Zentán is megszentelték a Kárpát-medence kenyerét

Augusztus 20-án, Szent István napján a zentai Kertek Helyi Közösség adott otthont a nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett különleges műsornak. 


Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, ezen az ünnepnapon különösen fontos hangsúlyozni, a mindennapi küzdelem és kitartás jelentőségét, mely által közelebb kerülhetünk nemzeti fennmaradásunkhoz és az összetartáshoz, hiszen mindannyiunk számára fontos, hogy mindig többen és többen gyűljünk össze az asztal körül, valamint ünnepeinken.

Az ünnepi műsor a zentai Cor Jesu Városi Kamarakórus fellépésével kezdődött, melynek során a vegyeskar Miklós Réka karnagy vezénylete mellett és az egybegyűltek közreműködésével elénekelte nemzeti himnuszunkat, illetve Vörösmarty Szózatát. A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng gyermektánccsoportja felejthetetlen koreográfiával lepte meg az ünneplő közönséget. Koreográfusuk Baji Endre és Gnädig Kornélia voltak. Az emelkedett hangulatú program a Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyeskórusának csokrával folytatódott, őket pedig a tornyosi Ady Endre Művelődési egyesület asszonykórusa és tamburazenekara, majd a Sarkantyú tamburazenekar követte. A Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusának népdalcsokra után a felvidéki Péderi vegyes kórus fellépése tette igazán emelkedetté a Kertek Helyi Közösség Szent István-napi műsorát.

A Magyarok kenyere elnevezésű ünnepi kenyérsütés és kenyérszentelő hagyománya Szolnokon jött létre hat éve. Az államalapítás ünnepén, az ország minden megyéjéből küldött lisztből készült közös kenyér nemzetünk számára az összetartozást és az összefogást hivatott jelképezni. Ez a szokás mára a Kárpát-medence minden magyarlakta területén hagyománnyá vált a Kárpát-medence kenyere néven.

A Zenta környékén élő gazdák idén is elküldték lisztjüket, hogy folytatódjon a közös kenyér készítésének nemzetösszetartó hagyománya. A Kárpát-medence kenyerének karitatív szerepe is van, hiszen a fennmaradó, több tonnányi lisztet a szervezők a rászorulóknak adományozzák. Nemzeti ünnepünkre a kenyeret a zentai Árok pékség készítette el és a Szent-István-napi szentmisén msgr. Nagy József zentai esperes-plébános szentelte meg a Lisieux-i Kis Szent Teréz millenniumi emléktemplomban.

A rendezvény szervezői a Zentai Gazdakör és Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ voltak.

Mezei Zsófia

Vajdaság Ma, 2016. augusztus 21.