A Dilemma Együttes nyerte az Énekelt Versek XIX. Zentai Fesztiválját

„Magamban gyengéden elképzelem…” címmel ma este tartották meg a zentai Művelődési Házban az Énekelt Versek XIX. Zentai Fesztiválja versenyprogramját, amely a zentai Dilemma együttes diadalával ért véget.


A versenyprogram keretében összesen tíz előadó és együttes mutatta be produkcióit. Azt, hogy a versenyzők milyen sorrendben lépjenek közönség elé, sorsolás útján döntötték el a szervezők. Az első fellépő a sepsiszentgyörgyi Szűcs Ruben – Zoltán volt, akit a budapesti Jenei Szilveszter követett, majd a zentai Dilemma együttes, a zentai Szloboda Tibor, a kecskeméti Resti Kornél, a keszthelyi Ambrus Hunor és Villányi Eszter duó, a kolozsvári Hangszóró együttes, a szabadkai Varga Dávid Quintet, a budapesti Vendéghang zenekar követett és a csanádapácai Live Coals zenekar lépett színpadra.

A produkciókat neves szakemberekből álló zsűri értékelte, amelynek tagjai a Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, Skorutyák Veronika, az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője, Szögi Csaba író, költő, Terék Anna Sinkó-díjas költő, a fesztivál díszvendége és Verebes Ernő zeneszerző-költő voltak. Döntésük értelmében az első helyezést a zentai Dilemma együttes szerezte meg, a második díjas a szabadkai Varga Dávid Quintet, a harmadik díjas pedig a csanádapácai Live Coals zenekar lett. A bírálóbizottság ezenkívül több különdíjat is kiosztott: a kötelező vers legjobb megzenésítéséért járó különdíjat a kecskeméti Resti Kornél, az egyedi és példamutató gitáros-énekes előadói stílusért járó különdíjat a budapesti Jenei Szilveszter, az intenzív színpadi jelenlétért járó különdíjat pedig a kolozsvári Hangszóró együttes érdemelte ki. A közönségdíjat a fődíjhoz hasonlóan a zentai Dilemma együttes nyerte.

Az Énekelt Versek XIX. Zentai Fesztiválja gálaműsorát szombaton 19.30-tól tartják meg a zentai Művelődési Házban „Valaki jár a fák hegyén” címmel. A gála vendége a Kaláka együttes és Kányádi Sándor költő lesznek, akik a költő 85. születésnapja alkalmából közös produkcióval lépnek majd közönség elé.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. május 17.