Felújítások a zentai Emlékiskolában

Megújult illemhelyek várják majd a tanulókat szeptembertől a zentai Emlékiskolában, ahol a zentai önkormányzat támogatásának köszönhetően kerülhetett sor az intézmény toalettjeinek felújítására, jelentették be mai zentai sajtótájékoztatójukon az intézmény és az önkormányzat illetékesei.


A zentai Emlékiskola épületében már jó ideje felújításra szorultak a diákok számára kialakított illemhelyek. A munkálatok azonban azok jellege miatt csak a nyári szünidőben kezdődhettek meg, hangsúlyozta Sárosi Gabriella, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője, aki elmondta, az Emlékiskola épületében összesen négy tanulói toalettet újítottak fel, két fiúk számára kialakítottat, és két leányok számára kialakítottat.

A felújítási munkálatokat a zentai önkormányzat támogatta, magyarázta Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja, hozzátéve, ütemtervszerűen a nyári időszakra, a tanítási szünetre kellett időzíteni a mosdók felújítását, hiszen mivel nagyobb beruházásról van szó, összesen több mint egymillió dinárról, amit teljes egészében az önkormányzat pénzelt, ezért mindenképpen a szünidő idején kellett megkezdeni a munkálatokat.

A felújítás mellett a község több oktatási intézményével egyetemben az Emlékiskolában nemrég kiépítették a külső és belső térfigyelő-rendszert is, emelte ki Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki elmondta, a Zentai Gimnázium, a Thurzó Lajos Általános Iskola és az Emlékiskola épületében megvalósított beruházások összértéke kb. 1 millió 600 ezer dinár volt, amelynek felét az önkormányzat teremtette elő, a másik felét pedig a tartományi titkárságok pályázatain nyerték.

A zentai önkormányzat illetékesei a jövőben a község több oktatási intézményének felújítását is tervezik, különös figyelmet szentelve a nyílászárók cseréjének, ami reményeik szerint jelentős mértékben hozzájárul majd az épületek energiafelhasználással kapcsolatos kiadásainak csökkentéséhez.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. július 23.