Szándéknyilatkozat az energiahatékonyságról

Vajdaság és a németországi Baden-Württemberg közötti sokéves együttműködés eredményeként Zenta, Magyarkanizsa, Topolya, Óbecse, Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica), Šid és Ópazova (Stara Pazova) önkormányzatának képviselői szándéknyilatkozatot fogadtak el az energiahatékonyság növelését célzó projektum megvalósításáról.


Azzal, hogy a Tartományi Képviselőházban aláírták ezt a dokumentumot – Zenta önkormányzata nevében Ceglédi Rudolf polgármester látta el kézjegyével --, egyben megalakították a vajdasági községek első LEEN (Learning energy network) hálózatát.

A három évig tartó program célja, hogy feltérképezze a községek, illetve azon belül a középületek energetikai helyzetét és tervet dolgozzon ki, megoldásokat javasoljon az energiafelhasználás hatékonyabbá tételére.

Johannes Jung, Baden-Württemberg brüsszeli képviseletének igazgatója és Mirko Krück, a LEEN kompánia képviselője elégedettségét és optimizmusát fejezte ki, hogy a vajdasági községek készek részt venni ebben a jelentős folyamatban. Mirjana Prljević, a Teslianum Energetikai Innovációs Központ elnöke és társalapítója is bízik benne, hogy a projektum sikeres lesz.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke az újságíróknak elmondta, 2002-ben, amikor a vajdasági parlament a kormány beterjesztésére elfogadta a tartományi gazdaságfejlesztési tervet, ennek az egyik kiemelt pontja az energiahatékonysági program volt. Attól kezdve ez a téma folyamatosan terítéken van. Hozzátette, a közszféra csak egy kis szelete ennek a tervezetnek, és ahhoz, hogy hatékonyabbak legyünk, a második lépésben a magánházakkal is foglalkozni kell. A jelenlegi időszak felkészülés azokra az évekre, amikor majd -- reményeink szerint -- az uniós források elérhetővé válnak.

 

TÓTH Lívia

HERÉDI Krisztián fotói