Zenta: Megnyílt az Ács József 100 című kiállítás

A zentai Városi Múzeumban ma este a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napja alkalmából ünnepélyes keretek között megnyílt az Ács József 100 című retrospektív kiállítás, amely a Topolyai Múzeum és a zentai Városi Múzeum együttműködésének köszönhetően jött létre. 


A megnyitó kezdetén előbb Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta, az, hogy ezentúl Ács József neve lesz a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napjának hívószava, lehetőséget kínál arra is, hogy ez a nap még jobban ráirányítsa a figyelmet a kortárs vajdasági képzőművészetre.

Kormányos Katona Gyöngyi, a zentai községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja Ács József Zentához való viszonyáról beszélt, hozzátéve, az a világ, amelyet a képein láthatunk, a mi világunk, az a valóság, amelynek szerves részei vagyunk, csak tudni kell vele együtt élni és érezni. A kiállítást hivatalosan Benes József grafikus- és festőművész nyitotta meg, aki megnyitóbeszédében rendhagyó módon nem Ács József alkotásairól beszélt, hanem az egybegyűltek nagy örömére azokat az anekdotaszerű történeteket idézte fel, amelyeket egykor együtt éltek át.

A kiállítás szerzője, Szarka Mándity Krisztina művészettörténész kérdésünkre válaszolva elmondta, Ács József rendkívül összetett, tevékenységében és művészi érdeklődésében egyaránt sokszínű életművet valósított meg, amely sokszínűség a műveiből létrehozott kiállításnak is fontos jellemzője, majd hozzátette, a Topolyai Múzeum és a zentai Városi Múzeum Ács-gyűjteménye igen jól kiegészíti egymást, ugyanis Zentán az életmű korábbi időszakából, az 1950-60-as évekből származó, míg Topolyán a későbbi időszakában készült alkotások a jellemzőek, amelyek együtt lehetővé teszik, hogy a kiállítás révén Ács József születésének századik évfordulóján a lezárult életpálya sajátos megvilágításba kerüljön. A zentai Városi Múzeumban a tervek szerint december első felében mutatják majd be az Ács József születésének századik évfordulója alkalmából készülő katalógust, valamint az Ács Józsefről készült portréfilmet is.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. november 14.