Új előadások és új társulat Zentán

Moliére, Szabó Magda és Agatha Christie művei is színpadra kerülnek majd a Zentai Magyar Kamaraszínházban az új évadban, amelynek programját ma délben sajtótájékoztató keretében mutatták be, ahol kiderült, az intézmény az új évadban három színházi elődadást tervez bemutatni, valamint további két olyan produkciót is, amelyeknek célja a fiatalok sajátságos színházi eszközök alkalmazásával való megszólítása lesz.


A sajtótájékoztatón Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója történelmi pillanatnak nevezte október elsejét, hiszen ahogyan fogalmazott, bekövetkezett az, amitől igazán színházzá válik a színház, nevezetesen az, hogy mostantól saját társulattal is rendelkezik majd. A társulat tagjai a Művészeti Akadémia idén végzett hallgatói, Dévai Zoltán, Kucsov Borisz, László Judit, Lőrinc Tímea, Nagyabonyi Emese, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert és Virág György lesznek.

Az új évad első előadását, amely Moliére A fösvény című műve alapján készül, Solténszky Tibor rendezi. Az előadás próbái ma kezdődtek meg, a bemutató tervezett időpontja november 15. Az évad második bemutatója Szabó Magda Sziget-kék című darabja lesz Szalóky Bálint Dániel rendezésében, azután pedig Agatha Christie Egérfogó című darabját viszik színre Kálló Béla rendezésében. Ezenkívül két olyan előadást is készítenek, amellyel a társulat a vajdasági iskolákat fogja járni. Egyik a felsős korosztályt szólítja majd meg, a másik pedig a középiskolásokat. Drámapedagógiai módszerekkel próbálják szembesíteni a fiatalokat az aktuális kérdésekre, felhívni a figyelmüket a problémákra, illetve megoldásokra, gondolkodásra késztetni őket. A színház ugyanakkor repertoáron tartja majd az előző évad előadásait, az előző évadban Zentán bemutatott vizsgaelőadást, valamint a fiatal színészek már meglévő irodalmi műsorait is láthatja majd a közönség a 2013/2014-es évadban.

Vajdaság Ma, 2013. október 1.  

Huszák Gábor