Németh Antalt fogadták az önkormányzat vezetői

Zentán az önkormányzat illetékesei ma fogadták a Fölszállott a páva elnevezésű népzenei tehetségkutató műsorban nagy sikerrel szerepelt, ám a további küzdelmektől az elmúlt hétvégén búcsúzott zentai szólótáncost, Németh Antalt. 


Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere és Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja gratulációik mellett örömüknek adtak hangot annak kapcsán, hogy Németh Antal a népzenei tehetségkutató műsorban bemutatott produkciói révén jelentős mértékben öregbítette a Tisza-parti település hírnevét, aminek köszönhetően – ahogyan fogalmaztak –sok fiatal máris példaképként tekint rá.

A fiatal néptáncos elmondta, a műsorban való részvétel annak ellenére is rendkívül pozitív élményt jelentett számára, hogy nem sikerült bejutnia a vetélkedősorozat döntőjébe, ugyanis a műsor révén rendkívül sok új ismeretséget kötött, valamint szakmailag is igen sokat fejlődött, éppen ezért – mint mondta – egyetlen pillanatig sem bánta meg, hogy benevezett a megmérettetésre.

Mivel Németh Antal jelenleg a Magyar Táncművészeti Főiskola elsőéves hallgatója, ezért a jövőben elsősorban a tanulmányaira kíván majd koncentrálni. Mint mondta, azt egyelőre még nem döntötte el, hogy tanulmányai befejezése után itthon vagy Magyarországon szeretné-e kamatoztatni a főiskolán megszerzett tudását, ám abban bízik, hogy itt is és ott is adódnak majd számára lehetőségek.

Az önkormányzat illetékesei hangsúlyozták, tanulmányai befejezése után szívesen látnák majd Zentán, hiszen a település néptánc-életének fejlesztésére vonatkozó célkitűzések megvalósítása során óriási szükség lesz majd a szakértelmére.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. április 17.