Újabb felújítások a Stevan Sremac Általános Iskolában

Zenta község területén folyamatos felújításra és korszerűsítésre szorulnak az oktatási intézmények épületei. A helyi önkormányzat támogatásával a napokban kezdődött meg a Stevan Sremac Általános Iskola központi épülete külső homlokzatának felújítása, amelynek munkálataival még a tél beállta előtt szeretnének végezni az illetékesek.


– Jelenleg az iskolahálózat irodáinak helyet adó épület felújítása zajlik. Az önkormányzat javaslatára kértünk ajánlatot a munkálatok elvégzésére, ugyanis az épület eléggé rossz állapotban van, éppúgy a csatornaszerkezete, mint maga a homlokzata. A nyár folyamán, amikor viharok voltak, a felső ablakszárnyak is bedőltek, tehát az idő vasfoga itt is megtette a magáét, és ezért került sor erre a felújításra. A homlokzati részen három ablak lesz kicserélve, de igyekszünk az épület építészeti sajátosságait megőrizni, így is kértük a munkálatok kivitelezését, ugyanis szeretnénk, ha ezentúl is beleillene abba a környezetbe, amelyben található – magyarázta Sárosi Gabriella, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője, aki elmondta, összesen kb. 280 ezer dináros beruházásról van szó, ami magában foglalja a tetőszerkezet javítását, az esővíz-elvezető csatornák cseréjét, a három ablak cseréjét, valamint a malterozást és a meszelést is.

A további fejlesztéseket illetően Sárosi Gabriella elmondta, továbbra is várják a tartományi energetikai titkárság válaszát arra a pályázati anyagra, amelyet a tornyosi általános iskola fűtési rendszerének felújítására adtak át. A projektum a biomasszával való fűtésre, azaz a mostaninál gazdaságosabb és könnyebben beszerezhető anyaggal működő fűtési rendszerre való átállásra irányul, ám mivel még nem született döntés az ügyben, a fűtési idény viszont rövidesen kezdetét veszi, ezért úgy tűnik, idén is be kell szerezniük a szükséges fűtőolajat, amivel eddig biztosították az épület fűtését.

Az igazgatónő elmondta, ezenkívül a terveik között szerepel a Thurzó Lajos iskola homlokzatának és tetőszerkezet felújítása is, amely projektumra folyamatban van a pályázat beadása az illetékes minisztérium felé, ugyanakkor taneszközökre is pályáznak majd, ugyanis számítógépek és táblagépek vásárlása révén szeretnék még színvonalasabbá és korszerűbbé tenni az intézményben folyó oktatást.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. szeptember 30.