Az aradi vértanúk emlékezete

Zentán alkalmi műsorral emlékeztek az aradi vértanúkra, és a Városháza oszlopcsarnokában megkoszorúzták gróf Batthyány Lajosnak, az első felelős magyar miniszterelnöknek az emléktábláját. 


Tari László helytörténeti kutató beszédében hangsúlyozta: Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja volt Batthyány Lajos. Az emlékének ápolása és politikai szerepvállalásának emlékezetben tartása volt a cél, amikor Zenta Község Önkormányzata 2007-ben befogadta az emlékét hirdető táblát, mellyel immár nemcsak rá emlékezünk, hanem az aradi vértanúk mindegyikére, Kossuth szavaival élve, a magyar golgotára.

Az eseményt a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjai tették ünnepélyesebbé, míg az emléktáblánál Ceglédi Rudolf polgármester és Širková Anikó, a községi képviselő-testület elnöke helyezte el a kegyelet virágait.