140 éve öregbítik a zentai fúvószene hírnevét

Mint ahogyan már korábban beszámoltunk róla, Zenta város napja alkalmából Pro Urbe díjat kapott a Zentai Fúvószenekar is, amely meghatározó elemévé vált a város művelődési és zenei életének. A zentai fúvószene egyébként egyidős a város önkéntes tűzoltótestületével, amely az idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, s amelynek megalakulása óta tűzoltóbálokon és táncmulatságokon léptek fel, és természetesen térzenét is szolgáltattak.


A zenekar egyik ismert vezetője Remete Ireneusz volt, tőle Fábián Mihály vette át a karmesteri pálcát 1971-ben. Fábián az 1996-ban bekövetkezett haláláig sok fiatal tehetséggel erősítette a fúvószenekart, amelynek újraszervezését három évvel később Baráth László zenepedagógus kezdte meg, akinek köszönhetően a környező országokban is vendégszerepeltek, 2003-tól pedig több fúvósfesztivált is szerveztek. Ezt követően Gordán Kolos és Pető Zoltán vállalták a zenekar irányításának a feladatát, akikhez csatlakozott Masa Tibor karmester is, s a felfiatalított, átszervezett fúvószenekar azóta töretlenül a város zenei életének meghatározó egyesülete, amelynek munkáját több díjjal is megjutalmazták már.
Ezek közül a legrangosabb a Tisza-parti város elismerése, amelynek nagyon megörültek a zenekar tagjai. Masa Tibor szerint ezzel a város nemcsak a zenekar jelenlegi tagjainak a fáradozását ismerte el, hanem mindazon személyek tevékenységét, akik az elmúlt nem egész másfél évszázadban részt vettek a zentai fúvósok munkájában. A zenekar tagjai egyébként folyamatosan nagy hangsúlyt fektetnek a felkészültségükre, hetente egy-két alkalommal is összegyűlnek, hogy próbát tartsanak. Masa szerint csak ezzel a folyamatos munkával lehetséges minél magasabb szintre emelni a zenekar produkciójának a minőségét, aminek gyümölcseként egyre több helyre hívják őket fellépni, akár külföldről, akár országunk területéről. A zenekar hangversenyei során igyekeznek minél színesebb repertoárral előrukkolni, hogy minden korosztály képviselői élvezhessék a zenéjüket. Így nagyon sokszor a fellépés helyszínén dől el, hogy milyen szerzemények is hangzanak el a tolmácsolásukban – mesélte a fiatalember, s hozzáfűzte, hogy odafigyelnek arra, hogy ismert, hangulatos zeneszámok csendüljenek fel a koncertjeiken.
A fellépéseik közül Masa a hagyományos karácsonyi hangversenyüket emelte ki, ugyanis elmondása alapján erre készülnek a legtöbbet, s általában ezen a koncerten mutatják be az újonnan begyakorolt szerzeményeket. Ezenkívül természetesen lényegesek számukra a városnapi és a Szent István-napi fellépések is. A Zentai Fúvószenekar egyébként legközelebb Martonoson, a fatimai körmeneten lép majd színpadra, Zentán pedig a karácsonyi hangversenyükön lépnek ismét a közönség elé.

(Hhzs)

Magyar Szó, 2014. szeptember 26.