Frissdiplomások a Rasco-Tampban

Csütörtökön a zentai városháza Andruskó termében diplomaosztót tartottak a Rasco-Tamp, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, valamint a helyi önkormányzat szervezésében. Azoknak a fiataloknak adták át az oklevelet, akik részt vettek a kilenc hónapos átképzésen, és ezután munkába is állhatnak.


Ceglédi Rudolf polgármester elmondta, két évvel ezelőtt merült föl az ötlet a fémes szakmunkásképzés, illetve átképzés beindítására Zentán a Rasco-Tamp új tulajdonosának javaslatára. Az önkormányzat azonnal elkezdett a kérdéssel foglalkozni, és azt tapasztalta, hogy számos fiatal van a községben, aki megfelelő középiskolai diplomával rendelkezik, közben munkanélküliséggel küzd. Itt el is indult az együttműködés a fenti céggel és a Thurzó Lajos MOK-kal, mindhárman alá is írtak egy megegyezést az oktatás beindításáról. Az elméleti képzést az adai Műszaki Iskola biztosította, a gyakorlatit pedig a Rasco-Tamp; mindez az önkormányzat anyagi támogatásával jött létre. A tanfolyamra körülbelül hatvanan jelentkeztek, ebből választott ki a szakmai bizottság 25 személyt. Közülük a múlt év júniusában 24-en kezdték el a tanfolyamot, 18-an fejezték be, akik most átvehették az oklevelet. Március 1-jétől a fenti cég munkahelyet biztosít számukra, ahogyan az a szerződésben is áll.

Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos MOK igazgatója hangsúlyozta, az elsődleges cél az volt, hogy felkészült és komoly munkavállalókat képezzenek ki, hiszen a Rasco-Tamp cégnek fiatal és agilis munkatársakra volt szüksége a megrendelései teljesítéséhez. A másik közös cél pedig a munkanélküliség és az elvándorlás csökkentése volt a község területén.

Lengyel László, az oktatásért felelős szakmunkatárs elmondta, először valósult meg egy olyan képzés, amely nem előre elkészített program volt, hanem a cég szükségletei alapján dolgozták ki, és amely aztán az elméleti és a gyakorlati oktatóhely közötti szoros együttműködésben sikeresen ért véget. Lengyel mindezt példaértékűnek tekinti, mivel más cégek esetében újra alkalmazható lesz, ez pedig elősegítheti, hogy további biztos munkaadók jelenjenek meg a térségben.

 

(szög)

Magyar Szó, 2016. január 23.