Elhunyt Zenta díszpolgára - Gyetvai Lajos (1927–2014)

Tegnapelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Gyetvai Lajos nyugalmazott közgazdász és politikus, akit érdemeiért és a városért tett önzetlen szolgálataiért az idei városnapi ünnepségen a város díszpolgári címével tüntették ki.


Gyetvai Lajos két alkalommal is megtapasztalhatta a kihívást, hogy milyen professzionális politikusnak lenni és várost vezetni. Zenta községet és lakosait először 1958 és 1961 között a községi népbizottság elnökeként, majd 1969-től 1973-ig a községi képviselő-testület elnökeként szolgálta. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a múlt század ötvenes éveinek a végén az Egészségügyi Középiskola (1959), a Közgazdasági Középiskola (1960) és a Vegyészeti Technikum (1961) megnyitásával óriásit fejlődött és gyarapodott a középfokú oktatási hálózat.

„Polgármestersége” alatt kezdődött meg 1960-ban a folyón ma is átívelő Tisza-híd átépítése, és ekkor létesült Zentán a cukorgyár is. Természetesen akkor sem volt könnyű megvalósítani a merész elképzeléseket, a beruházások akkor is jól elhúzódtak – mesélte, amikor meglátogattuk városunk újdonsült díszpolgárát. A híd építésének egyik évében ugyanis az állami költségvetésből nem biztosították a folytatásához szükséges anyagiakat. Gyetvai Lajos éppen ekkor került az építésbe beruházó észak-bácskai vasúti vállalat élére, s annak ellenére, hogy a munkálatok álltak, egy éven keresztül ők biztosították egyszakasznyi hídmunkás fizetését, nehogy megszűnjön a munkahelyük. Hasonló fortéllyal és Gyetvai Lajos, illetve csapatának a találékonyságával büszkélkedhet városunk a cukorgyár esetében is. Az egykori városi elöljáró szerint a gyár felépítésének a kezdeményezője és kivitelezője a járási népbizottság volt, amely egy félkész, csupán cukorlevet előállító üzem kiépítésére kapott engedélyt, a cukorlevet továbbszállították volna Nagybecskerekre, s ott állították volna elő a végterméket, vagyis a cukrot.

– Mi persze okoskodni kezdtük, hogy jó lenne nekünk egy teljes kapacitással dolgozó üzem, s ezért a járási népbizottsággal közösen adtunk egy felhatalmazást, hogy kész, teljes cukorgyárat építsenek ki a városban – mesélte, s megjegyezte, hogy a sikerükhöz a termelők közelsége is hozzájárult, mert annak ellenére, hogy Nagybecskereken ott volt a nagy cukorgyár, a nagy távolság, a szállítás miatt nem volt elegendő cukorrépájuk.

Az igazi megpróbáltatásokkal a második mandátumának az idején volt kénytelen szembesülni. Szervező, koordináló munkája révén, illetve az árvízvédelmi parancsnokság vezetőjeként jelentős szerepe volt abban, hogy a város 1970-ben sikeresen hárította el minden idők addigi legnagyobb tiszai árvízét. Gyetvai a csapatmunka híve volt, de ha kellett, akkor önállóan, vezetőegyéniségként is meg tudta hozni a helyes döntéseket. Óriási tapasztalatának és bölcsességének köszönhetően elutasította, hogy az árvíz miatt a várost kitelepítsék.

Egyébként a zentai árvíz miatt került a városba a jelenleg a zentai kajakozók, kenusok és csónaktulajdonosok „szentélye”, a Tiszavirág uszály is. Az árvíz során a mákosi töltést is áttörte a megvadult Tisza, és a zentai vezetők közül valaki kitalálta, hogy egy kövekkel megterhelt uszállyal is le lehetne szűkíteni a gáton keletkezett rést, s meg lehetne fékezni az áradó vizet. Le is utaztak Szendrőre, s két-három nap múlva már Zentán is volt az uszály, amelyet a töltéshez húzattak, és megrakták kővel. Gondolom, mondani sem kell, hogy az ötlet bevált. A zentaiak elképzelésén Újvidéken az árvízellenes védelemmel foglalkozó bizottság tagjai is meglepődtek, de végül is kivitelezhetőnek tartották, s áldásukat adták a merész tervre.

Gyetvai Lajos halálával Zenta tekintélyes polgára távozott el örökre közülünk, aki vezetői pályafutásával és magánemberként is arany betűkkel írta be nevét a város történetébe, s akinek bölcsessége és tapasztalata példaként szolgálhat a mindenkori zentai önkormányzat és a polgárok előtt is. Emlékére ma délben gyászülést tartanak a zentai városháza dísztermében, temetése pedig 15 órakor lesz a Felsővárosi temetőben. Gyetvai Lajost Zenta község önkormányzata saját halottjának tekinti.

Hhzs.

Magyar Szó, 2014. szeptember 17.