Esővé vált könnyek, gyorsvonat és szerelmi gyilkosság

A hétvégén befejeződött Zentán a Teátrum Neked! elnevezésű rendezvénysorozat. A háromnapos színházi fesztivált a Zentai Magyar Kamaraszínház a Magyar Teátrumi Társasággal közösen valósította meg. A bemutatott előadások hatalmas sikert arattak, a közönség minden este szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a művészeket. 


A megnyitóünnepségen Wischer Johann igazgató az eseményt újabb mérföldkőnek nevezte a Zentai Magyar Kamaraszínház életében. Kiemelte, a tavalyi évben 193 előadást játszottak, amelyeket itthon és az anyaországban több mint 21 ezer néző látott. 

Az egybegyűlteket Ceglédi Rudolf polgármester is köszöntötte, aki elmondta, a község művelődési intézményei, közöttük a Zentai Magyar Kamaraszínház, az elmúlt időszakban olyan magas színvonalú tevékenységet valósított meg, amelyre mindenki méltán lehet büszke. --Túlzás nélkül állíthatom, hogy Zenta a Tisza mente jelentős kulturális központjává vált, hiszen a rendezvényeinkre nem csak a helybeliek, hanem a környékbeli települések lakossága is szívesen ellátogat. Különösen, ha olyan jelentős művészeti eseményről van szó, mint a budapesti Nemzeti Színház vendégszereplése, vagy a most útjára induló új fesztiválunk – hangsúlyozta a polgármester.

A Zentai Teátrumi Napok Gubik Petra és Szomor György, valamint a Hungarian Musical Band Esővé vált könnyek című zenés estjével kezdődött. A fergeteges koncerten Cserháti Zsuzsa, Máté Péter és az Omega együttes dalai, valamint közismert musical-betétdalok is szerepeltek.

Koncz Gábor Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Gyorsvonat című önálló estjével érkezett Zentára. A 79 éves színművész, aki nemrégiben komoly gerincműtéten esett át, többek között Buzzati novelláját, Arany János és Wass Albert költeményeit, Zágon István prózáját és saját, Kaszkadőr nélkül című könyvének a részleteit felhasználva vallott nem csak a saját életéről, hanem az örömről, a bánatról, a szerelemről és más örökérvényű témákról is. A különleges irodalmi utazás a jelenlévőket is elvarázsolta.

A fesztivált Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának vendégszereplése zárta a Tisza-parti településen. A művésznő Marguerite Duras francia írónő Nyáron, este fél tizenegykor -- egy szerelmi gyilkosság története című regényéből készült monodrámát adta elő a tőle megszokott igényességgel. A gitáros Petz Bálint segítségével – aki egyben a darab zeneszerzője is – a szöveg és a zene párbeszédével bravúrosan jelenítette meg a kettős gyilkossággal végződött szerelmi történetet és az általa alakított Maria házasságát, amely akár hasonlóan is végződhet. 

A rendezvény szervezői a gyermekekre is gondoltak, ugyanis a legfiatalabb nézőket napközben nem csak nekik szóló előadások, hanem játszóház és kézműves foglalkozás is várta.

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára összegzésként leszögezte, érdemes volt belevágniuk ebbe a kalandba. Mivel a zentaiak és a környékbeliek visszavárják őket, bíznak abban, hogy a Teátrum Neked! – Zentai Teátrumi Napok rendezvénysorozat jövőre folytatódhat.

Tóth Lívia

Máriás Endre felvételei

Hét Nap on-line, 2017. 02. 12.