Zenta: Átadták a község legrangosabb kitüntetéseit

Zentán a város napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében ma délelőtt tartották meg a községi képviselő-testület városnapi díszülését, amelynek kezdetén a zentai Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány női kórusa és a Tiszaföldvári férfikórus alkalmi produkcióját követően Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott köszöntőt.


– Ma, mint minden évben, városunkat, annak múltját, jelenét és jövőjét, és nem utolsó sorban az itt élő emberek közösségét ünnepeljük. Elődeink példáját követve, mindnyájan igyekszünk a magunk lehetőségei szerint tenni a községünkért, mert hisszük, hogy csak így fejlődhet és gazdagodhat. Zenta község önkormányzatában minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy városunk és a hozzá tartozó falvak mindannyiunk számára otthonossá váljanak, hogy mindannyiunk számára érdemes legyen itt élni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, terveket szőni – fogalmazott Ceglédi Rudolf, majd részletesen kitért az önkormányzat legfontosabb eredményeire is.

Širková Anikó, a községi képviselő-testület elnöke ünnepi beszédében az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet.

– A bátorság és a merészség, amely eleinket is jellemezte, akiknek tiszteletére éppen ma ünnepeljük szeretett városunk napját, nélkülözhetetlen az előrehaladáshoz. Ahogyan nélkülözhetetlen az összefogás is, hiszen a nehézségek leküzdéséért csakis közösen tudunk síkra szállni, a problémák megoldásáért csakis közösen tudunk eredményesen harcolni. Összefogtunk hát, mi, zentaiak is, de nemcsak egymással, hanem testvértelepüléseinkkel is, amelyekkel az elmúlt évek során rendkívül sokrétű és gyümölcsöző együttműködést alakítottunk ki, gazdag és mély tartalommal töltve meg testvérvárosi kapcsolatainkat – hangsúlyozta Širková Anikó, aki kitért azokra a projektumokra is, amelyeket a testvérvárosok az elmúlt évek során közösen, egymást segítve valósítottak meg.

Az ülésen átadták a község legrangosabb elismeréseit is. A Pro Urbe díjat idén Gergely József okleveles biológusnak, újságírónak és Muhi Béla tanárnak, okleveles fizikusnak ítélték oda. Iuventus Pro Urbe díjban Juhász Kristóf tanuló és Ana Gebeješ egyetemista részesült, akik helyett szüleik vették át az elismerést. Zenta község díszpolgári címével pedig dr. Kószó Pétert, Hódmezővásárhely alpolgármesterét tüntették ki. A község polgármesterének köszönőlevelét pedig kiváló sportolói teljesítményéért Váradi Aleks motokrossz-versenyző kapta.

A díszülést követően a Művelődési Házban Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete megnyitotta a Hidak – Korok – Budapest című kiállítást, majd a program zárásaként a vendégek a Tisza-parton megkoszorúzták a Zentai Csata emlékhelyét is.

 

H. G.

Vajdaság Ma, 2013. szeptember 11.