Az idén is keresték a zentai csata víz alatti maradványait

Az elmúlt héten a zentai cukorgyár közelében folytatódott a zentai csatából származó régészeti leletek feltárása. A harmadik éve tartó kutatások során több értékes maradványra bukkantak. A búvárok ezeket a zentai Városi Múzeumnak adták.


-- A kutatások első évében elég kevés maradványra bukkantunk, csupán néhány puskagolyót s különböző fémtárgyat találtunk – emlékezett vissza a kezdetekre dr. Vikor László, a feltárásokat végző Vajdasági Víz Alatti Kutatók vezetője, majd elmondta, hogy a következő évben már sokkal eredményesebbek voltak, s számos, a csatából visszamaradt leletre bukkantak, és az idén is gyümölcsözőnek bizonyult a fáradságos munkájuk. A víz mélyéről különféle késeket, ágyúgolyókat és lószerszámokat is sikerült felhozniuk.
A kutatók több forrásból származó történelmi dokumentumot áttanulmányozva határozták meg a csata lehetséges helyszínét, majd magnetométeres vizsgálatokat is végeztek, s ez alapján kezdték meg a víz alatti kutatást. A feltárások során ahhoz, hogy a háromszáz évvel ezelőtti szintet elérjék, mintegy kétméternyi iszapot kellett átszivattyúzniuk a búvároknak, ezután pedig kézi fémkeresővel pásztázták végig a területet, s ahol a berendezés jelzett, azt a részt tüzetesebben is átvizsgálták. Az idén a Vajdasági Víz Alatti Kutatók Egyesületének tagjain kívül magyarországi búvárok is részt vettek a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság által támogatott feltárásban.

Zentai látogatása során az elmúlt napokban a kutatókkal találkozott Slaviša Grujić tartományi művelődési és tájékoztatási titkár is, aki a zentai városházán megtartott sajtótájékoztatón kifejtette, egyedülálló kutatásról van szó, már csak azért is, mert a jelentős történelmi esemény korábban nem állt az érdeklődés középpontjában. Grujić reményének adott hangot, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek e feltárásnak. A találkozón jelen volt Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere is, aki szerint úgyszintén óriási jelentősége van a kutatásoknak, amelyek elsősorban a Tisza-parti város idegenforgalmának fejlesztéséhez járulhatnak hozzá. A felszínre hozott leleteket Zenta városnapi ünnepségén a nagyközönség is megtekintheti.

Hhzs.

Magyar Szó, 2013. augusztus 21.