Zenta: „Szívem zsong a szép szavaktól”

Kiváló hangulatú koncerttel lepte meg a zentai közönséget a budapesti Kaláka együttes szombat este a zentai Művelődési Házban, az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiváljának gálaműsorán.


A fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünneplő Kaláka együttes „Szívem zsong a szép szavaktól” című jubileumi koncertjén az együttes tagjai elsősorban azokat a dalaikat adták elő, amelyek a legnagyobb népszerűségnek örvendenek a közönség körében, hangsúlyozta Radványi Balázs, a Kaláka együttes tagja, aki elmondta, az újdonságok között egyebek mellett egy Lackfi János-verset és egy Tóth Krisztina-verset is hallhattak az egybegyűltek. Hozzátette, a zentai közönséggel való találkozás, ahogyan mindig, ezúttal is igen örömteli esemény volt számukra, hiszen a kezdetek óta visszatérő vendégei az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának, amelyet valamennyien rendkívül jelentős eseménynek tartanak, éppen ezért nagyon örülnek annak, hogy immár húsz éve töretlen népszerűségnek örvend nemcsak a zentaiak körében, hanem a Kárpát-medence énekelt verseket kedvelő magyarsága körében is.

A Kaláka együttes zentai koncertjének vendége Gryllus Dániel leánya, az Európa-szerte népszerű színésznő, Gryllus Dorka volt, aki elmondta, bár nagyon izgult a fellépés miatt, mindvégig nagyon élvezte azt. Hangsúlyozta, miután megszületett a kisfia, visszaköltözött Budapestre, ahol most kezdi újra felfedezni azokat a dolgokat, amelyek igazán közel állnak hozzá, mint amilyen például a Kaláka együttes zenéje, amit nemcsak ő, hanem a kisfia is imád.

A fennállásának húszéves jubileumát ünneplő Énekelt Versek Zentai Fesztiválja, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt nemzeti jelentőségű Kárpát-medencei nagyrendezvénye programjai idén négy helyszínen, Bácskossuthfalván, Csókán, Szajánban és Zentán zajlottak. A rendezvényre a Kárpát-medence szinte minden részéről érkeztek vendégek.
H. G.

Vajdaság Ma, 2015. május 17.