Zenta polgármestere cáfolja a DélHír korrupciós vádjait

December 17-én a DélHír portálon vádak jelentek meg a zentai önkormányzat munkájával kapcsolatban, amelyekre Ceglédi Rudolf polgármester reagálni kívánt a sajtóban. Elmondta, utánanéztek az említett ügyeknek, és bátran kijelentheti, semmiféle korrupciós ügyekről nincs szó.


Az első vád szerint 2012-ben közel 95 millió dinár „helytelenül és törvénytelenül lett felhasználva”. Amikor koalíciós megbeszélés alapján az új önkormányzat magára vállalta, hogy kivizsgálja a céleszközök hiányát, megállapította, hogy 94 750 192,92 dinár céleszközhiány van. Ezt a jelentést a községi költségvetési ellenőr végezte, amit aztán a képviselő-testület elfogadott. Ezután elküldték a megfelelő szervekhez, és innen kezdve rajtuk múlik, milyen intézkedések történnek, tehát a korrupció legkisebb jele sem mutatkozhat ebben a történetben, hangsúlyozta Ceglédi.

A második vád a szintén 2012-ben, a SaTrak vállalattal kötött 7,2 millió dináros szerződéssel kapcsolatos a zentai helyi közösségeket összekötő optikai kábel lefektetéséről. A DélHír szerint „a munka el lett végezve, a pénz ki lett fizetve. A probléma ott van, hogy a mai napig nincs az önkormányzat tulajdonába vezetve a rendszer, sem berajzolva a kataszteri adatbázisba. Így azt is mondhatjuk, hogy hivatalosan nem létezik.” A közbeszerzés, a szerződéskötés és az üzemeltető kiléte mind intézve lett az előző önkormányzat részéről a 2012-es választások előtt, egy csereszerződésről van szó, egyébként ezekhez a szerződésekhez a jelenlegi önkormányzatnak semmi köze, árulta el Ceglédi.

A harmadik vád szerint a helyi önkormányzatnak a DDOR Biztosítótársasággal kötött, 2013-ban lejárt szerződését a jelenlegi polgármester törvénytelen módon hosszabbította meg, mivel közbeszerzési pályázaton kellett volna kiválasztani a nyertest. Ceglédi szerint ez egy hosszú lejáratú szerződés, amelyet még sok évvel ezelőtt kötött az egyik önkormányzat a biztosítóval. Az előző periódusokban felhalmozódott mintegy 15 millió dináros adósság, amelynek törlesztésére a jelenlegi önkormányzat 2012-ben kidolgozott egy dinamikát. Ennek alapján kellett a szerződést módosítani és valami módon meghosszabbítani.

Röviden ennyit kívánt reagálni Ceglédi a vádakra, majd hozzátette, állnak elébe bármilyen vizsgálatnak az ügyekkel kapcsolatban.

(szög)

Magyar Szó, 2015. december 23.