Zentán adott városnapi koncertet a Török Trió

Az adai születésű Junior Príma-díjas előadóművész, Török Tilla vezette Török Trió lépett fel pénteken este Zentán, a Fő téren felállított nagyszínpadon a városnapi rendezvénysorozat keretében.


A koncerten a magyar népzene mellett a szomszédos népek zenei hagyományát idéző dalokat is hallhattak az érdeklődők, valamint közép-ázsiai és török dallamokat is a hallgatóság fülébe varázsoltak a Török Trió tagjai, Török Flóra, Török Tilla és Török Vidor.

– Ha a zenekar üzenetéről szeretnék beszélni, akkor azt mondanám, az elsődleges célunk tulajdonképpen az, hogy megpróbáljuk közelebb vinni az emberekhez a saját kultúrájukat, vagyis a magyar kultúrát, a magyar népzenét. Másodsorban pedig azt szeretnénk, ha a szomszédos népek népzenéjével is közelebbről megismerkedne a közönség a mi segítségünkkel – mondta a koncert után Török Flóra, hozzátéve, nagyon jól érezték magukat Zentán, hiszen mindig óriási örömmel tölti el őket az, ha az itthoni közönség előtt is színpadra léphetnek, amire nemrég Adán és Temerinben is volt lehetőségük.

A Török Trió Naphasadás című legutóbbi lemeze néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában. Azóta azonban már folyamatban vannak az újabb cédéjük előkészületei is.

– Készülünk egy új lemezzel is, mert a kazahsztáni élmények, amik júniusban értek bennünket, olyan erős hatással voltak ránk, hogy úgy gondoltuk, megérdemelnek egy lemezt. Kazah és török dallamok is szerepelnek majd az albumon, ugyanis azt szeretnénk, hogy a magyar népzene keleti gyökereire lehessen majd visszavezetni ennek a lemeznek a létrejöttét – mesélte az együttes tervei kapcsán Török Tilla, aki elmondta, a júniusi kazahsztáni és az augusztusi norvégiai vendégszereplést követően az együttes a tervek szerint hamarosan balkáni koncertkörútra indul, amelynek főbb állomásai Niš, Szkopje és Szarajevó lesznek majd.

D. Sz.

Vajdaság Ma, 2015. szeptember 12.