Lány tulipánnal a körforgalomban

Az arra járók bizonyára észrevették, hogy a Petőfi Sándor utca elején lévő korforgalom zöldövezeti része egy faragott szoborral gazdagodott. Az alkotás, amely egy tulipánt tartó leányt ábrázol, a közelmúltban elhunyt zentai fafaragó, Borsos István munkája, amelyet annak korábbi tulajdonosa, Makrinov Richárd adományozott Zenta városának.


Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere elmondta, örömére szolgál, hogy a körforgalomban lévő, virágokkal beültetett felületet egy zentai művész alkotásával is szebbé tehették, hozzátéve, a tulipán népi művészetünk egyik legősibb és leggyakrabban alkalmazott motívuma, ezért különösen örömteli, hogy a női alakot ábrázoló szobor a szívből sarjadó tulipánnal a kezében az autóbusz-állomás felé fordulva fogadja az utazókat, a hazatérőket és a vendégeket, majd abbéli reményének adott hangot, hogy a szobor elnyeri a zentai polgárok tetszését is.

Borsos Istvánnak két, szintén fából faragott köztéri alkotása található a Csóka községhez tartozó Kanizsamonostoron. Az egyik Petőfi Sándor mellszobra a költő nevét viselő helyi művelődési egyesület épületének udvarán, a másik pedig az öreg gulyást ábrázoló egész alakos szobor a falu központjában.

H. Sz.

Magyar Szó, 2020. június 18.