Új elektronikus rendszert vezettek be a zentai Városházán

Új, korszerű elektronikus közgyűlési rendszert vezettek be a zentai Városházán, ahol az új rendszert ma délelőtt a községi képviselő-testület harmincharmadik rendes ülésén élesben is kipróbálták. A képviselőknek három óra alatt huszonnyolc napirendi pontot sikerült megvitatniuk és ezek mindegyikéről döntést hozniuk.


Az ülésen jelen voltak a kivitelező vállalat, a magyarországi Globomax Zrt. munkatársai is, akik felügyelték, ellenőrizték a rendszert, és szükség esetén segítséget is nyújtottak a használatához. Csonka László, a Globomax Zrt. munkatársa szerint a zentai képviselők jól kezelték az új rendszert, amely nemcsak az ő munkájukat segíti majd, hanem a lakosság tájékoztatását is.

– A MikroVoks elektronikus közgyűlési rendszert telepítettük, egyebek mellett azért, hogy a közgyűlés munkája sokkal gyorsabb és hatékonyabb lehessen, illetve a lakosság tájékoztatása is teljes körűen megvalósulhasson. A tapasztalatunk az, hogy mind a közgyűlés, mind az elnökség nagyon jól fogadta a rendszert, nagyon gyorsan beletanultak, úgyhogy várhatóan a jövőben sokkal látványosabb, sokkal gyorsabb lesz a közgyűlés munkája, és a helyi televízió segítségével a tájékoztatás is sokkal pontosabb lesz, gondolok itt a szavazati eredményeknek az LCD képernyőn való megjelenítésére, vagy a számítógépes rögzítésre – magyarázta Csonka László, a Globomax Zrt. munkatársa, aki elmondta, a jövőben további önkormányzatoknál is tervezik a rendszer bevezetését.

Az új elektronikus közgyűlési rendszer bevezetése mintegy kétmillió-hatszázezer dinárba került, amely beruházást Zenta község önkormányzata a Tartományi Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkársággal közösen valósította meg.

H. G.

Vajdaság Ma, 2015. február 10.