Erősödő fogyasztóvédelem

Tízéves a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ

A Zentai Fogyasztóvédelmi Központ a hétvégén ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját. Szombat délelőtt a városházán megtartott ünnepségen elsőként Király István, a zentai fogyasztóvédők elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.


Tíz évvel ezelőtt huszonhárom zentai polgár jött össze a város Centar–Tópart helyi közösségének az épületében, hogy hivatalosan is megalakítsák a zentai fogyasztóvédők szervezetét. Király István, az egyesület elnöke szerint a találkozón megjelent polgárok mindannyian tisztában voltak az új korszak kihívásaival, s megértették, hogy a fogyasztói jogok megvédésének érdekében ki kell építeni a megfelelő mechanizmusokat a szerbiai gazdasági életben is megjelenő és a piacot mindinkább átvevő multinacionális cégekkel szemben. Az évek folyamán az egyesület tevékenységéhez az alapító tagok mellett még mintegy ötven kiváló szakember csatlakozott, akik szakmai tapasztalatukkal, tudásukkal nagymértékben hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi központ eredményes működéséhez. Felkészülten állnak mindazoknak a zentai polgároknak a rendelkezésére, akik fogyasztóként vagy valamilyen szolgáltatást igénylőként fordulnak hozzájuk jogi tanácsért és útbaigazításért, vagy fogyasztóvédelemmel kapcsolatos problémájuk megoldásában közbenjárásért. Az egyesület hetvenöt tagja között vannak jogászok, szakorvosok, pedagógusok, környezetvédelmi és munkavédelmi szakemberek, kereskedők, magánvállalkozók, pénzügyi és vámhivatali szakemberek, mérnökök, vegyésztechnológusok és más szakemberek, akik önkéntesen, szabadidejükben állnak a zentai és a környékbeli fogyasztók rendelkezésére – mondta Király, s hozzátette, hogy tevékenységüket többször is különböző gondok nehezítették, de mindig is sikerült megoldást találni ezekre, és az önkormányzatnak köszönhetően megfelelő munkafeltételeket sikerült teremteni.

Ceglédi Rudolf polgármester is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy a községben élő polgárok érdekeinek a képviselésében a fogyasztóvédelmi központban az elmúlt tíz év folyamán partnerre leltek, s reményének adott hangot, hogy a fogyasztóvédő szervezetek az egész ország területén megerősödnek, ki tudják szűrni a minőségtelen, illetve a fogyasztókat veszélyeztető termékeket, és az elkövetkezőkben is kiválóan együtt tudnak működni a Zentai Fogyasztóvédelmi Központtal.

Az ünnepségen jelen volt Varga József, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület (DARFE) elnöke és Vera Vida, a Szerbiai Fogyasztóvédelmi Központ elnöke is. Varga a köszöntőjében kiemelte, hogy a zentai fogyasztóvédőkkel az elmúlt egy évtized alatt kiváló együttműködést alakítottak ki, s egymással karöltve több sikeres projektumot is megvalósítottak.

Hhzs.

Magyar Szó, 2016. november 29.