Zamárdiban nyaraltak a zentai gyerekek

A budavári önkormányzat meghívására harminc Zenta községbeli gyermek egy felejthetetlen és élményekben gazdag hetet töltött a Balaton menti Zamárdiban. Az üdülőtelepen a vajdaságiak mellett 30-30 budapesti és székelyudvarhelyi diák is tartózkodott. A kellemes nyaralás többek között azért jöhetett létre, mert a budavári önkormányzat testvértelepülési kapcsolatot ápol a zentaiakkal és a székelyudvarhelyiekkel. A kirándulás elsődleges célja az volt, hogy az anyaországi és a határon túli gyerekek közös programokban vegyenek részt, megismerjék egymást és barátkozzanak.


A táborba a zentai Stevan Sremac Általános Iskolából főleg hatodik és hetedik osztályosok utaztak el. Számukra ez jutalom is volt a jó bizonyítványért és a tanulmányi versenyeken való sikeres szereplésért. Utazásuk költségeit a zentai önkormányzat biztosította.

Az ott töltött idő tartalmasan és unatkozás nélkül telt el, volt vízi- és szárazföldi sportvetélkedő, közösségépítő játékok, filmvetítés, számháború. A diákok hulladékból szobrokat építettek, tudósítást, riportot írtak, esténként beszélgettek, társasjátékoztak. Elmondásuk szerint nagyon tetszett nekik a vízi biciklizés és a zamárdi kalandpark, de a Kiskőrösön tett látogatás is emlékezetes marad számukra. Szórakozásukat a szeszélyes időjárás sem rontotta el, pedig az első három verőfényes nap után 16-18 fokra süllyedt a hőmérő higanyszála.

A záró esten hatalmas bográcsban főtt a gulyásleves, amiből mindenkinek jutott, de az igazi meglepetés a testvértelepülések tortája volt, ugyanis az édességet Budavár, Zenta és Székelyudvarhely címerével ékesítették.

 

17zamardi-kalandpark 17zamardi csoport01 17zamardi-torta 17zamardi-torta01