Zenta: Történelmünk néma tanúi festményeken

Történelmünk néma tanúi címmel nyílt meg ma este a zentai Művelődési Ház kiállítási termében Recskó Béla helybeli festőművész önálló kiállítása. A tárlatmegnyitó a községnapi rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt egyben.


A rendezvény kezdetén Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatója és Predrag Popović, az intézmény munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, majd Recskó Szabolcs történész nyitotta meg a tárlatot, ezt követően pedig Recskó Béla, a kiállított festmények alkotója mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a tárlat létrejöttéhez. Mint mondta, a kiállítás képein a Kárpát-medence várkastélyait igyekezett megörökíteni.

Alkotásait még 2012-ben kezdte el festeni, és óriási munka rejlik mögöttük, hiszen a rajtuk látható helyszíneket kivétel nélkül személyesen is felkereste, ami ugyan nem kis fáradsággal járt számára, ám egyetlen pillanatra sem bánta meg döntését, ugyanis utazásai során rendkívül sok maradandó élményt szerzett, olyanokat amelyeket nagyon nehéz volt a festményei segítségével visszaadni. Hozzátette, abban bízik, képei révén sokak figyelmét sikerül majd felkeltenie az őseink által teremtett történelmi létesítmények iránt, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy az objektumok ne vesszenek a feledés homályába, éppen ezért – ahogyan fogalmazott – abban bízik, hogy a tárlat látogatói között lesznek majd olyanok, akik kedvet kapnak ahhoz, hogy személyesen is felkeressék az általa megfestett helyszíneket.

A kiállítás megnyitóját a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület citerazenekarának és vegyes kórusának alkalmi műsora tette ünnepélyesebbé az egybegyűltek számára.

H. A.

Vajdaság Ma, 2016. szeptember 5.