Átadják rendeltetésének a sportcsarnokot

Új perspektívák nyílhatnak meg a zentai sportolók és sportklubok előtt, ugyanis december 3-án, csütörtökön ünnepélyes keretek között megnyílik az újonnan felépített zentai sportcsarnok, amely a jövőben nemcsak a különféle sporteseményeknek ad majd helyet, hanem számos egyéb programnak is.


A zentai sportcsarnok építése hat évvel ezelőtt, 2009-ben kezdődött meg, és az idei év tavaszán fejeződött be, azóta pedig már a felszerelése is megtörtént, hangsúlyozta Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki elmondta, a sportcsarnokot Zenta község önkormányzata működteti majd, és a létesítmény üzemeltetése az előzetes számítások szerint évente mintegy 25 millió dinárba fog kerülni.

"Zenta sportolói és sportvezetői részéről már mintegy ötven-hatvan évvel ezelőtt megfogalmazódott annak az igénye, hogy a községbeli sportélet fejlődése szempontjából nagyon jó lenne, ha a község sportcsarnokkal rendelkezne. Nagy örömmel jelenthetjük ki, hogy a sportcsarnokunk elkészült, a felszerelések nagy része is megvan, így december 3-án, csütörtökön ünnepélyes keretek között át is adjuk rendeltetésének. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem csupán sportcsarnokról van szó, hanem rendezvénycsarnokról, ami azt jelenti, hogy nemcsak sportesemények, hanem koncertek, kiállítások, gazdasági rendezvények megszervezésére is alkalmas csarnokot kapott a városunk és az egész Tisza mente", magyarázta Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki elmondta, a komplexum már a megnyitását követő napokban egy igen rangos nemzetközi sporteseménynek is otthont ad majd, ugyanis ott rendezik majd meg a pionír korosztályban versenyző birkózók számára a Balkán-bajnokságot.

A zentai sportcsarnokot a december 3-án, csütörtökön délben nagyszabású ünnepség keretében adják át rendeltetésének, este nyolc órától pedig Zvonko Bogdan ad ingyenes koncertet a létesítményben.

H. G.

Vajdaság Ma, 2015. november 28.