban.

Bővebben >>

A városi csatornahálózat használóinak nem kell vízlecsapolási illetéket fizetniük

Azok a személyek, intézmények és vállalatok, akik, illetve amelyek a város területén építkezési telekkel rendelkeznek, rá vannak kapcsolódva a csatornahálózatra és szerepelnek a Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat nyilvántartásában, nem kötelezhetők a vízlecsapolási illeték fizetésére, hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere.

Bővebben >>

Összefogással minden ellenség legyőzhető - A zentai önkormányzat köszönőlapokkal fejezte ki háláját az önkénteseknek

Pénteken délelőtt a zentai városháza udvarában Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere az önkormányzat nevében mintegy 150 köszönőlapot adott át mindazon személyeknek, akik a rendkívüli állapot idején tanúsított önzetlen helytállásukkal segítették polgártársaik életét – azon önkénteseknek – többek között óvónőknek, tűzoltóknak és egyéb foglalkozású személyeknek –, akik a rászoruló személyeknek, családoknak segítettek a beszerzésben, valamint a telefonos kapcsolattartó központ dolgozóinak.

Bővebben >>

ZENTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA - Újítják a Csárda felé vezető utat

Mintegy két hete zajlanak munkálatok Zentán az aluljárótól a Halászcsárda bekötőjéig vezető aszfaltút még felújítatlan szakaszán. A munkálatokat teljes egészében Zenta község önkormányzata finanszírozza. Czegledi Rudolf polgármester elmondta, hogy az út felújításának ez a harmadik és egyben befejező szakasza.

Bővebben >>

Hétfőtől a Margaréta épületben fogadják az óvodásokat

Hétfőtől a Hófehérke Óvoda Ohridi utcai Margaréta épületben fogadják az óvodásokat Zentán, jelentették be az önkormányzat és az intézmény illetékesei mai sajtótájékoztatójukon, ahol elmondták, a szükséges előkészületek már megtörténtek, így hétfőtől a biztonsági előírások betartásával várják majd a gyermekeket.

Bővebben >>

Közel kétszáz elsős várható

Az oktatási és technológiai minisztérium utasítása értelmében Zentán is végzik a leendő első osztályosok elektronikus úton történő regisztrációját. Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja elmondta, hogy a minisztérium még nem döntött az iskolai iratkozás dátumáról, azt azonban egy online felmérés előzi meg. A szülők április elsejétől regisztrálhattak az e-uprava weboldalra, ahol kinyilváníthatták, melyik iskolába szeretnék íratni gyermeküket.

Bővebben >>

Nyitva a könyvtár és a múzeum - A zentai intézményekben szigorú óvintézkedések betartása mellett várják a látogatókat

Csütörtök óta ismét látogatható Zentán a Városi Könyvtár és a Városi Múzeum. Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja elmondta, hogy a kulturális minisztérium kedden olyan döntést hozott, amelynek értelmében újra kinyithatnak a közgyűjteményi intézmények, és ez alapján rövidített munkaidővel és az óvintézkedések betartásával csütörtöktől várja a látogatókat a könyvtár és a múzeum.

Bővebben >>

Zenta: Enyhítő intézkedések a járvány enyhülésével

Zenta községben is enyhítettek a szigorú intézkedéseken az elmúlt napokban. Egyebek mellett újra kinyithattak a kisebb szaküzletek, a vállalkozások, valamint a piacok is. Továbbá a köztársasági rendeletekkel összhangban a kijárási tilalom is lerövidült, a 65 éven felüliek pedig heti három alkalommal félórás sétát tehetnek kedden, pénteken és vasárnap 18 óra és hajnali 1 között. A kereskedelmi létesítmények nyitva tartása a község területén is 7 órától 17 óráig lehetséges.

Bővebben >>

ZENTA KÖZSÉG - A piacok folytathatják működésüket

A rendkívüli helyzetek Zenta községi törzskara a 2020. április 21-én tartott ülésén döntést hozott arról, hogy tilos az étel és az ital felszolgálása, azoknak kiszolgálása és fogyasztása minden vendéglátó-létesítményben, közvetlenül zárt helyiségekben és a nyílt kerthelyiségekben Zenta község területén. Azon jogi személyek és vállalkozók, amelyek olyan kiskereskedelmi tevékenységet látnak el, amely az étel és ital árusítását öleli fel, ezt a tevékenységet, illetve a szolgáltatás nyújtását kizárólag házhoz szállítás formájában végezhetik. Tilos továbbá a fogadóirodák nyitva tartása is.

Bővebben >>

ZENTAI KÖZKÓRHÁZ ÉS VÖRÖSKERESZT - Kötelező a maszkviselés - Önkéntes véradási akciót szerveznek

A Zentai Közkórház közleményben hívja fel a lakosság figyelmét arra, hogy az, aki a kórházba megy, köteles maszkot vinni magával, és azt mindaddig használni, amíg az egészségügyi intézmény területén tartózkodik! Tájékoztatásuk szerint az onkológiai operációk és a kemoterápiás kezelések folytatódnak, hozzátéve, amennyiben a terápiát igénybe vevő páciens belázasodik, haladéktalanul jelentkezzen a 062/806-4393-as telefonszámon.

Bővebben >>

Megkezdődött a segélycsomagok kiszállítása - Két héten belül minden zentai kisnyugdíjashoz eljuttatják őket

A rendkívüli állapotról és az időseknek szánt önkormányzati csomagokról tartott sajtótájékoztatót szerdán Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja. Czegledi Rudolf elmondta, hogy a mintegy 2500 dinár értékű segélycsomagokat a község azon nyugdíjasai kapják, akik 30 ezer dinár alatti havi jövedelemmel rendelkeznek. Rajtuk kívül az a 62 zentai is számíthat a csomagra, akik 65 évnél idősebbek, és szociális segélyben részesülnek.

Bővebben >>

A híd szerepét tölti be - Kiválóan működik a zentai kapcsolattartó központ

Az elmúlt két hétben közel nyolcszáz hívás érkezett a zentai önkormányzat keretében működő kapcsolattartó központba, nemcsak Zenta községből, hanem a környező településekről is. Lőrinc Csongor, a zentai községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja elmondta, hogy a központ március 17-e óta működik, és a polgárok minden olyan kérdésére igyekeznek választ adni, és megoldást találni, amely aktuális a rendkívüli állapot idején.

Bővebben >>

Idősek otthona létesül Zentán - Ötvenkét férőhelyes lesz, minden szobához fürdőszoba készül – A kaszárnya két épületét alakítják át

A nagyberuházási igazgatóság 300 millió dináros támogatásával a zentai kaszárnya két épületét idősek otthonává alakítják. Egy-, két- és négyágyas, fürdőszobával ellátott szobák várják majd a beköltözőket, és mindkét épületben lesz lift is. Az intézményben 25 új munkahely nyílik. A közbeszerzési pályázat még tart, és az ajánlatokat április 9-én bontják fel.

Bővebben >>

ZENTAI EGÉSZSÉGHÁZ - Felhívás Zenta Község polgárainak

Felhívjuk Zenta Község minden lakosát, hogy tartsa be az egészségügyi előírásokat: rendszeresen és alaposan mosson kezet vízzel és szappannal,  tisztítsa meg kezét alkoholos törlőkendővel, kézfertőtlenítővel! Köhögéskor, tüsszentéskor takarja el száját és orrát a behajlított könyökével vagy egy zsebkendővel, majd azonnal dobja ki a zsebkendőt! Szemhez, szájhoz, archoz csak kézmosás után nyúljon! Kerülje a nagy tömeget, zárt légterű helyiségeket! Használjon maszkot, ha légzőszervi tünetei vannak (köhögés, tüsszentés), ezzel védi a környezetében lévőket!

Bővebben >>

Zenta: A Senta-Promet átveszi a piacra termelt árut

Zenta község önkormányzata ma kiadott közleményében arról értesíti a községbeli mezőgazdasági termelőket, hogy a Senta-Promet kereskedelmi vállalat átveszi tőlük a piacra termelt árut, ilyen módon csökkentve a piacok bezárása következtében keletkező károkat.

Bővebben >>

ZENTA KÖZSÉG - Újabb intézkedések a biztonságért

A rendkívüli helyzetek községi törzskara vasárnapi döntése értelmében a köztársasági szintű rendelkezésekkel összhangban Zentán is beszüntették a piacok működését, valamint betiltották a szabadtéri értékesítés minden formáját a közterületeken, illetve a vásárok megtartását is a község területén.

Bővebben >>

ZENTAI PIAC - Az internetre költöztek

Zentán a piacok bezárása miatt a különféle konyhakerti növényeket vásárolni kívánók a hétvége óta az interneten, pontosabban egy Facebook-csoporton keresztül szerezhetik be a szükséges portékákat. Az eddig a termékeiket a város szívében kínálók számára ugyanis elindult a Zentai online zöldségpiac csoport, amelyben az érintettek bejegyzésekben népszerűsíthetik az eladásra szánt zöldségeket, gyümölcsöket. 

Bővebben >>

Tovább szépül a városháza

Amint véget ér a rendkívüli állapot, folytatják a zentai városháza homlokzatának felújítását – mondta Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere. A munkálatok 15 millió dinárba kerülnek, amelyből kilencmilliót a helyi önkormányzati minisztérium finanszíroz, a többit pedig a község állja.

 

Bővebben >>

Távoktatás és ingyenes óvodák

A rendkívüli egészségügyi helyzet miatt Zenta is csatlakozott azokhoz a településekhez, amelyekben a szükségállapot ideje alatt nem kell fizetniük a szülőknek az óvodáért. Az óvodák munkatársai megszervezték a távoktatást a szülői csoportokban.

Bővebben >>

Megkezdték a fertőtlenítőszer-kiszállítást

Zentán az önkormányzat illetékeseinek hétfői bejelentésével összhangban megkezdődött az önkormányzat által biztosított fertőtlenítőszernek a háztartásokhoz való kiszállítása, tudtuk meg Lőrinc Csongortól, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagjától, aki elmondta, a kiszállítást végzők igyekeznek az időjárási viszonyoktól függetlenül folyamatosan dolgozni annak érdekében, hogy a hét folyamán mindenki megkapja a fertőtlenítőszert.

Bővebben >>

Zenta: Megkezdik a közterületek fertőtlenítését

Czegledi Rudolf polgármester és Lőrinc Csongor a zentai községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja a mai sajtótájékoztatón összefoglalta a rendkívüli helyzetek Zenta községi törzskarának operatív része által megvitatott és meghozott legújabb intézkedéseket.

Bővebben >>

Az egységes, közös akarat útján - Batthyány Lajos grófra emlékeztek Zentán

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tegnap Zentán a városháza oszlopcsarnokában In memoriam gróf Batthyány Lajos címmel tartottak ünnepi megemlékezést.

Gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, a népek tavaszának magyar reménységeit megvalósítani igyekvő, mártírhalált halt miniszterelnök tiszteletére 2006 óta áll emléktábla Zenta legelőkelőbb épületének oszlopcsarnokában, és az emlékezésre ott került sor.

Bővebben >>

Örök érvényű etalon mindenki számára - Megemlékezés az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

Zentán a hagyományokhoz híven a Felsővárosi temetőben tartottak megemlékezést az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 172. évfordulója alkalmából. A péntek délutáni összejövetelen a Himnusz elhangzását követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelét dr. Rusz Radován, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja olvasta fel, majd Sztantity Szebasztián, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi szervezetének alelnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben egyebek mellett kiemelte, hogy a jeles napok méltó megünneplésének összetartó ereje van, a nemzeti ünnepeink múltat idéznek és jelent teremtenek, hiszen a múlthoz és a jelenhez is fűznek bennünket.

Bővebben >>

Pánik helyett óvatosságra intenek - Egyelőre nincs megerősített koronavírusos eset Zentán

Zenta község honlapján közleményben fordult a polgárokhoz Czegledi Rudolf polgármester, a rendkívüli helyzetek Zenta községi törzskarának elnöke, aki a közleményben arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, és alkalmazzák az Egészségügyi Minisztérium utasításait a kézmosásra, fertőtlenítésre, egyéb higiéniai intézkedésekre vonatkozóan, illetve halasszák el a nagyobb létszámú, zárt helyiségben tervezett rendezvényeket.

Bővebben >>

Százötven éves a felsőhegyi iskola

Az idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozata. Az évforduló jegyében szerda délelőtt az iskolaépületben ünnepélyes keretek között megnyitották A közoktatás kezdetei Felsőhegyen című kiállítást.

Bővebben >>

XXII. Hagyományaink Ünnepe Zentán: Bemutatkoztak hagyományos ételeink, népzenénk és táncaink

Tej, túró, tejfel címmel huszonkettedik alkalommal tartották meg szombaton Zentán a Hagyományaink Ünnepét, a városka hagyományőrzőinek napját.

A rendezvény délelőtti programja a tejtermékekből készült hagyományos ételek kiállításával kezdődött a Zentai Művelődési Házban. A Hagyományaink Ünnepének gyermekprogramját Baráth Hajnal Anna a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ munkatársa nyitotta meg, aki hozzátette, hogy az egész napos rendezvény a 2020, a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve programsorozat részét képezi, aminek a szervezők különösen örülnek, hiszen fontos feladatuknak tartják, hogy a népmesében, a népdalban és a néptáncban rejlő értékeket felfedezve erősítsék a vajdasági magyar közösséget.

Bővebben >>

Javában folyik a Thurzó Lajos Általános Iskola felújítása

A tervezett ütemben haladnak a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola felújításának munkálatai, amelyeket az önkormányzat illetékesei, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja is megtekintettek.

Bővebben >>

Ajándék a színházkedvelőknek - Negyedszer szervezik meg Zentán a Teátrum Neked! színházi fesztivált

Február 12. és 16 között tartják meg Zentán a IV. Teátrum Neked! – Zentai Teátrumi Napok elnevezésű színházi fesztivált a Magyar Teátrumi Társaság és a Zentai Magyar Kamaraszínház szervezésében, jelentették be a szervezők mai sajtótájékoztatójukon, amelyen Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja ismertették a rendezvénysorozattal kapcsolatos részleteket.

Bővebben >>

Új helyszínen a zentai Vöröskereszt - A szervezet ezentúl minden tevékenységét egy helyen tudja majd végezni

Új helyszínen, a Posta utca 2. szám alatt fogadja ügyfeleit a Vöröskereszt zentai szervezete.

Prim. dr. Bojana Ljuboljević nyugalmazott szakorvos, az egyesület elnöke az új irodahelyiségük szerdai átadóján egyebek között örömének adott hangot annak kapcsán, hogy hosszú évek után egy helyszínen rendezhetik meg összejöveteleiket és a képzésüket, mivel korábban ezeket a helyszűke miatt csak a város különböző pontjain tudták megoldani. Legtöbb alkalommal a zentai tűzoltók nyújtottak nekik segítő kezet, rendelkezésükre bocsátva a székhelyüket annak érdekében, hogy a nemzetközi humanitárius szervezet zentai aktivistái megtarthassák képzéseiket – magyarázta az elnök asszony, aki a zentai Vöröskereszt tevékenységei közül hármat emelt ki: a munkaviszonyban lévők és a gépjárművezetők számára szervezett elsősegélynyújtás-képzést, illetve a laikus házi ápolók képzését, majd hozzátette, az összejövetelek és a képzések mellett ezentúl az önkéntes véradási akciókat is az új helyszínen tarthatják meg.

Bővebben >>

Közösségi tér a közösségért

A magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepsége a zentai Művelődési Ház új közösségi terének ünnepélyes átadásával vette kezdetét. Magyarország Kormányának és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kiemelt támogatásával, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács és a zentai önkormányzat együttműködésével kialakított impozáns közösségi teret Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának főosztályvezetője és Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere adta át.

Bővebben >>

Építkezés, felújítás, aszfaltozás - Czegledi Rudolf polgármester tevékenynek nevezte a 2019-es évet, és az ideit is eseménydúsnak látja

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere évértékelőjében arra mutatott rá, hogy a tavalyi évben több beruházás esetében tették meg a kezdő lépéseket, ugyanakkor több projektnek is a végére értek. A véghez vitt beruházásokról szólva kiemelte az új hőerőtelepet, amelyet tavaly januárban adtak át rendeltetésének, valamint a felújított gimnáziumi épületet, amelyet ugyancsak januárban avattak fel. A megkezdett projektek sorában a Thurzó Lajos Általános Iskola felújítását hangsúlyozta.

Bővebben >>

Negyven perc alatt Zentáról Szabadkára - Április elejére készül el az új vasútvonal

A Szabadka–Zenta vasútvonal felújítása az ünnepek alatt szünetelt, de a napokban folytatják a munkát, hiszen a zentai vasútállomásra csütörtökön érkeztek újabb talpfák, sínek és egyéb kellékek. Az építkezés Bogarasnál tart, vagyis mintegy hét kilométer van még hátra Zentáig. Ha elkészül, 40-45 perc alatt Zentáról Szabadkára lehet jutni. A beruházás az utasszállítás és a teherszállítás szempontjából is kiemelkedően fontos.

Bővebben >>

Zenta: Tamara a község első kisbabája

A zentai szülészeten, három nap alatt hat kisbaba született. Köztük január harmadikán jött a világra a község első babája is. Az önkormányzat nevében az illetékesek szombaton látogatták meg kicsit és anyukáját.

Bővebben >>

ZENTA LEGJOBB SPORTOLÓI – 2019 - Birkózók és kajakozók

Zentán idén is karácsony és szilveszter között hirdették ki a város legjobb sportolóit, ezúttal természetesen a 2019-es esztendőre vonatkozóan. A lassan mögöttünk hagyott évben sem volt különös meglepetés, hiszen ezúttal is a birkózók és a kajakosok vitték a prímet, a nem olimpiai sportágak terén pedig a kick-box aratott.

Bővebben >>

Nagy az érdeklődés a zentai IV. Gazdanapok iránt

December 14-én és 15-én tartják Zentán a IV. Gazdanapokat. A kétnapos agrárgazdasági találkozóra már szombaton is rengetegen látogattak. A zentai Városi Sportcsarnokban a kiállítás mellett vásár, pálinkaverseny, sütemények, torták versenye is várta a vendégeket. A meghirdetett versenykategóriákban külföldről és Vajdaság egész területéről neveztek be termékeket.

Bővebben >>

Zenta: December 19-én indul a Karácsonyi Kavalkád

Zenta önkormányzata és idegenforgalmi szervezete ebben az évben is családias hangulatú Karácsonyi Kavalkádot szervez a város Fő terén. Az öt napon át zajló rendezvénysorozat kezdetét december 19-re tervezik. A színes égők fénye alatt fahéjas kürtőskalács és a szegfűszeges forralt bor csábító illata, és melegedő tűzhelyek várják az ünnepekre készülőket.

Bővebben >>

Újabb díj a bolyais tanároknak - Balla Ákost és Esztelecki Pétert Stádium-díjjal tüntették ki

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány által alapított Stádium-díjat három kategóriában osztják ki, a tudományok, a művészetek és a közélet terén tevékenykedő szakemberek között. Idén a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium két tanára is részesült a díjban: Esztelecki Péter a tudomány kategóriában első, míg Balla Ákos a művészet kategóriában harmadik helyezést szerzett az online szavazás eredményeképpen.

Bővebben >>

Ötmillió dinár a gazdáknak

Az idén összesen ötmillió dinárt különített el mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásra a zentai önkormányzat.

A jelentkezők négy kategóriában pályázhattak, a méhészek kasokra és egyéb eszközökre (20 ezer dinárig), az állattenyésztők mesterséges megtermékenyítés szolgálatára (12 ezer dinárig), illetve minőségi, törzskönyvezett jószágok vásárlására (25 ezer dinárig), a növénytermesztők pedig a termény biztosítására (20 ezer dinárig). A szerződések ünnepélyes aláírására tegnap délelőtt került sor a városháza dísztermében.

Bővebben >>

Szerbiának még fel kell zárkóznia - A fogyatékkal élők világnapjáról emlékeztek meg Zentán

Tegnap délelőtt a Zentai Vakok és Gyengénlátók Szervezete helyi klubjában alkalmi programot szerveztek a fogyatékkal élők világnapja alkalmából.

Miután Györe Árpád elnök köszöntötte a megjelenteket, és alkalmi beszédet mondott, dr. Milana Kragujević doktornő tartott előadást az időskori betegségek megelőzéséről és kezeléséről, amelyet követően a közönség kérdéseire is válaszolt. Ezután a Royal Hotelben megtartott ebéddel fejeződött be a program. Az eseményt, mint minden évben, ezúttal is Zenta község önkormányzata támogatta.

Bővebben >>

Elektronikus zene nem csak fiataloknak - Új rendezvénnyel bővül Zenta szórakoztató jellegű programkínálata

Új rendezvénnyel bővül Zenta eddig is viszonylag tarka, szórakoztató jellegű programkínálata: az újonnan alakult Beats / Minute civil tömörülés és elektronikus zenei rendezvény két zentai fiatal közös projektje, akik a közel egy évtizedes zenei tapasztalatukból merítve próbálják új szintre emelni a helyi szórakoztatást, és a zenei stílus kedvelői számára kikapcsolódási lehetőséget biztosítani a hétvégéken. A rendezvényt december 28-án tartják meg a népkerti sportcsarnokban.

Bővebben >>

A fogyatékkal élő személyeket fogadták

A Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete gondozottjait fogadták ma délelőtt a fogyatékkal élők világnapja alkalmából a zentai önkormányzat illetékesei a helyi Kölyökkuckóban, ahol a sérült személyek alkalmi műsorral köszönték meg nekik az egész éves támogatást.

Bővebben >>

Ezer fával lett gazdagabb Zenta község - Faültetési akció volt a hétvégén

Szombaton délelőtt Zentán, a községi közigazgatási hivatal kommunális osztályának koordinálásával a város területén ötszáz juharfát ültettek el. Az akcióban részt vettek a Thurzó Lajos Általános Iskola, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, a Zöldülj Zenta! csoport, a Rákóczi Szövetség és a fogyasztóvédők egy csoportja, valamint sok önkéntes helybeli lakos.  

Bővebben >>

A biológia és a kémia tudományának ünnepe Zentán

Kiváló hangulatban, a biológia és a kémia tudományának valódi ünnepeként zajlott le ma a Zentai Gimnáziumban az idei Fábri Géza Biológiaverseny és Máriás Vilmos Kémiaverseny, amelyeken összesen közel száz középiskolás diák versengett Vajdaság szinte minden részéről.

Bővebben >>

A magyarellenes kegyetlenkedések áldozataira emlékeztek

Mementó 2019 címmel emlékeztek meg szombaton este az 1944 őszén elkövetett magyarellenes kegyetlenkedések halálos áldozatairól. A szomorú megemlékezés alkalmával a megjelentek először gyászmisén vettek részt a Szent István-templomban, majd mécsesekkel a kezükben sétáltak át a Tisza-hídnál felállított kopjafához.

Bővebben >>

Rákóczis Légy-Ott! Zentán - Csaknem ezer fiatal találkozott egymással a Tisza-parti településen

A fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Rákóczi Szövetség középiskolások számára szervezett találkozósorozatának Kárpát-medencei körútja során tegnap délután a zentai sportcsarnokban összesen mintegy kilencszáz vajdasági diák számára biztosított feledhetetlen, zenével és kikapcsolódással eltöltött órákat. A Magyar Nemzeti Tanáccsal szoros együttműködésben életre hívott rendezvényen kilenc magyarországi és egy romániai középiskola száz diákja is részt vett. A szervezők a rendezvénysorozat céljaként azt tűzték ki, hogy a középiskolások minél szélesebb rétegéhez eljussanak a magyarországi, illetve a külhoni fiatalokat maga köré tömörítő szervezet üzenetei, programjai és lehetőségei.

Bővebben >>

A továbbtanulás a jövőbe való befektetés - Nagy sikerrel zajlott le Zentán a III. EDU EXPO pályaorientációs kiállítás

Harmadik alkalommal rendezték meg az idén az EDU EXPO pályaorientációs kiállítást, amelynek egyik helyszíne a rendezvény történetében először Zenta volt. A Népkertben lévő sportcsarnokba ellátogató magyarkanizsai, zentai, adai, óbecsei, temerini és újvidéki középiskolák diákjai csoportokba verődve az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának zombori kihelyezett tagozata, valamint a házigazda Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a társszervező, a Szent István Egyetem Zentai Konzultációs Központja kiállítóhelyeinél tájékozódhattak a felsőoktatási intézmények nyújtotta továbbtanulási lehetőségekről, ezenkívül megismerkedhettek a szabadkai CMH-iroda, illetve Vajdasági Ifjúsági Fórum, az újvidéki Európa Kollégium és a szintén újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Diákszövetség tevékenységével is. Az EDU EXPO-t a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar karrierépítő csapata hívta életre.

Bővebben >>

Az 1944-es ártatlan áldozatokra, a város hőseire emlékeztek mindenszentek napján

1944. november 9-én, a második világháború végén a zentai Tisza-parton 65 embert végeztek ki bűntelenül, majd a következő másfél évben további 124 lakos esett áldozatul a féktelen megtorlásoknak. Az ártatlan áldozatokra emlékeztek pénteken délután a zentai önkormányzat tagjai. A kivégzett lakosok tiszteletére koszorúkat helyeztek el a zentai Felsővárosi Köztemetőben, az 1944-es áldozatok emlékművénél és az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emléksírhelyénél.

Bővebben >>

Szólt a tárogató a Délvidéken is

Szól a tárogató a Délvidéken is címmel tartottak különleges hangulatú zenei rendezvényt ma este a zentai Művelődési Házban, ahol a tárogatómuzsika jeles vajdasági és magyarországi képviselői szórakoztatták a zenekedvelő közönséget.

Bővebben >>

A játék, amely összeköt és összetart - Az idén is kiválóan hangulatban zajlott Zentán a fogyatékkal élők mini paralimpiája

A zentai sportcsarnokban az idén is megszervezték a vajdasági fogyatékkal élők mini paralimpiáját. A Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezet által másodízben életre hívott Verseny, játék, móka elnevezésű rendezvényen tíz, fogyatékkal élőkkel és hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szervezet, illetve intézmény tagjai mérték össze felkészültségüket ügyességi, illetve sorjátékokban.

Bővebben >>

A forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegtek Zentán

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegtek ma délután Zentán, ahol a Városháza oszlopcsarnokában In memoriam dr. Rajki Márton címmel életre hívott összejövetelen megkoszorúzták dr. Rajki Márton zentai mártír emléktábláját, majd a Művelődési Házban Megkopott harangszó (1456–1956) címmel a Misztrál együttes adott alkalmi műsort.

Bővebben >>

A kötelességekre irányít a múlt - Nemzeti gyásznapunk alkalmából a vértanúkra emlékeztek Zentán

Batthyány Lajos grófra, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnökére és az aradi vértanúkra emlékeztek tegnap Zentán a városháza oszlopcsarnokában. Az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja, október 6-a nemzeti gyásznap a magyar kormány 2001-ben meghozott döntése értelmében, a Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben elfogadott határozata alapján pedig ez a nap a vajdasági magyarság emléknapja is.

Bővebben >>

Kiemelkedő diáksportolók

Tegnap délelőtt a zentai városháza dísztermében Czegledi Rudolf polgármester ünnepélyes keretek között átadta a köszönőleveleket azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik az iskolai sport területén a legsikeresebbek voltak a 2018/19-es évben.

Bővebben >>

A világbajnoki bronzérmes Nemes Mátét fogadták

A világbajnoki bronzérmes Nemes Máté birkózót fogadták ma délelőtt a zentai Városházán a helyi önkormányzat, a községi sportszövetség és a zentai birkózóklub illetékesei, akik ilyen módon köszönték meg neki azt a kiváló teljesítményt, amellyel a közelmúltban megtartott kazahsztáni világbajnokságon öregbítette szülővárosa hírnevét.

Bővebben >>

A legnagyobb kihívást az identitásválság és a kulturális önfeladás jelenti - Beszélgetés Dömötör Csabával, a magyar kormány miniszterelnöki kabinetjének miniszterhelyettesével

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, jó döntés volt, hogy Magyarország és Szerbia szorosabbra fűzte kapcsolatát a politikában, a gazdaságban, a kultúrában és a sportéletben, nemcsak az itt élő magyar közösség, hanem az európai szolidaritás szemszögéből is, hangsúlyozta a zentai községi képviselő-testület városnapi díszülésén mondott beszédében Dömötör Csaba, a magyar kormány miniszterelnöki kabinetjének miniszterhelyettese, akivel zentai látogatása kapcsán a kelet-európai együttműködésről, a magyar–szerb kapcsolatok alakulásáról, a vajdasági magyarság megerősödéséről és egyéb kérdésekről beszélgettünk.

Bővebben >>

Leleplezték az emléktáblát

A városnapi rendezvénysorozat keretében avatták fel Aleksandar Šaca Vujić emléktábláját a zentai Városi Hangversenyterem bejáratánál. Az alkalmi ünnepségen Petar Terzić helytörténeti kutató méltatta a zentai születésű neves zeneszerző, karmester és zongoraművész munkásságát.

Bővebben >>

A kóruszene ünnepe

A kóruszenét ünnepelték hétfőn este a zentai városháza dísztermében, a városnapi programsorozat keretében életre hívott hagyományos kóruszenei esttel, amelyen ezúttal három kórus szórakoztatta az egybegyűlteket különleges hangulatú produkcióival.

Bővebben >>

Tájfutás a kábítószer ellen

A zentai városnapi programok keretén belül szombaton délelőtt több mint száz fiatal versenyző vett részt a Zentai Rendőrség Független Szakszervezetének tájfutó bajnokságán. 

Bővebben >>

Zenta: Tűzijáték a Piramis felett - A városnapi rendezvények hétvégi eseményei

Fergeteges hangulatú koncerttel lepte meg a népes közönséget vasárnap este a magyarországi Piramis zenekar. A negyvenöt éve alakult együttes a városnapi rendezvénysorozat keretében a népkerti színpadon idézte fel sikerszámait.

Zenta legnagyobb parkjában, a Népkertben már csütörtök megkezdődtek a programok, amelyek keretében hőlégballonverseny, gyermekprogramok, hagyományőrző csoportok fellépései, baráti sportmérkőzések, vásári forgatag, neves zenészek koncertjei várták az ünneplőket. 

Bővebben >>

Városnapi hagyományőrzés és gyerekprogramok

A zentai városnapi rendezvény rendszeresen visszatérő eleme a község hagyományőrzőinek a föllépése. A sportcsarnok előtt fölállított kisszínpadon elsőként a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik civil szervezet lépett színpadra énekkel, verssel és egy Tőke István-anekdotával. 

Bővebben >>

Eső után Hari Mata Hari

A városnapi rendezvénysorozat második napján alaposan megtréfálták az égiek az éppen a városuk napját ünneplő zentaiakat, és a kora esti óráktól kezdve többször is esőt zúdítottak a nyakukba.

Bővebben >>

Zentára is jutott a Kárpát-medence kenyeréből - A Kertek helyi közösségben tartottak ünnepséget

Zenta az idén is csatlakozott a Kárpát-medence kenyere (2011 és 2013 között: A nemzet kenyere) elnevezésű programhoz, amelyet Szent István napja alkalmából 2011-ben indított útjára a Szolnok megyei jogú város és a helybéli tévéállomás.

Az idén, az előző évekhez hasonlóan Szolnokon, határon túli területeken tevékenykedő pékmesterek sütötték ki a Kárpát-medence kenyerét, amellyel a nemzeti összetartozást jelképezik.

Bővebben >>

Zenta: Új helyszínen a szeptemberi városnapi programok

A városnapi rendezvények idén átkerülnek a városközponthoz közeli a Népkertbe, ahol a látogatók sokkal nagyobb területen kereshetik fel a zenei eseményeknek helyet adó nagyszínpadot, a hőlégballon találkozót, és a parkosított terület más tervezett látványosságait. A koncertek legismertebb fellépői a Hari Mata Hari együttes, valamint a Piramis zenekar.

Bővebben >>

Tornyoson megszentelték az új kenyeret

A rendezvénysorozat szombat délelőtt a helybéli iskolások sportrendezvényeivel vette kezdetét, a délutáni órákban pedig ínycsiklandozó illatok árasztották el a tornyosi helyi közösség épülete mögötti udvart, ahol is mintegy 30 csapat vett részt az ilyenkor hagyományos sertéspörköltfőző-versenyen.

Bővebben >>

Zentáról, sok szeretettel

Zentán, hetedik éve szervezik meg azt a fesztivált, amelynek elsődleges célkitűzése az volt, hogy augusztus egyik hétvégéje mindazokról és mindazoknak szóljon, akik mindennapi kenyerüket a távoli idegenben keresik meg, nyári szabadságukat viszont évről évre szülővárosukban, hozzátartozóik, barátaik társaságában töltik el.

Bővebben >>

Hét évre akkreditálták a zentai kórházat - Ez a minőségi munka elismerését jelenti

A Szerbiai Egészségügyi Intézményeket Akkreditáló Ügynökség hét évre akkreditálta a Zentai Közkórházat.

Az erről szóló tanúsítványt tegnap délben dr. Dubravka Papić Damjanović, az értékelő csoport vezetője adta át dr. Csáki Beátának, a zentai kórház nemrégiben kinevezett igazgatónőjének. Értékelő szavaiban arra mutatott rá, hogy a zentai kórház jó példája annak, hogy a meglévő, és nem mindig ideális körülmények között jól szervezett munkával és lelkesedéssel az akkreditációs szabványoknak megfelelően lehet dolgozni. Hozzátette, hogy biztos abban, hogy a kórház tervezett felújítása tovább fog javítani a szolgáltatás minőségén, és sok sikert kívánt a teljes körű rekonstrukcióhoz, amire az intézmény már nagyon rászolgált.

Bővebben >>

Barátkozás határok nélkül - Zenta két testvérvárosa meghívta a község tanulóit a táboraiba

A zentai Stevan Sremac Általános Iskola diákjainak két csoportja és tanáraik nemrégiben értek haza a Zenta testvérvárosai, Gödöllő és Budavár által szervezett diákkirándulásokról.

Az említett városok mellett mindannyian ellátogattak Budapestre is, ezenkívül a Balaton partján, Boglárlellén, illetve Zamárdin töltöttek el néhány napot. A minap a zentai városháza Zöld termében sajtótájékoztatón számoltak be kalandjaikról Urbán Zsuzsanna igazgatónő és Perpauer Attila községi tanácstag jelenlétében.

Bővebben >>

Zenta: Idén is megrendezik az I love Zenta fesztivált

Augusztus 9-én és 10-én rendezik meg Zentán az idei I love Zenta fesztivált, amely ezúttal is tartalmas kikapcsolódási lehetőségekkel várja a látogatókat a település főterén. A rendezvény részleteiről a szervezők mai zentai sajtótájékoztatójukon számoltak be.

Bővebben >>

Testvérvárosi utazásokon vettek részt a Zenta községbeli diákok

Kiváló hangulatú testvérvárosi táborozásokon vettek részt az elmúlt hetekben a Zenta községbeli általános iskolás diákok, akik a község önkormányzata, valamint a Stevan Sremac Általános Iskola jóvoltából tehettek eleget Zenta két testvérvárosa, Budavár és Gödöllő meghívásának. A diákok és az őket kísérő pedagógusok ma sajtótájékoztatón számoltak be az utazásokon szerzett élményeikről.

Bővebben >>

A sportpályák is elkészültek - Rendezettebb környezet várja a látogatókat a zentai medencénél

Az elmúlt hónapban nagy munkálatok zajlottak a zentai kék medence területén. A június végi nyitás előtt felújították a medence körüli betonplatót, majd a kerítésen kívüli földmunkálatok már a szezonra maradtak, így amellett, hogy a fürdőzők birtokukba vették a létesítményt, a kommunális vállalat dolgozói továbbra is tevékenykedtek a helyszínen.

Bővebben >>

Az e-kkt modernizálása

Április 22-én az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztérium épületében Branko Ružić miniszterrel aláírásra került a Költségvetési Alap az önkormányzati programját  támogató szerződés. Az eszközök rendeltetése a képviselő-testület elektronikus szavazórendszerének további fejlesztése és korszerűsítése, amely a testület hatékonyabb munkáját segíti elő.

Közös nyári táborok testvérvárosokkal - Balatonlellére és Zamárdiba utaznak a zentai gyerekek

Zenta község önkormányzatának hosszú évekre visszanyúló kapcsolata van Gödöllővel és Budavárral, amelyekkel testvérvárosi kapcsolatban állnak. Az említett települések önkormányzatai karöltve közös projektben vesznek részt, amelyben a zentai Stevan Sremac Általános Iskola is szerepet vállal, hiszen általános iskolás gyermekek nyári táboroztatásáról van szó.

Bővebben >>

Folytatódik a Thurzó Lajos iskola felújítása - Aláírták a kétszázhatvankétmillió dinárról szóló szerződést

Kedden délelőtt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Dejan Slijepčević, az újvidéki GAT vállalat igazgatója aláírta a Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos kihelyezett tagozata épületének rekonstrukciójával és energetikai felújításával kapcsolatos munkálatokra vonatkozó szerződést.

Az eseményen jelen volt Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja, valamint Urbán Zsuzsanna, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője is.

Bővebben >>

Zenta: Kunszentmártoni pedagógusok látogatása

Tornyosi és kunszentmártoni pedagógusok találkoztak Zentán. A Közös úton, közös célért kreatívan együttműködési program keretében a magyarországi vendégek szakmai megbeszéléseket folytatnak és körbejárják a város nevezetességeit.

Bővebben >>

A jogilag rendezett köztulajdonért - Kétszáznegyven ezer euró értékű közös projektumban vesz részt Szabadka és Zenta

Szerdán tartották meg a Csak a jogilag rendezett köztulajdon a megfelelő köztulajdon elnevezésű projektum nyitókonferenciáját a szabadkai Városháza dísztermében. A projektumban Szabadka Város és Zenta Község közösen vesz részt, amelynek legfőbb célja az önkormányzati tulajdonban lévő objektumok legalizálása. A projektum részleteit Zagorka Panić, a projektum menedzsere ismertette a konferencia előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Bővebben >>

A fogyatkozásból a gyarapodás felé - Demográfiai, egészség- és szociálpolitikai konferenciát tartottak Zentán

A megoldások kereséséről, magyarságunk lélekszámának növekedési esélyeiről szólt ma a zentai a Lisieux-i Kis Szent Teréz emléktemplomban megtartott, Együtt-lét – Hit és család, megmaradás a határon túl elnevezésű VIII. Demográfiai, egészség- és szociálpolitikai konferencia. Megvalósulását támogatta a Zentai Közkórház, a Zentai Polgármesteri Hivatal, a Kis Szent Teréz Plébánia, a szegedi Gál Ferenc Főiskola, továbbá a Szeged Csanádi Egyházmegye, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság, a Diczfalusy Alapítvány, Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata és nem utolsósorban a Vajdasági Magyar Szövetség.

Bővebben >>

A Vuk-díjas diákokat köszöntötték Zentán

A Vuk-díjas diákokat köszöntötték ma a zentai Városháza dísztermében a hagyományos A tudás hatalom elnevezésű rendezvényen, ahol a helyi önkormányzat illetékesei a Stevan Sremac Általános Iskola, valamint a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, illetve a Zentai Gimnázium legeredményesebb tanulóit jutalmazták meg.

Bővebben >>

Jelenünk megerősítője és jövőnk útmutatója - Tömeges érdeklődés a Kálmány Lajos népmesemondó verseny döntőjén

A Kálmány Lajos népmesemondó verseny az idén 25. jubileumát ünnepelte. A rendezvény szombaton reggel a Zentai Alkotóházban vette kezdetét Czegledi Rudolf polgármester ünnepi megnyitójával, melyet a népmeseillusztrációk kiállításának megnyitója követett. Ennek keretében a rendezvény fő szervezői, Baráth Hajnal Anna és Juhász Lassú Kornélia visszatekintettek az elmúlt 25 évre, majd átadták a képzőművészeti kategória díjait. Ezt követően három helyszínen kezdetét vette a verseny.

Bővebben >>

Világszínvonalú laparoszkópiás torony Zentán - A magyar kormány 135 ezer eurós beruházással támogatta a zentai kórházat

A Zentai Közkórházban tegnap Grezsa István magyar miniszteri biztos és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke hivatalosan is átadta rendeltetésének azt a laparoszkópiás műtéteknél használatos 4K laparoszkópiás tornyot, amelyet a magyar kormány finanszírozott. A műszer-kategória legjobbja egy hónapja érkezett meg a kórházba, és a sebészek azóta azzal operálnak.

Bővebben >>

Kétszázezer dinár értékű könyvcsomag a Zentai Gimnáziumnak

Ünnepélyes keretek között adták át ma délután a Zentai Gimnáziumban azt a kétszázezer dinár összértékű könyvcsomagot, amelyet a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével ajándékozott az intézménynek.

Bővebben >>

Hogyan igényelhetők a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok?

Az elmúlt négy hónapban az országos digitális közigazgatási rendszer kialakítása miatt a polgárok nem igényelhették az anyakönyvi kivonatok teljes tartalmának kétnyelvű példányait. Májustól viszont változik a helyzet, már Zentán is elérhetőek a minden adatra kiterjedő kétnyelvű dokumentumok.

Bővebben >>

Nyolcvan család vehetett át babacsomagot Zentán

Nyolcvan Zenta környékén élő magyar család vehetett át babacsomagot ma délután a zentai Városháza dísztermében a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága jóvoltából, amelynek illetékesei azokat a Kárpát-medencében élő külhoni magyar családokat kívánják ilyen módon megajándékozni, amelyek a szülőföldjükön maradva vállaltak gyermeket.

Bővebben >>

Zenta: Megemlékezés a zsidótemetőben

Mementó címmel tartottak megemlékezést ma délután Zentán, a város zsidó lakosságának elhurcolása 75. évfordulója kapcsán. A koszorúzáson Czegledi Rudolf polgármester és Szabados Róbert a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke mondott beszédet.

Bővebben >>

Nagytakarítás volt Zenta községben

Zentán és a hozzá tartozó falvakban megtartották A tisztább Zentáért! nevet viselő takarítási akciót, melyet már hetedszer szervezett meg a Zentai Községi Közigazgatási Hivatal építésügyi és kommunális tevékenységi osztályának felügyelőségi alosztálya. A megmozduláson a borongós idő ellenére szép számban részt vettek, a városban több mint 300-an, a falvakkal együtt pedig több mint 700-an fogtak össze a tisztább környezet érdekében.

Bővebben >>

Szeretet, figyelem és gondoskodás

Zentán már hagyománnyá vált, hogy április elején az előző évben született gyermekeknek különleges ajándékkal kedveskednek. A város területén létesített két rózsakert után, a Népkertben megkezdődött az újszülöttek ligetének a kialakítása. A hétvégén az eddigi öt, emléktáblával megjelölt fa mellé, a 2018-ban világra jött 170 baba tiszteletére, odakerült a hatodik is, egy oszlopos kocsányos tölgy.

Bővebben >>

Átadták a gimnázium új épületszárnyát

Ünnepélyes keretek között adták át ma délelőtt Zentán a Zentai Gimnázium új épületszárnyát, amelyet a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, valamint Zenta község önkormányzata támogatásával alakítottak ki.

Bővebben >>

Segítség a civil szervezeteknek - A szociális miniszter a támogatásáról biztosította a zentai szervezeteket

Szerdán Zentára látogatott Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyekkel megbízott miniszter. Czegledi Rudolffal, Zenta község polgármesterével folytatott zárt körű megbeszélését követően a zentai Munkarokkantak Egyesülete, valamint a Zentai Vakok és Gyengénlátók Szervezete illetékeseivel találkozott a Fő utca 15. szám alatt található épületben, ahol számos humanitárius tevékenységet folytató civil szervezet kap helyet.

Bővebben >>

A szétválásról döntöttek - Önálló általános iskolák létrehozásáról szóló javaslatot fogadtak el Zentán

A zentai Stevan Sremac Általános Iskola szétválását és ezáltal öt önálló iskola létrehozását előirányzó javaslatot fogadott el tegnap a város vezetősége a községi képviselő-testület 41. ülésén. Az 1996-ban létrehozott Stevan Sremac Általános Iskola helyett különálló általános iskolákat szeretnének kialakítani, vagyis megszűnne a hét épületet összetartó iskolaközpont, és önálló intézmények jönnének létre, amelyek minden tekintetben hatékonyabbak lennének a mostaninál.

Bővebben >>

„Mindig öröm ide visszajönni” - Ünnepélyes fogadást tartottak Zentán Györe László tiszteletére

Az amerikai kontinensről hazatérve szinte egyből a zentai városházába repült a világranglista 31. helyén álló Györe László. A fogadáson Czegledi Rudolf polgármester köszöntötte a sportolót és a média képviselőit, majd Laci eredményeinek hosszas felsorolása után elmondta, a teniszező igazi példakép lehet minden fiatal számára. Czegledi ezután gratulált a játékosnak a riói tornagyőzelemhez, majd az egész város nevében átnyújtotta neki az ajándékul szolgáló festményt, mellékletként pedig – tudva Györe „bűnös” szokásáról – kézműves csokoládéval lepte meg Lacit.

Bővebben >>

Zenta: „…én is egy sugár vagyok!”

 „…én is egy sugár vagyok!” címmel tartottak megemlékezést ma este Zentán, a helyi Művelődési Házban az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az ünnepséget megelőzően a Felsővárosi Köztemetőben megkoszorúzták az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emléksírhelyét.

Bővebben >>

Ajándéklabdák az alsósoknak

A községi alapítású Zentai Ifjúsági Tanács röplabdákat és futball-labdákat ajándékozott az Emlékiskola diákjainak. Mint a szervezet vezetője, Kocsis Szürke Zsolt elmondta, a tavalyi működési eszközökből fennmaradt pénzt szerették volna hasznosan befektetni, így e meggondolásból kiindulva még decemberben beszereztek 35 labdát. A tornára és játékszerként is hasznos sporteszközöket csütörtökön délelőtt adták át az Emlékiskola harmadikos tanulóinak, akikkel Molnár Csilla foglalkozik. Az eseményen jelen volt Gordán Kolos tanító bácsi és igazgatóhelyettes, Perpauer Attila, a község oktatási tanácsosa, Molnár Csilla tanító néni, Kocsis Szürke Zsolt és Nagy Abonyi Pál igazgatóhelyettes.

ger

Magyar Szó 2019. január 25.

Összefogással a nemzetért - Kárpát-medencei Kulturális Fórum Zentán

A Kárpát-medencei Kulturális Fórumot a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét megelőzően pénteken délután tartották meg a II. Rákóczi Ferenc-emlékév jegyében. A fórum a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet hagyományos rendezvénye a Kárpát-medence különböző régióinak kulturális és művelődési szervezetei és intézményei számára.

Bővebben >>

A partnerségben a fejlődés kulcsa - Ana Brnabić tegnap hivatalosan átadta az új zentai hőerőtelep működési engedélyét

Ana Brnabić szerb kormányfő tegnapi, zentai látogatása során jelképesen üzembe helyezte Zenta új távfűtő művét, meglátogatta a felújított gimnázium épületét, majd munka jellegű megbeszélésen vett részt a városházán. A kormányfővel tartott Igor Mirović tartományi kormányfő, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Aleksandar Antić energetikaügyi miniszter és Marko Blagojević, a közpénzből megvalósuló befektetésekért felelős iroda vezetője. A vendégeket Czegledi Rudolf Zenta község polgármestere és a város elöljárói fogadták.

Bővebben >>

Zenta: Megérkeztek a Csodasarok játékok

Idén hatodik alkalommal szervezték meg a Miénk a város elnevezésű internetes játékos vetélkedőt az egész Kárpát-medencében, a határon túli gyermekek számára. Ma adták át a nyertesek ajándékait a Vajdasági iskolákban. Zentára három szerencsés gyermeknek érkeztek meg a csomagjai.

Bővebben >>

Véget ért a kilencedik intenzív kurzus

Zentán véget ért a Magyar Nemzeti Tanács által életre hívott kilencedik intenzív kurzus, amelynek keretében ezúttal is Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai foglalkoztak a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyekkel.

Bővebben >>

A fogyatékkal élő személyeket fogadták Zentán

A fogyatékkal élők világnapja alkalmából fogadták ma délelőtt a zentai önkormányzat illetékesei a helyi Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítők Civil Szervezete gondozottjait, akik köszönetük jeléül hangulatos alkalmi műsorral kedveskedtek nekik.

Bővebben >>

Meggyújtották az első gyertyát a község adventi koszorúján

Ünnepélyes keretek között gyújtották meg az első gyertyát ma este a zentai Városháza oszlopcsarnokában felállított adventi koszorún. A karácsonyváró programsorozat keretében már harmadik éve nyílik lehetősége a zentaiaknak arra, hogy minden héten közös gyertyagyújtással tegyék emelkedettebbé az ádventi időszak vasárnap estéinek hangulatát.

Bővebben >>

A szülők is megtekinthették a gimnázium megújult épületét

Közös fogadónap keretében tekinthették meg csütörtökön este a zentai Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium tanulóinak szülei a gimnázium felújított épületét, személyesen győződve meg annak a több éven át tartó munkának az eredményéről, amelynek köszönhetően az épületben működő három intézmény ezentúl minden igényt kielégítő körülmények között folytathatja a munkáját.

Bővebben >>

A községbeli pedagógusokat ünnepelték

A községbeli pedagógusokat ünnepelték ma este a zentai Művelődési Házban, ahol a Hófehérke Óvoda, a Stevan Sremac Általános Iskola, a Stevan Mokranjac Alsófokú Zeneiskola, illetve a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium idén jubiláló dolgozóit is köszöntötték.

Bővebben >>

Valódi tudományünnepet tartottak Zentán

A múlt értékeinek tisztelete és továbbéltetése jegyében életre hívott valódi tudományünnepként zajlott le szombaton Zentán az első ízben megszervezett Fábri Géza Biológiaverseny és a Máriás Vilmos Kémiaverseny döntője, amelyen a szakmai zsűri értékelése szerint a természettudományok iránt elkötelezett tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok mérték össze felkészültségüket.

Bővebben >>

„Mint lámpafény az estben” - A magyarellenes atrocitások zentai áldozataira emlékeztek

Az 1944 őszén elkövetett magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek tegnap este Zentán a Tisza-hídnál elhelyezett emlékkopjafánál.

A Szent István-kápolnában megtartott, ft. Szeles Oszkár által celebrált gyászmisét követően a megemlékezők mécsesekkel vonultak át a Tisza-parti emlékhelyhez, ahol Juhász Attila magyar nyelv és irodalom szakos tanár idézte fel 1944. november elejének véres napjait, amikor is a városba bevonuló partizánoknak 105 ártatlan zentai polgár esett áldozatául.

Bővebben >>

Megnyílt a zEtna XV. Irodalmi Fesztiválja

Ünnepélyes keretek között nyílt meg ma este a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában a zEtna XV. (Tuvalu) Irodalmi Fesztiválja, amelyet az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Cultstream, avagy a víz új kultúrája elnevezésű projektum részeként szerveztek meg.

Bővebben >>

Kegyeletadó megemlékezés Zentán

November elsején, Mindenszentek ünnepén a zentai Felsővárosi köztemetőben megtartott kegyeletadó rendezvényen azokra a hősökre és mártírokra emlékeztek, akik életüket áldozták, vérüket hullatták a városért és annak népéért.

Bővebben >>

Megújult a hadifoglyok temetője

Ökumenikus istentisztelet keretében avatták és szentelték fel Zentán a Szent Anna temetőben a megújult hadifogoly sírokat a második világháborús katonai parcellán. A kegyeletadó eseményt a zentai Jézus Szíve templom egyházközössége, a szentendrei Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint Zenta Község Önkormányzata szervezte.

Bővebben >>

Az Úr csodát tett! - A felújított zentai Jézus Szíve templomban először tartottak misét

Fél év szünet után vasárnap délelőtt először gyűlhettek össze a hívek szentmisére a zentai Jézus Szíve templomban. Nagy öröm volt ez mindenki számára, hiszen jelentős felújításon esett át a templom az elmúlt hónapokban. Egy IPA határon átnyúló együttműködésnek köszönhetően szigetelték az épület falait, padlófűtéssel ellátott új padlózatot alakítottak ki, átfestették a padokat, és az orgonát is felújították.

Bővebben >>

Felavatták Dudás Gyula köztéri szobrát

Ünnepélyes keretek között avatták fel ma délelőtt Zenta főterén, a Városi Múzeum előtt a neves zentai születésű történetíró és tanár, Dudás Gyula szobrát, amelyet Dudás Sándor topolyai-csongrádi szobrászművész készített el.

Bővebben >>

Közel százötven fiatal versmondó versengett Zentán

Igazi versünnep volt Zentán, a Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos Kihelyezett Tagozatán, ahol összesen mintegy százötven általános iskolás diák mérettette meg magát a III. „Messzeringó gyermekkorom világa…” elnevezésű szavalóversenyen.

Bővebben >>

Prosperitati Alapítvány: Több mint háromezer-kétszáz pályázóval kötöttek támogatási szerződést Zentán

Magyarország és Szerbia vezetői olyan erőforrásként tekintenek a vajdasági magyarságra, amely a közös sikertörténetek alapja a két ország között, hangsúlyozta Szijjártó Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere ma délután a zentai Városi Sportcsarnokban, ahol ünnepélyes keretek között írták alá a szerződéseket azzal a 3251 pályázóval, akik támogatást nyertek a Prosperitati Alapítvány által az V. pályázati körben meghirdetett gabona-, zöldség-, gyümölcs-, méz- és sertésintegráció, valamint helyi termék gyártását és forgalmazását támogató pályázati kiírásokon.

Bővebben >>

Kattints a Szeretlek, Zenta című honlapra!

A Szeretlek, Zenta csapat nevében Máriás Endre újságíró köszöntötte ma a zentai városházán a sajtó képviselőit. Elmondása szerint, régi vágyuk teljesült ezzel a felülettel, ahol csupa pozitív hírek jelenhetnek meg Zentáról. 

Bővebben >>

Az egészségház után a kórház is megújul

Az elmúlt hónapok során 37,5 millió dinárból újult meg a Zentai Egészségház, a jövőben pedig újabb nagyszabású egészségügyi fejlesztések várhatók a Tisza-parti községben, jelentették be az önkormányzat és az egészségház illetékesei mai sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Kórusünnep a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomban

Valódi kórusünnepet tartottak ma este Zentán, ugyanis idén a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom adott otthont a Vajdasági Magyar Kórusok XIX. Találkozójának, amelyet a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Zenta község önkormányzata, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Cor Jesu Kamarakórus közösen szervezett meg.

Bővebben >>

Zenta: Meghirdették a Fábri Géza Biológiaversenyt és a Máriás Vilmos Kémiaversenyt

Két egykori kiváló pedagógusának, Fábri Gézának és Máriás Vilmosnak kíván emléket állítani a Zentai Gimnázium a Fábri Géza Biológiaverseny és a Máriás Vilmos Kémiaverseny életre hívásával, jelentették be az intézmény illetékesei mai sajtótájékoztatójukon, amelyen elmondták, a középiskolás diákok számára szervezett vajdasági szintű megmérettetések döntőjét november 17-én tartják meg Zentán.

Bővebben >>

Zenta: Mini paralimpiát tartottak a Városi Sportcsarnokban

Kiváló hangulatban zajlott le ma délelőtt a zentai Városi Sportcsarnokban a helyi Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete által I. Verseny–játék–móka Kupa címmel életre hívott mini paralimpia, azaz játékos ügyességi vetélkedő, amelyre Vajdaság több településéről is érkeztek fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű résztvevők.

Bővebben >>

A külhoni magyar szakképzés éve program eredményeit összegezték Zentán

Potápi Árpád János vajdasági látogatása

A magyar kormány kizárólag olyan célokat támogat, amelyeket a határon túli magyarok is fontosnak tartanak, hangsúlyozta mai zentai látogatása során Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a Városháza dísztermében, a külhoni magyar szakképzés éve 2015-2018 program eredményeit összegző rendezvényen tartott előadást, majd megtekintett néhány olyan közoktatási fejlesztést is, amelyek a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program részeként, illetve nemzeti jelentőségű programként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával valósultak meg.

Bővebben >>

Domborművet szenteltek a kórházkápolnában

Ünnepi szentmisét tartottak a Zentai Közkórház kápolnája felszentelésének évfordulója alkalmából. Az eseményen megáldották azt a Szűz Máriát ábrázoló domborművet, amelyet Túri Török Tibor magyarországi szobrász ajándékozott Zentának.

Bővebben >>

Batthyány Lajos grófra emlékeztek Zentán

In memoriam gróf Batthyány Lajos címmel tartottak megemlékezést ma délben a zentai Városháza oszlopcsarnokában, ahol Batthyány Lajos grófra, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnökére és az aradi vértanúkra emlékeztek.

Bővebben >>

Budavári küldöttség érkezett Zentára

Zenta testvértelepülése, Budavár civil szervezeteinek a képviselői érkeztek ma Zentára, hogy megismerkedjenek a várossal, illetve a helybeli intézmények és szervezetek képviselőivel közösen feltárják a további együttműködés lehetőségeit.

Bővebben >>

A levéltárak és a Nagy Háború - Nemzetközi tanácskozást tartottak Zentán az I. világháború centenáriuma alkalmából

A levéltárak és a Nagy Háború címmel tartottak nagyszabású nemzetközi tanácskozást csütörtökön a zentai városháza dísztermében, a zentai Történelmi Levéltár és Zenta község önkormányzata szervezésében. A rendezvényen jeles hazai és magyarországi előadók összegezték az elmúlt négy évben megvalósult kutatások legfontosabb eredményeit.

Bővebben >>

Október elsejétől megkezdődtek a gyermekheti programok Zentán

Már október elsején és másodikán is többféle programmal várták a község óvodásait és az iskolásokat a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ munkatársai. A szervezésbe a helyi civil szervezetek is bekapcsolódtak. A hét többi napján is sokszínű rendezvényekre számíthatnak a gyerekek.

Bővebben >>

II. Szent Mihály-napi táncháztalálkozó és sokadalom

A második alkalommal megrendezett színvonalas népzenei esemény Bognár Szilvia városközpontban tartott gyermekkoncertjével kezdődött, majd késő éjszakáig a Sportcsarnokban folytatódott a mulatság. A Kárpát-medence számos vidékéről érkeztek vendégek.

Bővebben >>

„Az ember nem lehet próféta a saját hazájában” - Beszélgetés a Zenta község napja alkalmából Pro Urbe díjjal kitüntetett Bognár Andrással

Bognár András, 100 kiló, Jugoszlávia. Ezt a mondatot hallhattam számtalanszor az edzéseken a tanár úrtól, a tanár néptárstól, az edző bától, amikor arról mesélt, hogyan illik bemutatkozni a futballmérkőzésen az ellenfélnek. Jól be kell mászni a csatárnak, hadd tudja meg, ki az úr a pályán! A tanár úr nemhogy idősebb testvéreim, de még szüleim életét is végigkövette és egyengette. Bandi bácsi 2018-ban kapta meg azt a tiszteletet a várostól, amelyet már nagyon régen megérdemelt volna.

Bővebben >>

A jót képviselni - Koliger Maxwell kapta Zenta város idei Iuventus Pro Urbe díját

Koliger Maxwell a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola ügyintéző-titkár szakának végzős diákja. Tanulmányai mellett civil szervezetben önkénteskedik, kutatásokat végez, és életében fontos szerepet tölt be a vallás is. Zenta község önkormányzata Iuventus Pro Urbe díjjal jutalmazta eddigi tevékenységeit. A tizennyolc éves zentai fiatallal elfoglaltságairól, terveiről és Zentáról beszélgettünk.

Bővebben >>

Egy nemzet része vagyunk - Iskolakirándulásokon ismerik meg Vajdaságot a kisdiákok

A Magyar Nemzeti Tanács által szervezett iskolakirándulási program keretén belül hétfőn Zentára látogattak négy vajdasági település kisiskolásai. Az Erzsébetlakról, Muzslyáról, Nagybecskerekről és Szentmihályról érkező gyerekeket és kísérőiket Perpauer Attila, a községi tanács oktatással megbízott tagja, illetve az MNT Oktatási Bizottságának elnöke köszöntötte.

Bővebben >>

Egy lépéssel mindenki előtt - Alkalmi beszélgetés dr. Nagy Gábor Tamással, Budavár polgármesterével, Zenta díszpolgárával

A zentai községi képviselő-testület díszpolgári címmel tüntette ki dr. Nagy Gábor Tamást, Budavár polgármesterét a két önkormányzat közötti testvérvárosi együttműködés kialakításában és a közös projektumok megvalósításában végzett tevékenységéért, valamint a Zenta város értékeinek megőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréseként. A díjazottal a kitüntetés átvétele után beszélgettünk.

Bővebben >>

Az elszántság és az összetartás jegyében - Átadták a község nyilvános elismeréseit, és megkoszorúzták a csata emlékhelyét

A községi képviselő-testület díszülésével ünnepelték meg tegnap a zentai városházán a város napját, amely egyben a zentai csata évfordulója is. Az ülést a szerb és a magyar himnusz elhangzása után Tatjana Balo, a községi képviselő-testület elnök asszonya nyitotta meg, aki üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a köztársasági és a tartományi szervek képviselőit, a testvértelepülések és a környékbeli községek elöljáróit, a történelmi egyházak képviselőit, a helyi önkormányzati vezetőket, a művelődési intézetek vezetőit és minden megjelentet.

Bővebben >>

Játszva ismerkedtek Zentával - Nagy érdeklődés övezte a Városnapi kincskeresőt

Szombaton délelőtt a városnapi programok keretében szervezett szórakoztató programot a Zentai Ifjúsági Szervezet.

A helyismereti vetélkedőre 15 és 30 év közötti fiatalokból álló csapatok jelentkezését várták. Zentán nagy hagyományuk van a csapatversenyeknek. A Nyári Ifjúsági Játékok az ezredfordulótól szervezett hasonló programokat a fiataloknak, az ő munkájukat folytatják most a Zentai Ifjúsági Szervezet önkéntesei. Herfert Nórától, a csapatverseny egyik szervezőjétől megtudtuk, hogy idén 22 csapat nevezett be a játékra.

Bővebben >>

Sporttal a kábítószer ellen - Tájfutóbajnokságot tartottak Zentán

A Zentai Rendőrség Független Szakszervezete a városnapi programok keretében tájfutóbajnokságot rendezett az általános iskolások részére a zentai Népkertben. A tömeges eseményen egy különleges térképet kaptak a résztvevők, ennek felhasználásával kellett tájékozódniuk az állomások között. A szervezők ezzel a megmozdulással igyekeztek egy kicsit kiszakítani a gyerekeket a virtuális világból, a rendezvény mottója alapján pedig sporttal tevékenykedtek a kábítószer-fogyasztás veszélyei ellen. A tanulók a futballpályák és az úszómedencék környékét is bejárták a tájfutás alkalmával, a várva várt rajt előtt pedig még a rendőrség és a tűzoltóság eszközeit és járműveit is kipróbálhatták.

fm

Magyar Szó, 2018. szeptember 11.

Városnapi kóruszenei estet tartottak Zentán

Hangulatos kóruszenei esttel zárultak a zentai városnapi ünnepségsorozat hétvégi programjai ma este a zentai Városháza dísztermében, ahol Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere átadta a polgármesteri köszönőlevelet a fennállásának tízéves jubileumát ünneplő Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ vegyes kórusának.

Bővebben >>

Fénypompa és őrült kocsmazene

Kiváló hangulatban zajlottak le a zentai városnapi ünnepségsorozat szombati programjai, amelyek keretében a város főterén felállított nagyszínpadon a délutáni órákban a községbeli művelődési egyesületek hagyományőrző csoportjai mutatkoztak be. Elsőként a zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete gondozottjai, majd a zentai Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ Ispiláng gyermek tánccsoportjának alsós és felsős csoportja, a zentai Pöndölyösök asszonykórus, a bogarasi Pipacsok és Kicsi Pipacsok gyermek-citerazenekar, valamint a Búzavirág asszonykórus és citerazenekar tagjai léptek színpadra.

Bővebben >>

Óriási sikert aratott a Zenta, 1697 című rockopera

Hosszú perceken át tartó vastapssal jutalmazta a közönség szombaton este a zentai Városi Sportcsarnokban a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában színpadra állított Zenta, 1697 című rockoperát, amelynek ősbemutatóját a zentai városnapi ünnepségsorozat keretében tartották meg.

Bővebben >>

Zenta: Kiállítások és könyvbemutató a Hunyadi Mátyás emlékévben

A Zentai Városi Múzeumban a hétvégén több kiállítást is megnyitottak, melyek a magyar reneszánsz uralkodó, Hunyadi Mátyás életével, korának építészetével és egyedülálló könyvtárával foglalkoznak. A Zentai Történelmi Levéltár kiadványainak sorozatában pedig megjelent egy új kötet, mely Zenta város helyzetét vizsgálja a 14-15. században.

Bővebben >>

Fénygömbök az éjszakában - Elkezdődött a 15. Nemzetközi Hőlégballon-találkozó Zentán

Csütörtökön este a zentai városnapi rendezvénysorozat keretében igazán látványos hőlégballon-fáklyázással (night glowing show-val) vette kezdetét a térségben élő hőlégballonpilóták hagyományos találkozója, amelyet immár tizenötödik alkalommal szerveztek meg. A zentai vásártéren hatalmas tömeg volt kíváncsi a különféle színekben világító hőlégballonokra.

Bővebben >>

Mátyás király Zentája - Átadták a városnapi pályázat díjait

Zenta önkormányzata, a Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete és a zentai Történelmi Levéltár Mátyás király születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából idén májusban pályázatot hirdetett óvodások, általános és középiskolás fiatalok, valamint felnőttek részére. A beérkezett alkotásokból szerdán este a Zentai Alkotóházban a városnapi programsorozat részeként kiállítás nyílt Mátyás király Zentája címmel. Ugyanitt került sor a Fény-Árnyék-Szín című fotópályázat kiállításmegnyitójára is.

Bővebben >>

November elejére várható a Zentai Gimnázium felújításának befejezése

A Zentai Gimnáziumban jelenleg is folyó külső-belső felújítási munkálatok a tervek szerint november elején fejeződnek majd be. A műszaki ellenőrzés és a visszapakolás után a mintegy 1000 diák és 200 tanár birtokba veheti a műemléknek nyilvánított, ugyanakkor az átadás után már nagyon modern tanulási feltételeket biztosító intézményt.

Bővebben >>

Változatos programok a zentai gyerekeknek - Óvodásokat és kisiskolásokat egyaránt várnak a foglalkozásokra

Gyermekfoglalkozásokat indít szeptember elsején Zenta község önkormányzata és a zentai Hófehérke Óvoda. A foglalkozások helyszíne a városközpontban a volt Lovotours üzlethelyiségben kialakított közösségi tér. A havonta kétszer megrendezendő programokról Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja, valamint Kopasz Ildikó, a Hófehérke Óvoda igazgatónője tartott sajtótájékoztatót.

Bővebben >>

Színháztörténeti esemény lesz Zentán - Zenta, 1697 – a rockopera ősbemutatóját szeptemberben tartják a sportcsarnokban

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház együttműködésével készül a Zenta, 1697 című rockopera, amelyet a város napja alkalmából mutatnak be, szeptember 8-án a Sportcsarnokban. A különleges ősbemutató 19.30 órakor kezdődik, s az előadás ingyenes lesz, de a jegyeket igényelni kell majd a színház pénztárában.

Bővebben >>

Zenta: Jól haladnak a zentai stadion felújítási munkálatai

enta város polgármestere és a Sat-Trakt cég vezetője ma megtekintették a zentai stadion felújítási munkálatait. A városka stadionja, ugyanúgy, mint más objektumok, már régen megértek egy felújításra – mondta Czegledi Rudolf polgármester újságíróknak nyilatkozva pénteken délelőtt a helyszínen zajló építkezések megtekintése során. 

Bővebben >>

Európa Zentára érkezett

Zenta község magyarországi, felvidéki, erdélyi, szlovéniai és szerbiai testvérvárosainak képviseletében tegnap mintegy 180 fő érkezett a Tisza-parti városba, hogy részt vegyen az Európa a polgárokért (Europe for citizens)  programjában lezajló testvérvárosi találkozón, amelyet az idén az I Love Zenta Fesztivál keretében tartanak meg pénteken és szombaton.

Bővebben >>

Pénteken kezdődik az I Love Zenta Fesztivál

Augusztus 10-én és 11-én rendezik meg az I Love Zenta Fesztivált. A város Fő tere ad helyet a külföldről hazalátogató zentaiaknak és községbelieknek szervezett színes eseménynek.

A hétvégi rendezvényekről tartottak ma tájékoztatót a programok szervezői és az önkormányzat illetékesei.

Bővebben >>

Egy feltörekvő város sétálóhelye - Kidolgozás alatt a zentai Népkert urbanisztikai terve

Viszonylag rendezett állapotban várja látogatóit a zentai Népkert. A mintegy másfél évszázados múltra visszatekintő, rekreációs célokat szolgáló park nemcsak a természet kedvelőinek nyújthat szórakozási lehetőséget, hanem sportpályáival és stadionjával a sportkedvelőket, medencéivel az úszni vágyókat, játszóterével pedig a gyerekes családokat is csábíthatja.

Bővebben >>

Zentai diákok magyarországi jutalomkirándulásokon

A Budavárral és Gödöllővel fenntartott testvérvárosi kapcsolatoknak köszönhetően 18 zentai diák utazhatott magyarországi táborokba. A júliusi kirándulásokról a gyerekek és kísérőtanáraik részletes élménybeszámolót tartottak pénteken a városházán.

Bővebben >>

Nagy az érdeklődés Zentán a Pető-módszer iránt

Ma délelőtt kezdődött Zentán és augusztus 10-én fejeződik a Semmelweis Egyetem Pető András Karának jóvoltából megvalósuló újabb fejlesztő kurzus. A résztvevő 30 személyen kívül még nagyon sokan várnak a Pető-módszer nyújtotta segítségre, ezért további felmérésekre és tanfolyamokra lehet számítani.

Bővebben >>

Százhatvan elsőst írattak iskolába

Évek óta meglévő probléma, hogy csökken az elsősök száma, egyre nehezebb megnyitni a tagozatokat. A zentai általános iskola beiratkozóiról és a gyereklétszám alakulásáról Perpauer Attilát, a községi oktatási megbízottat kérdeztük.

Bővebben >>

Szeptemberre elkészül a gimnázium épülete

Tíz magyar nyelvű osztály nyílik a zentai középiskolákban

A Zentai Gimnázium épületének felújítása múlt év decemberében kezdődött meg. Perpauer Attila, a községi tanács oktatással megbízott tagja elmondta, hogy a fölújítási munkálatok folyamatban vannak, és szeptember elsejéig minden valószínűség szerint befejeződnek, így a középiskolás diákok a fölújított épületben tudják kezdeni az új tanévet.

Bővebben >>

Hatvanmillió dinárral nőtt a költségvetés

Miért veszteséges a zentai kommunális vállalat? – Ülésezett a képviselő-testület

Konstruktív ellenzék mellett – a létszámhiány miatti hosszú szünettől eltekintve – igen gyors munkát végzett tegnap a zentai községi képviselő-testület. Jó hír, hogy a korábban tervezettnél 61 millió dinárral több bevételre számít a község, ezért került napirendre a költségvetés módosítása.

Bővebben >>

Zenta: Éremeső a Flamenco mazsoretteseinek

A Sportcsarnokban tartották meg vasárnap a II. Nemzetközi Mazsorettfesztivált. Czegledi Rudolf polgármester köszönte meg a szervezők és felkészítők erőfeszítéseit, a táncosokkal való munkát és nyitotta meg a fesztivált.

Bővebben >>

Elismerő oklevél a diáksportolóknak

Czeglédi Rudolf polgármester és Danilo Popov, a községi tanács ifjúsággal és sporttal megbízott tagja a városháza dísztermében fogadta azokat a Zenta községbeli diáksportolókat, akik kiemelkedő eredményt értek el a különböző szintű rangos sportversenyeken.

Bővebben >>

Zenta: Ballagók parádéja tízedik alkalommal

Zenta város főterén immár tizedik alkalommal szervezték meg a Ballagók parádéját. Ezt az Európa-szerte több ezer fiatalt megmozgató eseményt a világrekordok között tartják számon, a világ legnagyobb szimultán tánca kategóriájában, a Guinness-rekordok könyvében, hiszen több mint száz város diákjai csatlakoztak már a közös tánchoz.

Bővebben >>

Apró Anna nyerte az Énekelt Versek XXIII. Zentai Fesztiválját

A magyarországi, ám vajdasági gyökerekkel rendelkező Apró Anna győzelmével ért véget az Énekelt Versek XXIII. Zentai Fesztiváljának versenyprogramja, amelyet péntek este tartottak meg a zentai Művelődési Házban. Apró Anna az első díj mellett elnyerte a közönségdíjat, valamint több különdíjat is kiérdemelt.

Bővebben >>

A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola TUDOK-nagydíjas diákját fogadták

A zentai önkormányzat illetékesei ma délelőtt fogadták Koliger Maxwellt, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola harmadik osztályos tanulóját, aki a Tudományos Diákkörök XVIII. Kárpát-medencei Konferenciáján a szociológia, társadalomtudomány szekcióban nagydíjban részesült, valamint felkészítő tanárát, Nagypál Juditot és az intézmény igazgatóját, Tóth Kornélt.

Bővebben >>

Nemes Viktort köszöntötték Zentán

Szülővárosában, Zentán fogadták Nemes Viktor birkózót, aki ezüstéremmel tért haza az oroszországi Európa-bajnokágról. A sportoló hálás a szurkolóinak, akiknek további érmeket ígért.

Autogram osztogatással és hosszú perceken át tartó közös fényképezkedéssel kezdődött Nemes Viktor köszöntése Zenta központjában. Az oroszországi Európa-bajnokságról ezüstéremmel a nyakában hazatérő birkózóra sokan példaképként tekintenek.

Bővebben >>

Szolgáltatás, fejlesztés és támogatás

Fölújítják a zentai stadiont – Szerződéskötés Zenta és a Sat-Trakt között

Kedden együttműködési szerződést írt alá Zentán Czeglédi Rudolf polgármester és Zsemberi János, a Sat-Trakt Telekommunikációs Kft. tulajdonosa. A Sat-Trakt mint társadalmilag elkötelezett vállalat különféle módon támogatja a zentaiakat – ezt sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen a Sat-Trakt képviselői beszámoltak az esedékes beruházásokról, valamint azokról, amelyek azóta történtek, amióta az év elején átvette a Sabotronic kábelhálózatát, és megkezdte a szolgáltatásvégzést a városban.

Bővebben >>

A környezettudatos életmódról

A zentai Thurzó Lajos iskola diákjai megemlékeztek a Föld napjáról

Az alsós és a felsős tanulók a főtéri parkban lévő zenepavilon színpadán mondták el tegnap gondolataikat arról, hogy miért fontos vigyáznunk a környezetünk tisztaságára, s bemutatták az ez alkalomból készített képzőművészeti alkotásaikat, illetve a környezettudatos életmód fontosságát népszerűsítő plakátjaikat.

Bővebben >>

Zenta: A községben 2017-ben 210 kisbaba született

Fát ültettek és emléktáblát avattak a 2017-ben született gyermekek tiszteletére ma délelőtt Zentán, a város melletti parkban, a Népkertben.

A zentai önkormányzat 2014 óta ültet fákat a gyerekek tiszteletére bevezetett akció során. Az első években rózsakerteket létesítettek. Az idei faültetésre a verőfényes napos időben nagyon sok család ellátogatott. A rendezvény keretében a zentai szerb és magyar gyermek-néptánccsoportok fellépését is megtekinthették.

Bővebben >>

Új kiállítással bővült az emlékkilátó

Ünnepélyes keretek között nyílt meg tegnap délelőtt a Zentai Csata Emlékkilátóban A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítás, amely Budavár Önkormányzata, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával került az emlékkilátóba, amely ezentúl állandó helyszínéül szolgál.

Bővebben >>

A padlótól a tetőig minden megújul - A zentai Thurzó Lajos Iskola a felújítások révén korszerű épületté alakul

A 105. évét taposó zentai Thurzó Lajos Iskola épülete végre reflektorfénybe került, és miután évtizedeken keresztül a város legelhanyagoltabb oktatási intézménye volt, az egymás után következő felújítások után nemcsak régi fényében tündököl majd, hanem a mai kor oktatási igényeinek megfelelő helyszínné válik. Jelenleg köztársasági pénzből a tetőt renoválják, a fő homlokzatot javítják, ősztől pedig a tervek szerint teljes körű felújításon esik át, ugyanúgy, ahogy jelenleg a gimnázium.

Bővebben >>

A zentai nyugdíjasok egy része is megkapta a nyugdíjas kártyáját

--Az új kártya minden nyugdíjast megillet, függetlenül a nyugdíj fajtájától, összegétől, vagy attól, hogy a nyugdíjas az ország mely területén él -- hangsúlyozta Kuzina Olga, a zentai fiókintézet igazgatója a városháza dísztermében megtartott rendezvényen. Az egybegyűlteket Lőrinc Csongor, a községi tanács tagja köszöntötte.  

Bővebben >>

Véget ért az ötödik intenzív fejlesztő kurzus

Ma ért véget Zentán az a Magyar Nemzeti Tanács fejlesztőpedagógiai programja keretében életre hívott háromhetes intenzív kurzus, amelyet a Semmelweis Egyetem Pető András Karának munkatársai tartottak a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek és felnőttek számára.

Bővebben >>

A szülőföldön maradást szolgálva

Az MNT és az Európa Kollégium illetékesei minden olyan vajdasági középiskolába ellátogatnak, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás

Zsúfolásig megtelt a zentai városháza díszterme tegnap este a Magyar Nemzeti Tanács idei első, tájékoztató jellegű szülői értekezletén, amelynek keretében az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium harmadik osztályos diákjai és szüleik ismerkedhettek meg az MNT komplex ösztöndíjprogramjával.

Bővebben >>

Sokszínű programok és mosolygós gyermekarcok

Sokszínű programok és mosolygós gyermekarcok jellemezték a második napot a zentai Napsugár Báb- és Gyermekfesztiválon, amelyet a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ Zenta község önkormányzata támogatásával hívott életre.

Bővebben >>

Batthyány Lajos grófra emlékeztek Zentán

Batthyány Lajos grófra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére emlékeztek ma délelőtt Zentán, a Városháza oszlopcsarnokában, ahol az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen megkoszorúzták Batthyány Lajos gróf emléktábláját is.

Bővebben >>

Tisztelet a bátraknak! címmel tartottak megemlékezést Zentán

Csak úgy lehet eredményeket elérni és tetteket véghezvinni, ha a jobbító szándék mögé állva összefogunk, és közösen, egységesen cselekszünk, amikor arra szükség van, hangsúlyozta Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere ma este a zentai Művelődési Házban az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Tisztelet a bátraknak!címmel megtartott ünnepi megemlékezésen.

Bővebben >>

Főhajtás és alkalmi tiszteletadás Zentán

Főhajtással és alkalmi tiszteletadással emlékeztek ma délután Zentán, a Felsővárosi köztemetőben az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára. A rendezvény keretében az egybegyűltek megkoszorúzták az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emléksírhelyét is.

Bővebben >>

Huszadszor ünnepelték együtt a hagyományokat Zentán

Huszadik alkalommal tartották meg Zentán a Hagyományaink Ünnepe elnevezésű rendezvényt, Zenta község hagyományőrző és hagyományápoló csoportjainak bemutatkozó estjét. A rendezvényt ezúttal „Három aranyos eper, Kázmérbú lesz jó ember…” mottóval hívta életre a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ.

Bővebben >>

Gyermek- és bábfesztivált szerveznek Zentán

Március 16. és 18. között szervezik meg első ízben Zentán a Napsugár Báb- és Gyermekfesztivált, jelentették be a helyi önkormányzat és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ illetékesei mai sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Elfogadták az ifjúsági és a roma akciótervet

A zentai községi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadták az ifjúsági és a roma akciótervet, jelentették be az önkormányzat illetékesei mai sajtótájékoztatójukon, amelyen kifejtették, a két dokumentum fontos lépéseket irányoz elő a két csoport tagjainak jelenét és jövőjét illetően.

Bővebben >>

Véget ért a Teátrum Neked!

A budapesti Turay Ida Színház Cserháti Zsuzsának emléket állító Hamu és gyémánt című előadásával ért véget szombaton este a Zentai Magyar Kamaraszínházban a II. Teátrum Neked! színházi fesztivál, amit az intézmény a Magyar Teátrumi Társasággal közösen hívott életre.

Bővebben >>

Akadnak még tisztázatlan kérdések - Tájékoztató a zentai civileket érintő új községi határozatról és pályázatokról

Zenta önkormányzata az idén is kiírta a civil szervezeteknek szánt pályázatokat, aminek kapcsán a minap tájékoztató jellegű összejövetelt is tartottak az érintetteknek.

A találkozón fő napirendi pontként a civileket igencsak érintő önkormányzati határozatot vitatták meg, amelynek értelmében a jövőben az önkormányzat tulajdonában lévő épületekben székhellyel rendelkező civileknek bérleti díjat kell fizetniük, és a rezsiköltséget is nekik kell állniuk.

 

Bővebben >>

Zenta: Megnyílt a Soli Deo Gloria című kiállítás

Ünnepélyes keretek között nyílt meg ma este a zentai Városi Múzeumban a Soli Deo Gloria – A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás, amely a protestantizmus előzményeit, kialakulásának körülményeit, egyháztörténeti jelentőségét, valamint a magyar történelemben betöltött szerepét tárja a közönség elé.

Bővebben >>

Új lehetőségek előtt a Zentai Gimnázium

Az oktatási reformok új lehetőségeket kínálnak a Zentai Gimnázium számára, hiszen a diákoknak választható tantárgyakat, a tanároknak pedig nagyobb szabadságot szavatolnak, hangsúlyozta Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatónője a helyi önkormányzat és az intézmény közös sajtótájékoztatóján.

Bővebben >>

Díjak a zentai diákoknak

A zentai Emlékiskolából öt nyolcadikosa – Kormányos Katona Gyöngyi tanárnő diákjai – kiváló eredménnyel szerepelt a felvidéki székhelyű Palóc Társaság 22. alkalommal meghirdetett esszé- és tanulmányíró pályázatán. A szervezők ezzel a felhívással a Kárpát-medence magyar fiataljait – általános és középiskolásokat, egyetemi hallgatókat – szólítják meg. 

Bővebben >>

Fogadás az önkormányzatban

A tavalyi év vége felé két felnőtt világbajnoki éremmel is gazdagodott Kéri Valentina, a kiváló zentai küzdősportoló. A Budapesten megrendezett kick-box világbajnokságon világbajnoki címet szerzett, majd a franciaországi Nancy városban, a savate-világbajnoki döntőben ezüstérmet nyert. 

Bővebben >>

Kultúránk tart meg bennünket! - Ma este tartották meg Zentán magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségét, amelyen átadták a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség idei elismeréseit

Kultúránk tart meg bennünket, egyénként, közösségként és nemzetként is, hangsúlyozta a magyar kultúra napja alkalmából ma este a zentai Művelődési Házban megtartott délvidéki központi ünnepségen mondott beszédében dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Bővebben >>

A rezsiköltségekre is pályázni kell - Zentán megkezdték a civil szervezetek adatbázisának kidolgozását

Az általuk használt ingatlanok bérleti díjára és a működésükhöz szükséges rezsiköltségek fedezésére is pályázniuk kell ezentúl a Zenta községbeli civil szervezeteknek és sportkluboknak – hangsúlyozták a helyi önkormányzat illetékesei tegnapi sajtótájékoztatójukon, kiemelve, a vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzat az eddigiekben sem fedezhette volna közvetlenül a szervezetek és a klubok ilyen jellegű költségeit.

Bővebben >>

Idén Zenta bizonyult a legjobb családbarát önkormányzatnak

A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége az idei évben Zentának ítélte oda a Családbarát Önkormányzat díjat.

A község már második alkalommal vehette át az elismerést, először 2015-ben érdemelte ki ezt a címet. A Tisza menti község az elsők között volt, ahol bevezették azokat a családbarát programokat, amelyeket négy évvel ezelőtt dolgoztak ki a Magyar Nemzeti Tanács kérésére.     

Bővebben >>

Megkezdődhet a Zentai Gimnázium épületének felújítása

Ma Zentára látogatott Mladen Šarčević oktatási, tudományügyi és technológiai fejlesztési miniszter, aki megtekintette a Zentai Gimnázium épületét, valamint a Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos Kihelyezett Tagozatának és Tömörkény István Kihelyezett Tagozatának épületét is.

Bővebben >>

Huszonöt személy vett részt az újabb intenzív kurzuson

Rendkívül eredményes volt a Semmelweis Egyetem Pető András Kara és a Magyar Nemzeti Tanács által a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára életre hívott újabb háromhetes intenzív kurzus, hangsúlyozták a két intézmény illetékesei mai zentai sajtótájékoztatójukon. 

Bővebben >>

Az önkéntes tűzoltókat fogadták a Városházán

A Zentai Önkéntes Tűzoltótestület operatív egységének tagjait fogadta ma délelőtt a Városháza Andruskó termében Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere és Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja, akik köszönőleveleket adtak át az önkéntes tűzoltóknak.

Bővebben >>

Zenta: Újabb támogatás a rászorulóknak

Sorrendben tizenegyedik alkalommal adta át hagyományos újévi adományát ma délelőtt a Caritas zentai szervezete által működtetett Népkonyhának a Japan Tobacco International vállalat. Az adományt ft. Nagy József, a Caritas zentai szervezetének elnöke vette át.

Bővebben >>

Adventi gyertyagyújtás

December 3-án Ceglédi Rudolf polgármeter a zentai Városháza oszlopcsarnokában meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján.

Bővebben >>

Fogy az üveg a padlásokról - Már a szomszédos községekből is érdeklődnek a zentai üveg- és pillepalack-gyűjtő akció iránt

Zenta községben október 25-e óta tart az üveg- és pillepalack-gyűjtő akció, melyet a Községi Közigazgatási Hivatal szervezett „Legalább te ne dobd el!” elnevezéssel. Az érdekeltek a helyi közösségekben adhatják át az összegyűjtött italos-, illetve befőttesüveget és a pillepalackokat. Mint ismeretes, ha valaki legalább két kiló, kupakkal ellátott, lehetőleg összepréselt műanyag palackot és húsz darab italos- vagy befőttesüveget ad át, akkor ökotáskát is kap ajándékba.

Bővebben >>

Nagyobb fennakadások nélkül üzemel a távfűtési rendszer

A felmerülő akadályoknak és a rendszer meghibásodásainak elhárítását követően sikerült elindítani a zentai a távfűtés-szolgáltatást, és a rendszer jelenleg nagyobb fennakadások nélkül üzemel, jelentették be az önkormányzat és a szolgáltatást végző Elgas Közvállalat illetékesei mai sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Zenta: Felújították a November 11. általános iskola tornatermét

Véget ért a zentai November 11. általános iskola tornatermének a felújítása, amely a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság, valamint Zenta község önkormányzata támogatásával valósult meg. A beruházás összesen mintegy ötmillió dinárba került. Az eredményt ma délelőtt a tartományi szervek, az észak-bánáti közigazgatási körzet és a helyi önkormányzat illetékesei is megtekintették. 

Bővebben >>

A tehetségről és a kinyíló térről - A zentai önkormányzatban fogadták Verebes Krnács Erika előadóművészt és Lőrinc Tímea színművészt

Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere és Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja a Városháza zöld termében fogadta Verebes Krnács Erika előadóművészt és Lőrinc Tímeát, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészét. Az összejövetel apropója az volt, hogy Verebes Krnács Erika a vajdasági magyarság körében végzett kulturális tevékenységéért augusztusban a Külhoni Magyarságért Díj egyik kitüntetettje volt, Lőrinc Tímea pedig kiérdemelte a legrangosabb vajdasági magyar színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat és megkapta a 10-es díjat is, amelyet az Újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatói ítélnek oda az évad szerintük legjobb szerepformálásáért. 

Bővebben >>

Beszámolót tartottak Microsoft cég pályázatáról és fejlesztési terveiről

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Nemzeti Közösségi Titkárság és a Microsoft 2016-os pályázatán három vajdasági pedagógus vehetett részt. Köztük volt Nagy Szilvia, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanárnője is, aki pénteken az önkormányzat által szervezett sajtótájékoztatón számolt be amerikai útjáról, az egyhetes út tapasztalatairól, valamint a Microsoft vajdasági fejlesztési terveiről.

Bővebben >>

Pedagógusnapot tartottak Zentán

A község óvodáinak, az alapfokú zeneiskolának, az általános és középiskoláinak dolgozóit köszöntötték kedd este a zentai Művelődési Házban szervezett ünnepségen. A rendezvényen Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott köszöntő beszédet.

Bővebben >>

Mindenszentek napján megemlékeztek a város ártatlan áldozatairól

Szerda délután szentmisével, alkalmi műsorral és koszorúzással emlékeztek az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc, valamint az 1944-es ártatlan áldozatok sírhelyénél. A kegyeletadó ünnepi megemlékezések szentmisével kezdődtek, melyet ft. Szeles Oszkár zentai esperes-plébános celebrált a zentai Felsővárosi köztemető kálváriadombján.

Bővebben >>

Napkollektor az iskolán - Meleg víz termelésére használják a zentai Emlékiskolában felszerelt berendezést

A zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola épületének tetejére négy négyzetméternyi napkollektort szereltek, hogy meleg vizet termeljenek vele – hangzott el tegnap az iskolában megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Perpauer Attila, Zenta község oktatással és kultúrával megbízott tanácstagja, Urbán Zsuzsanna, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatója és Sőregi Oszkár, a kivitelező Termo-Gas cég képviselője ismertette a felszereléssel kapcsolatos tudnivalókat.

Bővebben >>

Új szivattyúval bővült a szennyvíztisztító szivattyúállomása

Befejeződött a zentai a szennyvíztisztító szivattyúállomásának kiépítése, az eredetileg tervezett három szivattyúból nemrég a harmadik is a helyére került, hangsúlyozta ma délelőtti helyszíni sajtótájékoztatóján Ceglédi Rudolf, a község polgármestere. Elmondta, a beruházást a tartományi szervek az önkormányzattal közösen pénzelték.

Bővebben >>

Iskolatáskákat kaptak a községbeli falvak elsősei

Új iskolatáskákat kaptak ajándékba a Zenta községbeli falvak oktatási intézményeinek elsős tanulói, akiknek a helyi önkormányzat és a Stevan Sremac Általános Iskola illetékesei ma adták át a tartományi támogatással megvásárolt ajándékokat.

Bővebben >>

1956 emlékezete Zentán

A vérrel írott levél

A zentaiak október 31-éig a városháza oszlopcsarnokában tekinthetik meg a Városi Múzeum tulajdonában lévő 1956-os ereklyét, az úgynevezett vérrel írt levelet. Az üvegpalackba rejtett segélykérő dokumentumot 1962-ben találta meg egy zentai iskolás fiú a csókai strandnál. A közszemlére tétel alkalmából Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja elmondta, megtiszteltetés számukra, hogy a levél Zenta tulajdonában lehet, és az is, hogy kiállíthatják.

Bővebben >>

Átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét

A Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című műve alapján, a budapesti Nemzeti Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában készült előadás díszbemutatójával ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének ma este a Zentai Magyar Kamaraszínház újonnan kialakított kamaratermét.

Bővebben >>

Elkészült a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaraterme

Elkészült a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaraterme, amelyet a tervek szerint október 19-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között adnak át rendeltetésének, tudtuk meg Wischer Johanntól, az intézmény igazgatójától, aki elmondta, a kamaratermet a Ha mi holtak feltámadunk című előadással avatják fel, amelynek főszereplője a Kossuth- és Jászai-díjas kiváló és érdemes művész, Szilágyi Tibor lesz.

Bővebben >>

Megkoszorúzták Batthyány Lajos emléktábláját

A zentai Városháza oszlopcsarnokában ma délben megemlékezést tartottak. A nemzeti gyásznap alkalmából Batthyány Lajos grófra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére és az aradi vértanúkra emlékeztek. Batthyány neve a hősi küzdelem és áldozatvállalás szimbóluma lett.

Bővebben >>

Ötvenmilliós támogatás az Elgasnak - A zentai községi képviselő-testület módosította a költségvetést

A köztársasági szervek 50 millió dinárral támogatják a zentai Elgas Közvállalatot a távfűtés-szolgáltatás zavartalanságának fenntartása érdekében, valamint 3,5 millió dináros támogatást nyújtanak a Zenta Birkózóklubnak is. Egyebek mellett ezek tették szükségessé a községi költségvetés sürgősségi eljárásban történő módosítását a zentai képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén.

Bővebben >>

Autómentes nap Zentán - Idén több százan vettek részt a Zenta Tour elnevezésű kerékpártúrán

A hűvös idő ellenére is kiváló hangulatban zajlott le vasárnap Zentán az ötödik alkalommal életre hívott autómentes nap, amelynek szervezői, a Locator Város- és Környezetvédő Egyesület és a Zentai Ifjúsági Szervezet, valamint társszervezői, a Hófehérke Óvoda és a Vöröskereszt zentai szervezete már a reggeli óráktól kezdve izgalmasabbnál izgalmasabb ügyességi és szellemi vetélkedőkkel várták a legkisebbeket, a felnőttek pedig a regisztrációt követően Zumba Lacival és csapatával közösen melegíthettek be a Zenta Tour elnevezésű kerékpártúrára.

Bővebben >>

Diákkirándulók Zentán - A Tisza-parti város is bekerült az MNT iskolakirándulási programjába

A Magyar Nemzeti Tanács iskolakirándulási programja révén tegnap temerini és újvidéki alsós diákok látogattak Zentára. A harmadik osztályos gyermekek és tanítóik a délelőtt folyamán érkeztek meg. Körútjuk a városházán kezdődött, ahol a díszteremben Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja köszöntötte őket, majd Petkovics Márta, az iskolakirándulási program koordinátora tájékoztatta őket arról, milyen látnivalók várják őket a Tisza-parti városban.

Bővebben >>

Az én Zentám! címmel nyílt fotókiállítás Zentán

Ünnepélyes keretek között nyílt meg ma este a zentai Városháza előcsarnokában az én Zentám! című fotópályázatra beküldött alkotásokból nyílt kiállítás. A pályázatot a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából, a zentai városnapi rendezvénysorozat keretében hirdették meg.

Bővebben >>

A zentai csata háromszázhúsz éve képekben

Ma este nyílt meg a zentai Alkotóházban az a képzőművészeti kiállítás, amelyet a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat legkiválóbb alkotásaiból állítottak össze. A rendezvényen átadták az irodalmi pályázat díjait is. 

Bővebben >>

Orgonakoncert és kiállítás a zentai Jézus szíve templomban

A Jézus Szíve templomban tartották meg Dr. Franz Metz temesvári származású, jelenleg Németországban élő orgonista, zenetudós kezdeményezésére szervezett, Bánsági orgonák és orgonaépítők című kiállítást. A roll-up kiállítás nagyított képekben mutatja be a Bánságban található orgonákat, valamint az itt élt orgonaépítők munkásságát.

Bővebben >>

Ünnepélyes tanévkezdés Zentán

A község területén összesen százhatvan kisdiák indult első osztályba

Ünnepélyes keretek között kezdték meg a tanévet pénteken a zentai Stevan Sremac Általános Iskola elsős kisdiákjai. A Thurzó Lajos munkaegység elsőbe induló tanulóit a tartományi oktatási titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a helyi önkormányzat, valamint az intézmény illetékesei is köszöntötték, különféle ajándékcsomagokkal téve emlékezetesebbé számukra az első napot az iskolában.

Bővebben >>

Az összefogás ereje - A Kárpát-medence kenyere rendezvénysorozat zentai ünnepségéről

Zentán a Kertek helyi közösség nagytermében vasárnap Szent István-napi ünnepséget tartottak a Kárpát-medence kenyere elnevezésű program részeként. Az eseményen Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, és felszólalásában az összefogás erejét hangsúlyozta: – Nem kell hozzá túl nagy élettapasztalat, hogy az ember belássa: minden cselekedetünkkel vagy építjük, vagy bontjuk annak a közösségnek a házát, amelyben lakunk.

Bővebben >>

Egymás támogatása nélkül nem tudunk előrelépni - Kenyérszentelő és testvér-települési találkozó volt Tornyoson

Szent-István napja alkalmából az idén két napon keresztül ünnepeltek a Zenta községhez tartozó településen. A hagyományos kenyérszentelő ünnepség keretében ugyanis Tornyos testvértelepüléseinek a találkozóját is megrendezték, amelyen egy együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak Dunaszentgyörgy, Gelence és a házigazda település elöljárói. Az összejövetelen elsőként Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere és Cipó Igor, Tornyos Helyi Közösség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Bővebben >>

Felelősek vagyunk egymásért - Fennállásának 135. évfordulóját ünnepelte a Zentai Gazdakör

– A kihívások, amelyeknek most meg kell felelnünk, nagyon intenzív munkára kényszerítenek bennünket – hangsúlyozta üdvözlőbeszédében Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (MAGOSZ) elnöke a Zentai Gazdakör 135 éves fennállását ünneplő rendezvényen tegnap a zentai városházán, és hozzáfűzte, hogy az elmúlt időszakban is nagyon sokat dolgoztak és a lehetőségeikhez képest mindig mindent megosztottak a vajdasági mezőgazdasági szféra képviselőivel.

Bővebben >>

Eredményjelző a zentai vízilabdaklubnak - A VMSZ Ifjúsági Fórumának pályázata nyomán önkormányzati támogatással vásárolták meg a berendezést

A zentai vízilabdaklub a közelmúltban a helyi önkormányzat költségvetéséből jutott támogatáshoz egy új eredmény- és időjelző berendezés megvásárlásához. A mérkőzések lebonyolításához nélkülözhetetlen készülék átadása kapcsán vasárnap este a népkerti fekete medencénél Sztantity Szebasztián, a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének elnöke, Burány Gábor, az Intellektus Ifjúsági Egyesület elnöke és Tóth László, a vízilabdaklub edzője számoltak be arról, miért volt szükség új berendezésre, és milyen forrásból találtak rá támogatást.

Bővebben >>

Fölújítás tanévkezdéskor - A zentai Thurzó Lajos iskola tizenötmillió dinárból szépül meg

A tavasszal már hírül adtuk, hogy a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos épületét köztársasági támogatásból a nyár folyamán felújítják. Mivel munkálatokat még nem láttunk, és néhány hét múlva már kezdődik az új tanév, Perpauer Attilánál, Zenta község művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagjánál érdeklődtünk a fejleményekről, aki elmondta, hogy egy kis csúszással ugyan, de augusztus végén elkezdődik a felújítás:

Bővebben >>

Módosították a költségvetést - Ismét Hugyik Richárdot nevezték ki a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatójává

Órákon át tartó, személyeskedésektől sem mentes viták jellemezték a zentai községi képviselő-testület huszonegyedik megszakított ülésének szombati folytatását, amelyben a községi költségvetés módosításáról és kiegészítéséről szóló rendelet, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatóbizottsági tagjainak kinevezése váltotta ki a leghevesebb vitát.

Bővebben >>

Jutalomkirándulások a legkiválóbb diákoknak

Összesen mintegy ötven általános és középiskolás diák utazik különféle nyári táborokba a zentai önkormányzat jóvoltából, amely a Zenta testvérvárosaival való együttműködés keretében biztosít lehetőséget minderre a községbeli oktatási intézmények tanulói számára, jelentette be a helyi önkormányzat mai sajtótájékoztatóján Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja.

Bővebben >>

Zenta: A néptánc és a színház találkozása

Nagy sikerrel mutatták be csütörtökön este Zentán a Zentai Magyar Kamaraszínház legújabb produkcióját, a Létünk című táncszínházi előadást, amelyet Patyerek Csaba és Molnár Róbert rendezésében állítottak színpadra.

Bővebben >>

Győri gimnazisták Zentán

A Rákóczi Szövetség Határtalanul elnevezésű középiskolások diákutaztatási programjának keretében a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium 38 tanulója és három kísérőtanára három napos vajdasági tanulmányi kirándulásra érkezett. 

Bővebben >>

Nemzetközi mazsorettfesztivál lesz Zentán

Öt ország négyszáznál is több táncosa érkezik Zentára július elsején arra a nemzetközi mazsorettfesztiválra, amelyet a helyi Flamenco Táncklub hívott életre, jelentették be a klub és a helyi önkormányzat illetékesei ma délutáni sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Zenta: Nyilvános bemutató az automata külső defibrillátorok használatáról - Az ilyen berendezések alkalmazása akár a tízszeresére is növelheti a túlélés esélyét

Június 17-én, szombaton 15 órától az automata külső defibrillátorok használatáról tartanak képzéssel egybekötött bemutatót a zentai Tisza-parton, a Tiszavirág Fesztivál keretében, jelentették be ma délelőtti sajtótájékoztatójukon a zentai önkormányzat és az Alltech Serbia Rt. illetékesei.

Bővebben >>

Zenta: Újabb sikerek a közgazdasági középiskolában

Számottevő sikereket értek el a közelmúltban a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanulói a hazai és nemzetközi versenyeken. A kiváló eredményekről ma délben sajtótájékoztatón számoltak be az intézmény és a helyi önkormányzat illetékesei.

Bővebben >>

Államfői védnökség - A zentai csata 320. évfordulójának védnökei a remények szerint a szerb és a magyar államfő lesznek

Már olvashattak róla, hogy Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjének felkérésére Aleksandar Vučić (akkor még kormányfői funkcióban) vállalta, hogy fővédnöke lesz a zentai csata 320. évfordulója kapcsán szervezendő ünnepségnek. Ez két héttel ezelőtt történt, ezért Ceglédi Rudolf zentai polgármestert arról kérdeztük, hol tart a folyamat, és milyen előkészületek várhatók a városnapra.

Bővebben >>

A szerb kormány pénzeli az új hőerőtelep kiépítését

A szerb kormány pénzeli a zentai távfűtési rendszer működtetéséhez szükséges új hőerőtelep kiépítését, hangsúlyozta a községi képviselő-testület mai ülésén Győri István, Zenta község alpolgármestere annak kapcsán, hogy a testület sürgősségi eljárásban tárgyalta és fogadta el az újonnan kialakítandó hőerőtelep területe részletes szabályozási tervének kidolgozására vonatkozó határozatjavaslatot.

Bővebben >>

Zenta: Ballagók tánca a főtéren

A négy zentai középiskola végzősei ebben az évben is részt vettek a Ballagók tánca elnevezésű rendezvényen. A városközpontban mindenfelé narancssárga és fekete pólót viselő diákok gyülekeztek.

Bővebben >>

Új vajdasági termékcsoportot mutattak be Zentán

Ünnepélyes keretek között mutatta be ma délután új vajdasági termékcsoportját a zentai Réel Chocolate kézműves csokoládéműhely, amely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében elnyert támogatásnak köszönhetően alakíthatta ki az új termékeit.

Bővebben >>

Őszinte szókimondás kell

Vasárnap Zentán a Zsidó temetőben megemlékezést tartottak a zentai zsidók deportálásának hetvenharmadik évfordulója alkalmából a zsidóüldöztetés éveiben elhurcolt és kiirtott vértanúk emlékére. A tiszteletadás résztvevőit Ceglédi Rudolf polgármester köszöntötte, aki beszédében arra mutatott rá, hogy ez az emléknap intő jelként arra figyelmeztet bennünket, hogy milyen rettenetes dolgok történhetnek, ha a hatalom tévútra tér, ha a társadalomban a tolerancia és egymás megbecsülése és a másság tiszteletben tartása helyett gyűlölet uralkodik el.

Bővebben >>

Az évfordulóra hangolódva - Pályázatot hirdettek a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából

Minden korosztályt megcélzó pályázatot hirdettek Zentán a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából, a pályaműveket június 30-áig várják, a díjátadó ünnepséget pedig a városnapi ünnepségsorozat keretében tartják meg – hangzott el az önkormányzat szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen az illetékesek bejelentették, idén is megszervezik a Ballagók Parádéját, és rövidesen megkezdődnek az ifjúsági stratégia elkészítésének előkészületei is.

Bővebben >>

Háromhetes intenzív fejlesztőkurzus kezdődött Zentán

Ma kezdődött meg Zentán az az idén első ízben életre hívott háromhetes intenzív fejlesztőkurzus, amelyet a magyarországi Pető András Főiskola szakemberei tartanak a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő vajdasági magyar gyermekek és felnőttek számára.

Bővebben >>

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium sikerei

A szerdai sajtótájékoztatón az önkormányzat részéről, Perpauer Attila, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képviseletében pedig Csikós Pajor Gizella igazgatónő, Szórád Endre kémiatanár, és három jeles diák, Szögi Roland, Szabó Imre valamint Bencsik Blanka számoltak be a zentai iskola eredményeiről, a versenyekről elhozott kimagasló díjakról.

Bővebben >>

Zenta: Nem omlott össze távfűtési rendszer

Ismét problémák vannak a távfűtési rendszerrel, pontosabban a szolgáltatás megfizettetésével, ugyanúgy, ahogyan az egész év folyamán, hangsúlyozta a zentai önkormányzat ma délelőtti sajtótájékoztatóján Győri István alpolgármester, hozzátéve, arról azonban szó sincs, hogy a rendszer összeomlott volna, ahogyan az egyes médiumokban az elmúlt napokban megjelent.

Bővebben >>

Folytatódnak a fejlesztő foglalkozások - Idén három intenzív kurzust tartanak a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára

Újabb fontos állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Tanács és a magyarországi Pető András Főiskola együttműködése, amelynek célja a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztése, valamint a Pető-módszer térségünkben való meghonosítása és minél szélesebb körben való alkalmazása, hangsúlyozták a két intézmény illetékesei csütörtöki zentai sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Megvannak a kulturális pályázatok eredményei

Az illetékes bizottság meghozta a Zenta község önkormányzata által kiírt kulturális pályázatokra beérkezett projektumtervek támogatására vonatkozó döntését, azt azonban egyelőre nem hozza nyilvánosságra, hangzott el a zentai önkormányzat mai sajtótájékoztatóján.

Bővebben >>

Zenta: 366 munkahelyet kínáltak a mai állásbörzén

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zentai kirendeltsége pénteken a sportcsarnokban tartotta meg sorrendben 13. állásbörzéjét, amelyen 27 zentai, három adai és két csókai munkáltató kínált munkalehetőséget a zentai munkavállalóknak. Az eseményre mintegy 1.200 munkanélküli kapott meghívást.

Bővebben >>

Zentára látogatott dr. Pintér Attila nagykövet

Ma Zentára látogatott dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, aki az önkormányzat illetékeseivel folytatott megbeszéléseket a folyamatban lévő beruházásokról és a jövőbeli tervekről, majd a község polgármesterével, Ceglédi Rudolffal tartott közös sajtótájékoztatót.

Bővebben >>

Zenta: Koszorúzás a magyar szabadságharc áldozatainak emlékére

A zentai Felsővárosi köztemetőben ma délután főhajtással és koszorúzással emlékeztek az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc elesett hőseire. Az emlékhelynél a zentai Cor Jesu Kamarakórus előadásában szólalt meg a Magyar Himnusz. Juhász Lassú Kornélia, a Városi Könyvtár munkatársa köszöntötte a megjelenteket. Történelmi visszatekintést Pataki Tibortól, a Községi Képviselő-testület alelnökétől hallhattak a jelenlévők.

Bővebben >>

Zenta: Tanácskozás a duális oktatás lehetőségeiről

A duális oktatásban rejlő lehetőségekről tartottak tanácskozást ma délelőtt Zentán, a Városháza Andruskó-termében. Az összejövetelt az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére, az oktatási intézmények és a gazdasági szereplők részvételével tartottak meg.

Bővebben >>

Folytatódik a régi kaszárnya épületeinek felújítása

Zenta Önkormányzatának illetékesei, Ceglédi Rudolf polgármester és Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja ma sajtótájékoztatót tartottak a régi kaszárnya területének felhasználásáról, az ott folyó munkálatok alakulásáról.

Sajtótájékoztató témája a polgármester által aláírt Nagyberuházási Alapnál jóváhagyott összeg volt. 

Bővebben >>

Székely Tiborra emlékeztek Zentán

Az ember múzeuma címmel tartottak Székely Tibor-emlékestet ma este a zentai Városi Múzeumban, ahol Székely Erzsébet, Székely Tibor özvegye átvehette a község polgármesterének köszönőlevelét is, amelyet a község napja alkalmából adományozott neki.

Bővebben >>

Megújul a Zentai Egészségház épülete

Rövidesen teljesen megújul a Zentai Egészségház épülete, jelentették be mai sajtótájékoztatójukon az önkormányzat és az intézmény illetékesei, akik elmondták, az elkövetkező hónapok során olyan szintű beruházás valósul majd meg az intézményben, amilyenre az elmúlt harmincöt évben nem volt példa.

Bővebben >>

Zentára érkezett A magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 című kiállítás - Eredményt hirdettek a középiskolások helytörténeti pályázatán is

A második világháború után a Szovjetunió munkatáboraiba hurcoltak emlékéve alkalmából a Magyarság Háza által rendezett roll-up kiállítás zentai állomásához érkezett. Ezen a rendezvényen adták át a Magyar Nemzeti Tanács és a Zentai Történelmi Levéltár Helytörténeti pályázatának díjait.

Bővebben >>

Esővé vált könnyek, gyorsvonat és szerelmi gyilkosság

A hétvégén befejeződött Zentán a Teátrum Neked! elnevezésű rendezvénysorozat. A háromnapos színházi fesztivált a Zentai Magyar Kamaraszínház a Magyar Teátrumi Társasággal közösen valósította meg. A bemutatott előadások hatalmas sikert arattak, a közönség minden este szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a művészeket. 

Bővebben >>

Elismerés a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolának

Átadták a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet az oktatási intézménynek

Először nyerte el külhoni magyar iskola ezt a címet. A megtisztelő elismerés átadására ünnepélyes beszédek és a diákok alkalmi műsora kíséretében került sor. Jeles magyarországi vendégek és vajdasági magyar közélet ismert szereplői látogattak a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolába

Bővebben >>

Zenta: Új kamarateremmel gazdagodik a város

A közeljövőben egyéb jelentős kulturális fejlesztések is várhatók a városban

Új kamarateremmel gazdagodik Zenta, jelentették be az önkormányzat, valamint a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház illetékesei mai sajtótájékoztatójukon, amelyen elmondták, a közeljövőben egyéb jelentős kulturális fejlesztések is várhatók.

Bővebben >>

Új mikrobusszal gazdagodott a Zentai Magyar Kamaraszínház - Teátrum Neked! címmel február 9. és 11. között nagyszabású színházi fesztivált szerveznek Zentán

Nemrég új mikrobusszal gazdagodott a Zentai Magyar Kamaraszínház, amely a járművet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően tudta megvásárolni, jelentették be mai sajtótájékoztatójukon Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja és Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója.

Bővebben >>

Köztársasági forrásból újulhat meg a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola

Megújulhat a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola épülete, amely műemlékvédelmi és oktatási szempontból is fontos. Az év utolsó napjaiban sikerült elérni azt, hogy az oktatási intézmény felújítására 15 millió dinárt különítsenek el a köztársasági költségvetési tartalékból – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ-DCSP köztársasági frakcióvezetője a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában.

Bővebben >>

Zenta: Reális alapokon a 2017-es költségvetés

Megvalósítható bevételekkel és kivitelezhető projektumokkal számol a zentai költségvetés, jelentette ki Ceglédi Rudolf polgármester, miután a csütörtöki képviselő-testületi ülésen elfogadták a város jövő évi büdzséjét.

Bővebben >>

Zenta: Ajándékcsomagokat kaptak a fogyatékkal élő fiatalok

Ajándékcsomagokat vettek át a zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete gondozottjai, akiknek Ceglédi Rudolf, a község polgármestere és Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja adta át az önkormányzat karácsonyi–újévi ajándékait.

Bővebben >>

Újabb adomány a zentai Népkonyhának

A zentai JTI vállalat idén is jelentős összeggel támogatja a helyi Népkonyha működését. Az adományt a vállalat illetékesei a helyi önkormányzat illetékeseivel együtt ma délelőtt adták át a Népkonyhát üzemeltető zentai Caritasnak.

Bővebben >>

Fogadták a Kéz a Kézben neveltjeit

A fogyatékkal élők világnapja (december 3.) alkalmából Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere tegnap fogadta a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezte által gondozott fiatalokat és gyermekeket. 

Bővebben >>

Erősödő fogyasztóvédelem

Tízéves a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ

A Zentai Fogyasztóvédelmi Központ a hétvégén ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját. Szombat délelőtt a városházán megtartott ünnepségen elsőként Király István, a zentai fogyasztóvédők elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Bővebben >>

Mindig van kiadó üzlethelyiség

Zentán azok a legnépszerűbb üzlethelyiségek, amelyek a városháza épületében találhatók, és mivel igen frekventált helyen vannak, azok a legdrágábbak is. Répás Erika, a községi közigazgatási hivatal illetékes munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy a községhez tartozó ügyviteli helyiségek java részének van bérlője, de szinte mindig lehet találni jó helyen üzlethelyiséget.

Bővebben >>

MNT: Folytatódik a komplex személyiségfejlesztésre irányuló program

Folytatódik a budapesti Pető András Főiskola és a Magyar Nemzeti Tanács komplex személyiségfejlesztésre irányuló programja, amelyet a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő vajdasági magyar gyermekek és felnőttek számára hívtak életre, jelentették be ma esti zentai sajtótájékoztatójukon a Pető András Főiskola és a Magyar Nemzeti Tanács illetékesei.

Bővebben >>

Tizenötezer euró összértékű felszerelés a Zentai Közkórháznak

Tizenötezer euró összértékű kórházi felszerelést adományozott a Zentai Közkórháznak a magyarországi Johannita Segítő Szolgálat, amelynek ajándékát ma délután adta át Vasas Mihálynak, az intézmény igazgatójának és Ceglédi Rudolfnak, a község polgármesterének Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere, a szolgálat hódmezővásárhelyi szervezetének elnöke és dr. Grezsa István kormánybiztos. 

Bővebben >>

Díjazottak fogadása

A zentai önkormányzatban Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja fogadta Szarka Mándity Krisztina művészettörténészt, a Zentai Városi Múzeum muzeológusát, aki nemrégiben Szenteleky-díjban részesült, és Beszédes István költőt, írót, műfordítót, a zEtna webmagzin és az azonos nevet viselő könyvkiadó vezetőjét, aki az idei Herceg János Irodalmi Díjat érdemelte ki. 

Bővebben >>

Mikor lesz idősek otthona Zentán? - Már pályáztak a kaszárnya egyik épületének átalakítására

Zentán júliusban bezárt az egyetlen hivatalosan működő idősek otthona. Az intézmény tulajdonosa akkor azt mondta, azért számolja föl vállalkozását és küldi el a bentlakókat, mert már nem tud eleget tenni az illetékes minisztérium újabbnál újabb követelményeinek. Aki tehát ápolásra szorul, az Zentán csak nem hivatalosan működő helyek között válogathat.

Az önkormányzatban évek óta foglalkoznak a kérdéssel, és Lőrinc Csongor egészségüggyel megbízott tanácstag szerint a nyáron egy IPA-pályázatot be is adtak arra vonatkozóan, hogy a kaszárnya egyik szárnyát idősek otthonává alakítsák.

Bővebben >>

Zenta: Felavatták dr. Rajki Márton emléktábláját

Ünnepélyes keretek között avatták fel ma délután a zentai Városháza oszlopcsarnokában azt az emléktáblát, amelyet az 1956-os forradalom zentai származású mártírja, dr. Rajki Márton tiszteletére állítottak a forradalom 60. évfordulója alkalmából, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának és Zenta község önkormányzatának a kezdeményezésére.

Bővebben >>

Zentán mintegy 17 millió dinárral csökken a költségvetés

A helyi önkormányzatok pénzelésére vonatkozó törvény módosítása, amelynek értelmében hat százalékkal csökkent az az összeg, amelyet a községek önkormányzatai a jövedelemadóból befolyó összegből visszakapnak, Zenta esetében éves szinten kb. 17 millió dináros bevételkiesést jelent majd, tudtuk meg Ceglédi Rudolftól, a község polgármesterétől.

Bővebben >>

Újabb elismerés a zentai fúvószenekarnak

Zenta Város Fúvószenekara ezüst fokozatú elismerést érdemelt ki az október elején, Móron megtartott XI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon nyújtott teljesítményéért. Ebből az alkalomból ma délelőtt Zenta község önkormányzatának illetékesei is fogadták a zenekar képviselőit, és gratuláltak nekik a kiváló teljesítményhez.

Bővebben >>

Zenta: Gróf Batthyány Lajosra emlékeztek

In memoriam gróf Batthyány Lajos címmel tartottak megemlékezést ma délelőtt Zentán, a Városháza oszlopcsarnokában Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnöke és az aradi vértanúk tiszteletére.

Bővebben >>

Zenta: Megoldódnak a távfűtéssel kapcsolatos problémák

A fűtési idény kezdetéig megoldódnak a zentai távfűtéssel kapcsolatos problémák – jelentették be a helyi önkormányzat illetékesei mai rendkívüli sajtótájékoztatójukon, ahol elmondták, a folyamat során igen nagy segítséget kaptak mind a tartományi, mind a köztársasági szervektől.

Bővebben >>

Idejében lesz távfűtés Zentán - Október közepén indul a távhőszolgáltatás

A zentai községi képviselő-testület csütörtökön módosította az Elgas Közvállalat alapszabályzatát. A vállalat ezentúl nemcsak továbbítja a polgárokhoz a hőenergiát, hanem elő is állítja. Erre azért volt szükség, mert a cukorgyár nem nyújtja tovább ezt a szolgáltatást. Az Elgas és a TE-TO Cukorgyár között a napokban aláírják a szerződést, és ettől kezdve az Elgas átveszi a gyártól a gázzal üzemelő és a városi távfűtésére szolgáló kazánokat a hozzájuk tartozó berendezésekkel és az ezeket kezelő 11 fős szakembergárdával együtt.

Bővebben >>

A közös történelem jegyében - Zentai küldöttség Ausztriában

Márciusban Zentán járt az ausztriai Kirchberg an der Raab település küldöttsége. Zenta és a kis osztrák város történelme kapcsolódik egymáshoz, ugyanis az 1697. szeptember 11-én lezajlott zentai csatában, Savoyai Jenő herceg vezetése alatt, a császári sereg jobb szárnyát Siegbert Heister osztrák gróf, császári tábornagy irányította, aki Kirchberg an der Raab jeles lakosa volt.

A találkozó során együttműködési megállapodást kötött a két önkormányzat. A szándéknyilatkozatot Florian Gölles, Kirchberg an der Raab polgármestere és Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere látta el kézjegyével.

Bővebben >>

Száznegyven éves jubileumát ünnepelte a Zentai Gimnázium

Ma este tartották meg a Zentai Gimnázium fennállásának száznegyven éves jubileuma alkalmából szervezett ünnepséget, amelynek a zentai Művelődési Ház adott otthont, ahol együtt ünnepeltek az intézmény egykori és jelenlegi diákjai és tanárai, valamint a közélet jeles képviselői is.

Bővebben >>

Zenta: Jutalomkirándulás a legeredményesebb diákoknak

Jutalomkiránduláson vehettek részt szeptember 27-én a Zenta községbeli általános és középiskolák azon tanulói, akik az elmúlt tanévben Vuk-díjjal végezték el tanulmányaikat. A diákok utazásának költségeit Zenta község önkormányzata, ott tartózkodás költségeit pedig Gödöllő város önkormányzata fedezte.

Bővebben >>

Napsütésben kerékpárral - Autómentes napot tartottak Zentán

Közel hétszáz résztvevővel zajlott le vasárnap Zentán, a Fő téren az autómentes világnaphoz kapcsolódó rendezvény, amelyet a Zentai Ifjúsági Szervezet, a  Locator Város- és Környezetvédő Egyesület és a Zentai Ifjúsági Iroda szervezett, immár negyedik alkalommal. Családi program volt ez, amely tíz órától tartalmas kikapcsolódást nyújtott egészen a délutáni órákig. 

Bővebben >>

Zenta: Tűzijátékkal és Rúzsa Magdi koncertjével ért véget a városnapi rendezvénysorozat

Kiváló hangulatú koncerttel lepte meg a zentai közönséget vasárnap este a népszerű énekesnő, Rúzsa Magdi, aki a városnapi rendezvénysorozat keretében a város főterén lépett színpadra, ahol zenekarának tagjaival együtt különleges pillanatokat és maradandó élményeket szerzett az egybegyűlteknek, igazi ünnepé varázsolva számukra a rendezvénysorozat záróeseményét. 

Bővebben >>

Zenta: Átadták a község nyilvános elismeréseit

Ma délelőtt tartották meg a zentai Városháza dísztermében a községi képviselő-testület városnapi díszülését, amelyen átadták a község legrangosabb nyilvános elismeréseit, a díszpolgári címet, a Pro Urbe díjakat és a polgármesteri köszönőleveleket is.

Bővebben >>

XIII. Hőlégballon Találkozó Zentán

A zentai vásártéren az idei városnap alkalmából ismét megkezdődött a hagyományos, három napos találkozó, amelyen a környező országok meghívottjai mutatják be a különleges repülősportot, illetve a szerencsések még a ballonok kosarából is rápillanthatnak szülővárosukra.

Bővebben >>

Zenta: Nagy sikert aratott a budapesti Nemzeti Színház társulata

Hosszú perceken át tartó vastapssal jutalmazta a zentai közönség pénteken este a Zentai Magyar Kamaraszínházban a budapesti Nemzeti Színház ajándék előadását, a Tamási Áron műve nyomán készült Vitéz lélek című produkciót, amelyet nemcsak a zsúfolásig megtelt színházteremben, hanem a kiállítási teremben, kivetítőn is igen sokan tekintettek meg.

Bővebben >>

Zenta: Szomszédos együttműködés az egyesült Európáért

Ünnepélyes keretek között nyílt meg ma délután a zentai Városházán a Szomszédos együttműködés az egyesült Európáért elnevezésű programsorozat, amelynek keretében Zenta és négy testvérvárosa, Dunaszerdahely, Kranj, Tiszafüred és Székelykeresztúr vezetői és fiataljai találkoznak egymással.

Bővebben >>

Zenta: Kóruszenei est a városnap alkalmából

A városnapi ünnepségsorozat rendezvényeinek sorában a zene is jelentős szerepet kapott, ugyanis este, a zentai Városháza dísztermében kóruszenei estet és -találkozót tartottak a helyi kórusok, valamint a Petrőci vegyeskar.

Bővebben >>

A város évszázados lenyomatai

A városnapi rendezvénysorozat keretében szerda este a városháza oszlopcsarnokában ünnepélyesen megnyitották a Zenta történelmi jelentőségű dokumentumait bemutató kiállítást.

Bővebben >>

Zenta: Történelmünk néma tanúi festményeken

Történelmünk néma tanúi címmel nyílt meg ma este a zentai Művelődési Ház kiállítási termében Recskó Béla helybeli festőművész önálló kiállítása. A tárlatmegnyitó a községnapi rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt egyben.

Bővebben >>

Tizenhárom fiatal, tehetséges sportolót ösztöndíjaznak Zentán

Tizenhárom fiatal, tehetséges sportolót ösztöndíjaz idén Zenta község önkormányzata, amely összetett kritériumrendszer alapján ítélte oda a támogatásokat. Az erről szóló szerződéseket kedden délben írták alá a Városházán. Az ösztöndíjasok között birkózó, atléta, asztaliteniszező, küzdősportoló és úszó is van.

Bővebben >>

Zenta: Százhetvenhét községbeli kisdiák indul első osztályba

A tavalyinál 18-cal több, azaz összesen 177 kisdiák indul majd első osztályba szeptember elsején Zenta község területén. A legnagyobb létszámnövekedés Tornyoson tapasztalható, ahol a tavalyinál 9-cel több elsős lesz majd, így összesen 20-an kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat a Zenta községhez tartozó faluban.

Bővebben >>

Szeptember elsején dől el a zentai Cukorgyár sorsa

A Gazdasági Bíróság ugyanis ezen a napon dönt arról, hogy a zentai Cukorgyárban elindítják-e a csődeljárást – nyilatkozta az önkormányzat tegnapi sajtótájékoztatóján Ceglédi Rudolf, a község polgármestere, s hozzátette, napi kapcsolatban vannak az egykoron sikeresen gazdálkodó vállalat zentai igazgatójával és a technikai igazgatóval a fűtés megszervezésével és a vállalat további sorsával kapcsolatosan.

Bővebben >>

Megújultak a szociális lakások

Dragana Radonjićnak, a projektum koordinátorának és Lőrinc Csongornak, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagjának a kíséretében az újságírók megtekintették Zentán a Madách Imre utca 1-es szám alatt található felújított épületet.

Bővebben >>

Sikeresen lezajlott az I love Zenta Fesztivál

Augusztus 12-én és 13-án, a hűvös idő ellenére is megtelt érdeklődőkkel a zentai Tiszavirág-sétány. A minden évben megrendezett fesztivál célja, hogy szülővárosukkal, barátaikkal ismét összekösse a külföldre vándorolt, de évente hazajáró zentaiakat.

Bővebben >>

Megszentelték az új kenyeret

Huszonnegyedik alkalommal ünnepelték meg vasárnap a kenyérszentelést Keviben. A rendezvény vasárnap a déli órákban ünnepi szentmisével kezdődött, amelyen Lukács Arnold újmisés plébános áldotta meg a kenyeret. 

Bővebben >>

Zenta: Bemutatták Gál Hedda Ősanya című kötetét

Különleges hangulatú kötet- és lemezbemutató koncerttel lepte meg a zentai közönséget ma este a város főterén található Alltech-pavilonban a zentai születésű Jókai-díjas énekes-költő, Gál Hedda és a budapesti Hoppál Mihály Band, amelynek tagjai a kötetben szereplő szövegek megzenésített változataiból készült lemez anyagát adták elő az egybegyűlteknek, a szerző közreműködésével.

Bővebben >>

Zenta: Rendkívüli képviselő-testületi ülés, határozat nélkül

A zentai községi képviselő-testület mielőbb tegyen lépéseket a TE-TO Cukorgyár Rt. működésének fenntartása érdekében – irányozta elő az a határozatjavaslat, amelyet a községi képviselő testület mai, rendkívüli ülésén, tizenegy ellenzéki képviselő kezdeményezésére vitattak meg. A testület hosszas vita után végül 14 ellenző és 13 támogató szavazattal elutasította a javaslatot.

Bővebben >>

Zentai diákok Zamárdiban

A budavári és zentai önkormányzat támogatásával a község általános iskolás diákjai közül 25 utazhatott el egyhetes kirándulásra a Balaton-parti Zamárdiba. 

Bővebben >>

Zenta: Befejeződött a Városháza felújításának első szakasza

Befejeződött a zentai Városháza felújításának első szakasza, jelentették be a helyi önkormányzat illetékesei, Ceglédi Rudolf polgármester, Tatjana Balo, a községi képviselő-testület elnöke és Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja mai sajtótájékoztatójukon, amelyen elmondták, a munkálatok összértéke közel 25 millió dinár volt.

Bővebben >>

LABDARÚGÁS: Nemanja Nikolićot fogadták Zentán

A franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon kiválóan szereplő magyar válogatott tagját, a zentai születésű Nemanja Nikolićot fogadták ma délelőtt a zentai önkormányzat illetékesei a Városházán, ahol Ceglédi Rudolf, a község polgármestere, Danilo Popov, a Községi Tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja, valamint Szegedinszki Igor, a község sportszövetségének titkára köszöntötte a futballistát.

Bővebben >>

Homokkal borítják a strandot

Zentán a híd feletti strandot a múlt héten a polgárok egy csoportja rotációs kapával elsimíttatta. Így már valamennyivel alkalmasabb a strandolásra, mint korábban volt, de a homok még hiányzik róla. 

Bővebben >>

Újra Ceglédi Rudolf lett a község polgármestere

Újra Ceglédi Rudolfot választották meg Zenta község polgármesterévé. A Vajdasági Magyar Szövetség polgármesterjelöltjét a községi képviselő-testület ma délelőtti ülésén a képviselők titkos szavazáson, szavazattöbbséggel választották meg a tisztségre. A község alpolgármestere Győri István, a Szerb Haladó Párt (SNS) tagja lett.

Bővebben >>

Zenta: Újabb fejlesztéseket terveznek az Üzleti Inkubátorban

Eredményes időszakot tudhat maga mögött a zentai Üzleti Inkubátor, amelynek munkatársait mind több induló és már működő vállalkozás illetékesei keresik fel annak érdekében, hogy szakmai segítséget kérjenek tőlük, hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Aleksandar Dimić, az Üzleti Inkubátor igazgatója, aki elmondta, emellett folyamatosan dolgoznak az új irodahelyiségek és termelőcsarnokok kialakításán is.

Bővebben >>

Mind népszerűbb a Tiszavirág Fesztivál

Brazil dobok ritmusa, hajós fáklyás felvonulás, fergeteges Queen-emlékzenekar-koncert – tömören így lehetne összegezni, melyek voltak a fénypontjai a zentai Tiszavirág Fesztiválnak, amelyre az idén is rengetegen voltak kíváncsiak.

Bővebben >>

Zenta: Megkezdődött a IV. Tiszavirág Fesztivál

Kiváló hangulatban kezdődött ma délután Zentán a negyedik alkalommal életre hívott Tiszavirág Fesztivál, amelynek keretében a szervezők szombaton és vasárnap is gazdag és sokrétű programokkal várják majd az érdeklődőket a zentai Tisza-parton.

Bővebben >>

Ajándék a környezettudatos diákoknak

A környezetre való fokozott odafigyelés fontosságára hívták föl a figyelmet a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói április 22-én a Föld napja alkalmából szervezett akciójukkal. A tanulók a település főterén saját készítésű plakátjaikkal mutattak rá a járókelők számára arra, hogy minden apróság, amit a környezet megóvása érdekében teszünk, túlmutat rajtunk, hiszen nemcsak a mi jövőnk szempontjából fontos, hanem a Föld többi lakójának jövője szempontjából is.

Bővebben >>

Szúnyogirtás Zentán

A héten vagy a jövő héten Zentán elvégzik az idei első földi szúnyogirtást. Május elseje előtt azért nem irtották a szúnyogokat, mert túl hideg volt. 

Bővebben >>

Példamutató Nagycsalád díj a zentai Mucsi családnak

Első ízben adták át ma délelőtt Zentán a Példamutató Nagycsalád díjat, amelyet a Mucsi családnak ítélt oda a helyi önkormányzat illetékes bizottsága. A szülők, Mucsi Erzsébet és Krisztián öt gyermeket nevelnek, akik közül a legidősebb tizenhárom éves, a legfiatalabb pedig nyolc hónapos.

Bővebben >>

Automata külső defibrillátort helyeztek el a piactéren

Automata külső defibrillátort helyeztek el a zentai piactéren. A berendezés, amelyet ma adtak át rendeltetésének, a szakemberek szerint megsokszorozhatja majd a sikeres újraélesztések arányát. A defibrillátor használata viszonylag egyszerű, azonban csakis a megfelelő ismeretek birtokában alkalmazható biztonságosan. 

Bővebben >>

Nagytakarítás volt Zentán

Szombaton Zentán a községi közigazgatási hivatal környezetvédelmi alosztálya szervezésében nagytakarítási akciót tartottak városszerte és a községhez tartozó falvakban is.

Bővebben >>

Tizenkettedszer tartottak állásbörzét Zentán

Tizenkettedszer tartottak állásbörzét ma délelőtt Zentán a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és Zenta község önkormányzata szervezésében. A Városi Sportcsarnokban életre hívott rendezvényen harminchárom munkaadó összesen közel kétszáz álláslehetőséget kínált az érdeklődők számára.

Bővebben >>

Utat avattak Tornyoson

A szalagot Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, Huszár Zsolt, a községi képviselő-testület tagja és Rostás Laura, a Romano Drom Civil Szervezet elnöke vágták át. 

Bővebben >>

Zenta: Az önkormányzat tulajdonába kerül a távhővezeték-rendszer

A zentai községi képviselő-testület a legutóbbi ülésén jóváhagyta, hogy Zenta község polgármestere és a zentai cukorgyár vezérigazgatója aláírja a távhővezeték-rendszer átvételéről szóló szerződést, hangsúlyozta Varga Viktor, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja mai zentai sajtótájékoztatóján.

Bővebben >>

Zenta: Várhatóan nem csökken majd a diákok száma

Annak ellenére, hogy az oktatási intézmények Vajdaság-szerte diákhiánnyal küzdenek, Zentán várhatóan a következő tanévben sem kell majd kevesebb diákkal számolniuk az iskoláknak, mint a mostaniban, hangsúlyozták a község oktatási intézményeinek vezetői mai közös sajtótájékoztatójukon.

Bővebben >>

Újabb adomány a Zentai Közkórháznak

Az elmúlt hétvégén megtartott nagy sikerű Kormorán-koncert bevételét adták át ma délelőtt a rendezvény szervezői a Zentai Közkórház igazgatójának, ugyanis azt Zenta község önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ a Zentai Közkórház CT-berendezésének megvásárlására ajánlották fel.

Bővebben >>

Zenta: Vadgesztenyefát ültettek az újszülöttek tiszteletére

Ünnepélyes keretek között helyezték a földbe ma délelőtt a zentai Népkertben azt a fát, amely a 2015-ben született gyermekek tiszteletére ültettek el a helyi önkormányzat illetékesei, akik harmadik alkalommal szervezték meg ilyen formában az akciót, az azt megelőző két évben pedig rózsakerteket létesítettek az újszülöttek tiszteletére.

Bővebben >>

Nagy sikerű koncertet adott a Kormorán együttes

Nagy sikerű koncerttel lepte meg a zentai közönséget pénteken este a népszerű magyarországi Kormorán együttes, amely a Városi Sportcsarnokban lépett színpadra. A jótékonysági est bevételét a Zentai Közkórház CT-berendezésének megvásárlására fordítják.

Bővebben >>

Németh Zsolt: A választásoknak igen komoly tétje van

Az előttünk álló választásoknak igen komoly tétje van, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a választók azt a politikai erőt támogassák majd szavazatukkal, amely tovább tudja vinni az elmúlt évek során elért eredményeket, hangsúlyozta ma délutáni zentai látogatása során Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

Bővebben >>

Történelem, művészet és bor találkozása

Zentán bemutatták a zentai csata ihlette 1697 nevű bort

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének felkérésére a DiBonis Borászat egy kifejezetten a zentai csata inspirálta bort készített. Ezt az 1697 elnevezésre keresztelt borkülönlegességet mutatták be kedden este a zentai Városi Múzeumban.

Bővebben >>

A polgármester fogadta Fodor Istvánt és Nemes Viktort

A zentai Városháza zöld termében fogadta ma Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere Fodor István újságírót, a Magyar Szó szerkesztőjét, valamint Nemes Viktor birkózót, akik a közelmúltban számottevő sikereikkel öregbítették a község hírnevét.

Bővebben >>

Zentán koncertezik a Kormorán együttes

A város első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából az egész év folyamán sokszínű programok várják majd az érdeklődőket Zentán, ahol ennek jegyében április elsején a népszerű magyarországi Kormorán együttes ad jótékonysági koncertet.

Bővebben >>

Gróf Batthyány Lajosra emlékeztek Zentán

A zentai Városháza oszlopcsarnokában ma délben tartották meg az In memoriam gróf Batthyány Lajos című rendezvényt, amelynek keretében megkoszorúzták Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke emléktábláját.

Bővebben >>

Főhajtás és alkalmi tiszteletadás a Felsővárosi köztemetőben

A zentai Felsővárosi köztemetőben főhajtással és alkalmi tiszteletadással emlékeztek az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozataira. Az emléksírhelynél a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola diákjai adtak alkalmi műsort, történelmi bevezetőt pedig Pataki Tibor, a Zentai Gimnázium történelemtanára mondott.

Bővebben >>

Szándéknyilatkozat az energiahatékonyságról

Vajdaság és a németországi Baden-Württemberg közötti sokéves együttműködés eredményeként Zenta, Magyarkanizsa, Topolya, Óbecse, Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica), Šid és Ópazova (Stara Pazova) önkormányzatának képviselői szándéknyilatkozatot fogadtak el az energiahatékonyság növelését célzó projektum megvalósításáról.

Bővebben >>

Zenta: Ajándék az év első újszülöttjének

A zentai önkormányzat illetékesei ma délelőtt meglátogatták az év első Zenta községbeli újszülöttjét, Urbán Emíliát és szüleit, Szántó Tímeát és Urbán Dávidot, akiknek átadták az önkormányzat ajándékát is.

Bővebben >>

Jutányos árak a sportcsarnokban

A zentai községi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a zentai sportcsarnok használatának ideiglenes árjegyzékére vonatkozó rendeletet, amelynek értelmében munkanapokon 8 és 15 óra között óránként 1500, munkanapokon 15 és 24 óra között valamint hétvégenként pedig óránként 2000 dináros áron vehető bérbe a csarnok.

Bővebben >>

Tizenötezer vendégéjszaka Zentán

Egyre többen utaznak az észak-bácskai városba kizárólag azért, hogy megvásárolhassák, illetve megkóstolhassák a Zentai marcipánt. Laskovity Kornél, a községi idegenforgalmi szervezet igazgatója szerint a „zentaikum” mind nagyobb népszerűsége elsősorban annak köszönhető, hogy az édességet a belgrádi médiumokban is bemutatták.

Bővebben >>

A tervek szerint nem csökken a mezőgazdaság fejlesztésére szánt összeg

Zentán a tervek szerint idén nem csökken a mezőgazdaság fejlesztésére szánt összeg, jelentették be ma délelőtti sajtótájékoztatójukon a helyi önkormányzat illetékesei, Varga Viktor, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja és Mészáros Károly, a község polgármesterének mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsadója.

Bővebben >>

Pályázhatnak az egyesületek Zentán

Zenta önkormányzata az idei évre kiírta a község területén működő civil szervezetek projektumainak a finanszírozására szóló pályázatot, amelynek összértéke 4,655 millió dinár. A szociális kérdések megoldásával kapcsolatos projektumokra 1,235 milliót, a művelődési programokra 1,5 milliót, a mezőgazdasági jellegű programokra 235 ezer dinárt fordítanak, a környezetvédelmi programokra 500 ezer, a turizmus serkentésére irányuló projektekre 600 ezer, az egyéb jellegű programokra pedig 570 ezer dinárt irányzott elő az önkormányzat.

Bővebben >>

Az 1849. február eleji tragikus események áldozataira emlékeztek Zentán

Az 1849. február eleji tragikus zentai események áldozataira emlékeztek ma délelőtt Zentán a Felsővárosi Köztemetőben, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emléksírhelyénél Zenta község önkormányzata, valamint a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre szervezésében. A rendezvényen Tari László zentai helytörténész mondott alkalmi beszédet.

Bővebben >>

Frissdiplomások a Rasco-Tampban

Csütörtökön a zentai városháza Andruskó termében diplomaosztót tartottak a Rasco-Tamp, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, valamint a helyi önkormányzat szervezésében. Azoknak a fiataloknak adták át az oklevelet, akik részt vettek a kilenc hónapos átképzésen, és ezután munkába is állhatnak.

Bővebben >>

Szálloda is kellene - Lehetőség vagy teher a zentai sportcsarnok?

Több mint fél évszázaddal ezelőtt vetődött föl Zentán sportcsarnok építésének a gondolata, és csak 2015. december elején volt a megnyitója. Most pedig vannak, akik attól tartanak, hogy nehéz lesz a fönntartása és „megtöltése” rendezvényekkel. Ezekről a dilemmákról kérdeztem Ceglédi Rudolf polgármestert, aki az alábbiakban tekintette át a lehetőségeket:

Bővebben >>

Zentán is elfogadták a költségvetést

Predrag Popović a községi képviselő-testület új elnöke

A 2016-os évi költségvetés, az önkormányzatban és a hozzá tartozó intézményekben, közvállalatokban dolgozók létszámának meghatározása és a távfűtésre szolgáló hőenergia elszámolására vonatkozó szabályzat elfogadása voltak a legfontosabb témái a zentai képviselő-testület tegnapi, 45. ülésének.

Bővebben >>

Zenta: Kisebb költségvetés, új elnök

Idei utolsó rendes ülésükön a zentai képviselők elfogadták a község jövő évre vonatkozó költségvetését, ami közel 1 milliárd (984 millió) dinárt tesz ki. Ez 40 millió dináros lefaragást jelent az idei, 2015-ös büdzséhez viszonyítva, a csökkenés alapvető oka pedig az, hogy a bérbe adható mezőgazdasági földterületekből származó bevétel jövőre érezhetően és kiszámíthatóan kevesebb lesz, mint az idén volt.

Bővebben >>

Zenta: Kihirdették az év sportolóit

Szerdán este a zentai városháza Andruskó-termében kihirdették az év legjobb sportolóit. A díjazottakat Predrag Đurović, a Zentai Községi Sportszövetség elnöke és Ceglédi Rudolf polgármester köszöntötték, a díjakat pionír, kadét, junior és felnőtt kategóriákban osztották ki. 

Bővebben >>

Zenta polgármestere cáfolja a DélHír korrupciós vádjait

December 17-én a DélHír portálon vádak jelentek meg a zentai önkormányzat munkájával kapcsolatban, amelyekre Ceglédi Rudolf polgármester reagálni kívánt a sajtóban. Elmondta, utánanéztek az említett ügyeknek, és bátran kijelentheti, semmiféle korrupciós ügyekről nincs szó.

Bővebben >>

Zenta: Megnyitotta kapuit a Karácsonyi Kavalkád

Ma délelőtt nyitotta meg kapuit Zentán a Karácsonyi Kavalkád elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretében öt napon át különféle karácsonyi programokkal, kézműves vásárral, valamint adománygyűjtő akcióval is várják az érdeklődőket a város főterén.

Bővebben >>

JTI: Újabb támogatás a zentai Népkonyhának

Újabb jelentős összeggel támogatja a zentai Népkonyha működését a Japan Tobacco International dohányipari vállalat, amelynek illetékesei ma délelőtt adták át az adományukat a Népkonyhát működtető Caritas illetékeseinek.

Bővebben >>

Balkán-bajnokság az új sportcsarnokban

A hétvégén a sportolók is birtokukba veszik a múlt héten felavatott új zentai sportcsarnokot. A 14 és 15 éves korosztály számára szervezett birkózó Balkán-bajnokságot december 12-én és 13-án, szombaton és vasárnap tartják, 11 ország versenyzőinek részvételével, számolt be az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón Ceglédi Rudolf polgármester, Bálint Zoltán, a Szerbiai Birkózó Szövetség közgyűlésének elnöke és Bicók Róbert, a Zentai Birkózó Klub igazgatója.

Bővebben >>