A hősök leckét adnak nekünk emberi helytállásból

Minden év október 6-án az önkormányzat és a pártok képviselői alkalmi műsor keretében megkoszorúzzák a zentai emlékhelyet.


„A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol” 
(Juhász Gyula: Vértanúink)

Gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnöke, és az 1849-ben kivégzett magyar vértanúk tiszteletére 2006 óta emléktábla áll a zentai Városháza oszlopcsarnokában. Minden év október 6-án az önkormányzat és a pártok képviselői alkalmi műsor keretében megkoszorúzzák az emlékhelyet.

Idén Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja mondott ünnepi beszédet. A hősök leckét adnak nekünk emberi helytállásból — hangsúlyozta a történelmi események felidézése után, majd így folytatta:

— Arad gyertyái az erkölcsi példát világítják meg nekünk. Tanuljunk történelmünk nagy alakjaitól és a széttöredező valóságban nyújtsuk egymás felé a kezünket. Ha nem fogunk össze, hanem széthúzunk, saját sorainkat, érdekképviseleteinket, családjainkat, nemzetünket gyengítjük.

A megemlékezésen közreműködött a Pro Urbe díjas Mécsvirág együttes (Krnács Erika,Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin). Hangulatos összeállításuk a Volna szél címet viselte. 

Az emléktáblánál a kegyelet virágait Zenta város önkormányzata nevében Širkova Anikó, a községi képviselő-testület elnöke és Borbély Ferenc alpolgármester, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa képviseletében dr. Menyhárt Attila vezető konzul, a Magyar Nemzeti Tanács részéről pedig Perpauer Attila helyezte el, valamint koszorúzott a VMSZ zentai helyi szervezete és az Magyar Polgári Szövetség is.

Herédi Krisztián felvételei