Huszonkilencmillió környezetvédelemre Zentán

A zentai önkormányzat a 2014-es évben összesen 29 millió dinárt szándékozik fordítani a község környezetvédelmi programjának megvalósítására, azzal, hogy prioritásként a középületek nyílászáróinak lecserélését tűzték ki célul, amelyre 8, 8 millió dinárt különítenek el a környezetvédelmi alapból, de úgyszintén a prioritások közt szerepel a regionális hulladéklerakó telep kiépítésének támogatása is – nyilatkozta Suhajda Izabella, az önkormányzat környezetvédelmi felügyelője. Ez a létesítmény egyébként a tervek szerint 2017-ben készül el Orom és Békova (Bikovo) között, s ezt követően Zentáról is oda szállítják majd a szemetet.


Napirenden szerepel továbbra is az illegális hulladéklerakók felszámolása, új facsemeték beszerzését is előirányozták, fásítási akciókat is terveznek, s gondot fordítanak a meglévő és az újonnan telepített fasorok fenntartására is. E célokra 450-450 ezer dinárt különítettek el az alapból, de a környezetvédelmi programból pénzelik egy pumpa megvásárlását is a városi szennyvíztisztító számára.

Az előző évekhez hasonlóan az idén is folyamatosan végzik a kommunális zaj és a levegőszennyezettség mérését, a kapott adatokat pedig közzéteszik az önkormányzat honlapján, hogy bárki megtekinthesse. A környezetvédelmi programban több munkaakciót és környezetvédelemmel kapcsolatos edukációs lehetőséget is előirányoztak a városban élő polgárok számára.

Az egyik ilyen nagyszabású takarítási akciót Zenta területén június 14-én tartják meg, amelyre mindenkit szeretettel várnak. Azok pedig, akik nem tudnak részt venni rajta, azzal is hozzájárulhatnak az akció sikeréhez, ha a házuk előtt elrendezik a közterületet. Június folyamán a zentai búvárok segítségével a Tisza medrét is kitakarítják, s folyamatosan mérik majd a folyó vízének minőségét is.

A gyermekek és a középiskolások számára edukációs jellegű előadásokat is terveztek, de különböző környezetvédelmi projektumok formájában a civil szférát is támogatni szándékozzák.

A környezetvédelmi felügyelő külön felhívta a lakosság figyelmét a közeljövőben esedékes nejlonzacskó-gyűjtésre is, amely során fél kilogrammnyi nejlonzacskóért cserébe egy ökotáskát adnak. Az elképzelések szerint az akciót a nejlonzacskó mentes világnap (július 3.) hetében rendezik meg, de a részletekről még tájékoztatják a polgárokat.

 

Magyar Szó, 2014. június 7.