Zenta: Fát ültettek az újszülöttek tiszteletére

Emléktáblát avattak és fát ültettek a 2014-ben született gyermekek tiszteletére ma délelőtt Zentán, a helyi Népkertben. Az önkormányzat illetékesei az akcióval a jövőbe vetett hit, valamint a fejlődés fontosságát kívánják évről évre kifejezni.


A zentai önkormányzat illetékesei által néhány évvel ezelőtt útjára indított akció keretében eleinte rózsakerteket létesítettek az újszülöttek tiszteletére, ezzel kísérelve meg szebbé tenni a város köztereit, tavaly azonban az illetékesek úgy döntöttek, a rózsakertek létesítése helyett faültetéssel tisztelegnek az előző évben született gyermekek előtt.

Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere az ünnepségen hangsúlyozta, az önkormányzat különféle intézkedések révén a nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatosan megpróbálja gyermekvállalásra ösztönözni a község lakosságát, majd hozzátette, január elseje óta a korábbi húszezer dináros egyszeri juttatás összegét, amellyel az újszülötteket támogatják, harmincezer dinárra emelték, de emellett az év első újszülöttjét minden évben külön is megjutalmazzák.

A 2014-ben világra jött gyermekek szülei közül többen is kiemelték, rendkívül jó ötletnek tartják a gyermekeik tiszteletére történő faültetést, majd hozzátették, az akciónak szerintük közösségépítő szerepe is van, hiszen felhívja a figyelmet az összefogás fontosságára.

Zenta község területén 2014-ben összesen 184 gyermek született. A tiszteletükre szervezett rendezvényt a zentai magyar és szerb gyermek-néptánccsoportok tagjainak alkalmi produkciói tették ünnepélyesebbé.

Vajdaság Ma, 2015. március 28.  

H. G.

(Herédi Krisztián felvételei)