Filmválogatással ünnepelt a Bolyai Filmműhely

A zentai városnapi rendezvénysorozat keretében kedden este a Bolyai Filmműhely elmúlt tíz évének legfontosabb filmjeiből láthattak válogatást az érdeklődők a zentai helyi Művelődési Házban.


A zentai Bolyai Filmműhely Régen és most címmel megtartott rendezvénye keretében közel másfél órás filmvetítéssel emlékezett meg fennállásának tízéves jubileumáról. A műhelyben folyó munka jelentősége igencsak felértékelődött az elmúlt évek során, az alapvető célkitűzések azonban nem változtak, hangsúlyozta Horváth Mihály, a Bolyai Filmműhely vezetője, aki elmondta, az elmúlt tíz év során mindig is arra törekedtek, hogy a tanulókat megismertessék a szakma alapjaival, a filmkészítés dramaturgiájával, annak filozófiájával, a vágás ritmusával, és minden olyan szabállyal, amelyek a filmnyelvet jellemzik.

A Bolyai Filmműhely tagjai az elmúlt évek során számos rangos elismerést szereztek a különféle hazai és nemzetközi fesztiválokon, aminek köszönhetően mind többen és többen kapcsolódtak be a munkába, emelte ki Póth Imre, a Bolyai Filmműhely másik vezetője, aki elmondta, a munka folytonosságának fenntartását nehezíti, hogy a csoport összetétele folyamatosan változik, aminek azonban a negatív oldala mellett pozitív oldala is van, hiszen az új tagok mindig új lendületet visznek a műhely életébe, ráadásul az egykori tagok között vannak olyan személyek is, akik a gimnáziumi éveik után is igyekeznek hasznosítani a műhelyben megszerzett tudásukat. Ilyenek a Bolyai Filmműhely egykori tagjai által alapított Mayfly Filmklub tagjai is, akik ma már fontos szerepet vállalnak a műhely munkájában, illetve nyári és téli táborainak, valamint az egyéb rendezvényeinek lebonyolításában is.
A városnapi rendezvénysorozat keretében megtartott filmvetítés különleges premierrel zárult, ugyanis a műhely tagjai itt mutatták be először a nagyközönségnek Az éj leple alatt... című filmjüket.

H. G.

Vajdaság Ma, 2015. szeptember 9.