Rendezik az adatokat - A polgárok segítségét kéri a zentai önkormányzat adóhivatala

A közelmúltban a zentai önkormányzat közigazgatási szolgálatának adóügyi alosztálya több mint 8500 felszólítást küldött a polgároknak, amelyben azt kérelmezi, hogy a ház- és lakástulajdonosok a kézhez vett íven tüntessék fel a portájuk és a házuk, lakásuk területét, s a papírt adják át a megfelelő tolóablaknál. A kikézbesített felszólítás azonban azt is tartalmazza, hogy aki nem tesz ennek eleget, számolnia kell 5000–100 000 dináros szabálysértési bírsággal.


Talán nem kell mondani, hogy a legtöbb embert pont ez háborította fel leginkább. Méltatlankodásuk annál is inkább jogos(nak tűnik), mert az idei, illetve a tavalyi évre vonatkozó vagyonadó, illetve telekhasználati díj (közismertebb nevén: a levegőadó) megállapítására vonatkozó határozat tartalmazza az adatokat. Vagyis a szóban forgó alosztálynak valamilyen forrásból rendelkezésre áll a kért négyzetméterek száma.

– Mi szükség volt minderre? – kérdeztük Kanyó Mariannát, az adóügyi alosztály vezetőjét.

– Rendelkezünk bizonyos adatokkal, de amikor azokat összevetettük a valós helyzettel, kiderült, hogy igen sok esetben ellentmondók, vagyis nem felelnek meg az állapotoknak. Ezért kértük és kérjük a lakosságot, hogy a rendelkezésükre álló dokumentumokból, mint például az adásvételi szerződés vagy örökösödési végzés, másolják ki a két kért adatot, és bocsássák a rendelkezésünkre, s ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak a kimutatás rendezéséhez.

– De hát a földhivataltól is elkérhették volna…

– Elvileg igen, de ez az intézmény köztársasági szinten olyan döntést hozott, hogy csak igen komoly anyagi juttatás ellenében engedi át a saját kimutatását. Ha ezt a megoldást választottuk volna, igen nagy, terven kívüli kiadással terheljük a községi költségvetést, ami már így is szűkebb az év elején meghatározottnál. Ezért adtunk előnyt a polgárokhoz való fordulásnak, pedig tudjuk, hogy ez hatalmas munkát jelent a számunkra, s félő, hogy kénytelenek leszünk átlépni a kijelölt határidőt.

– Az embereket azonban bosszantja a szabálysértési büntetéssel való fenyegetés…

– Joggal neheztelnek ránk emiatt, de törvény mondja ki, hogy ilyen esetben fel kell hívni a polgárok figyelmét az esetleges következményekre. Nekünk is kellemetlen ez a módszer, de kénytelenek vagyunk betartani a törvény rendelkezéseit. Ennek ellenére nagyon reméljük, hogy a lakosok nem értik félre szándékunkat, és az űrlap kitöltésével, illetve a szolgálatunknál való átadásával a segítségünkre lesznek – mondta Kanyó Marianna.

B.M.

Magyar Szó, 2013. augusztus 22.