Sokszínű program a VII. Táncpanorámán

Idén is sokszínű programmal várta az érdeklődőket hétfő este Zenta főterén az Interetno Fesztiválhoz kapcsolódóan hetedik alkalommal megtartott Táncpanoráma elnevezésű rendezvény, amelynek vendégei idén Costa Rica, Észak-Ciprus és Románia néptánccsoportjainak tagjai, valamint Németh Antal, a Fölszállott a páva elnevezésű televíziós tehetségkutató műsorban rendkívül sikeresen szerepelt zentai szólótáncos volt, akik közül valamennyien kiváló hangulatú és rendkívül látványos produkciókkal lepték meg a zentai közönséget.


A rendezvény szervezői a más térségekben élők hagyományainak és kultúrájának megismertetése mellett fontos célkitűzésüknek tartják, hogy lehetőséget biztosítsanak a különböző kultúrák találkozására is, hangsúlyozta Kormányos Katona Gyöngyi, a Pro Cultura Polgári Egyesület elnöke, hozzátéve, ennek jegyében a rendezvényen ezúttal is felléptek a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng gyermektánccsoportja és a szintén zentai Stevan Sremac Helyismereti Alapítvány népi tánccsoportja tagjai is, akik szintén nagy sikert arattak produkcióikkal.

A VII. Táncpanoráma keretében a színpadra lépő táncosok mellett a Városi Parkban található szökőkútnál gólyalábasok is szórakoztatták az egybegyűlteket, akiket a város főterén a Rozetta Kézműves Társaság szervezésében igen gazdag és sokrétű kínálattal rendelkező kézműves utca is várt. A rendezvény főszervezői a zentai Pro Cultura Polgári Egyesület és a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Egyesület voltak, társszervezője pedig a zentai Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. augusztus 26.