Zentai és budapesti siker az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválján

Kiváló hangulatban zajlott le a zentai Művelődési Házban az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiváljának versenyprogramja, amelynek keretében összesen tizenegy egyéni előadó és együttes produkcióját kísérhették figyelemmel az érdeklődők.


A versenyzők a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három-három megzenésített verssel készültek, amelyek közül az egyik minden fellépő esetében a rendezvénysorozat idei díszvendége, Kontra Ferenc Márai Sándor- és József Attila-díjas író, költő Vászon takarja című verse volt, a másik két verset pedig a résztvevők szabadon választhatták meg. A fellépők produkcióit a Huzella Péter dalszerző-előadóművész, Kontra Ferenc Márai Sándor- és József Attila-díjas író, költő, a fesztivál díszvendége, Török Máté verséneklő-zenész, a Misztrál együttes tagja, Skorutyák Veronika zenei szerkesztő, Szögi Csaba író, költő és Verebes Ernő zeneszerző-költő, a zsűri elnöke alkotta bírálóbizottság értékelte, amelynek döntése értelmében a megosztott első helyet a zentai Sceptic Duo és a budapesti Vendéghang együttes érdemelte ki. A zsűri második helyet nem osztott ki, a harmadikat pedig az óbecsei „Akkó próbájjuk meg” együttesnek ítélte oda. A fesztivál közönségdíjasa a szabadkai OffGround együttes lett.

A zsűri három különdíjat is kiosztott, a kötelező vers legjobb megzenésítéséért járó díjat az óbecsei Száraz Szerda együttes tagjainak ítélték oda, de különdíjat kapott a keszthelyi Ambrus–Villányi Duó, valamint a kecskeméti Resti Kornél együttes is. A Kaláka-díjat az óbecsei „Akkó próbájjuk meg”, a Misztrál-díjakat pedig a zentai Sceptic Duo és az óbecsei Száraz Szerda kapta. A rendezvény szervezői a húszéves jubileum alkalmából Hűségdíjjal jutalmazták Szloboda Tibort.

Az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiváljának gálaműsorát szombat este fél nyolctól tartják meg a zentai a Művelődési Ház színháztermében, ahol a budapesti Kaláka együttes „Szívem zsong a szép szavaktól” című jubileumi koncertjét kísérhetik majd figyelemmel az érdeklődők.
H. G.

Vajdaság Ma, 2015. május 16.