Összefogással minden ellenség legyőzhető - A zentai önkormányzat köszönőlapokkal fejezte ki háláját az önkénteseknek

Pénteken délelőtt a zentai városháza udvarában Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere az önkormányzat nevében mintegy 150 köszönőlapot adott át mindazon személyeknek, akik a rendkívüli állapot idején tanúsított önzetlen helytállásukkal segítették polgártársaik életét – azon önkénteseknek – többek között óvónőknek, tűzoltóknak és egyéb foglalkozású személyeknek –, akik a rászoruló személyeknek, családoknak segítettek a beszerzésben, valamint a telefonos kapcsolattartó központ dolgozóinak.


A polgármester elmondta, a rendkívüli helyzetben első lépésként megalakították az információs kapcsolattartó központot a rászorulók számára, ezután pedig logisztikailag megszervezték az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzését, az egészségügyi ellátás segítését, valamint a nyugdíjak és a dokumentációk kézbesítését. Hangsúlyozta, hogy az önkéntesek példamutatóan áldozatkész és önzetlen munkájának hála, mindezt az elmúlt két hónapban maradéktalanul sikerült megvalósítani. A járvány ugyan még nem ért véget, Czegledi Rudolf viszont bízik abban, hogy ha betartjuk a vonatkozó szabályokat, akkor a nehezén már túl vagyunk.

Lőrinc Csongor, az operatív munka fő koordinátora elmondta, egy olyan háborúban vettek részt, amelyben nem látták az ellenséget, de erős csapatként be tudták bizonyítani, hogy nem létezik olyan kihívás, amit összefogással ne lehetne legyőzni.

Győri Takács Melinda óvónő, kollégáihoz hasonlóan, maga is részt vett az önkéntes munkában. Az online oktatás mellett maradt rá idejük, így kézenfekvőnek érezték, hogy jelentkezzenek. Egyebek között ők csomagolták be a nyugdíjasoknak szánt alapvető létszükségleti cikkeket, majd segítettek ezek kikézbesítésében is. Elmesélte, számára rendkívül megható volt, mennyire kedvesek és hálásak voltak a gondoskodásért az érintettek, akikkel rendszerint el is beszélgettek. Kifejtette, nagyon örül annak, hogy részt vehetett ebben a munkában.

Burány Hajnalka magyartanár a kapcsolattartó telefonközpontban és az operatív munka megszervezésében vállalt feladatokat. Elmondta, rengeteg olyan probléma adódott, amelyre villámgyorsan kellett reagálni, megoldást találni rá és azt megvalósítani. Napról napra, olykor óráról órára változott a helyzet, ezzel együtt változtak a szabályok és előírások is. A központhoz a legkülönfélébb kérdésekkel fordultak a polgárok, a kijárási tilalommal kapcsolatos legalapvetőbb információktól kezdve az egészen testreszabott, leggyakrabban egészségügyi problémákig, amely utóbbiak bizony komoly utánajárást igényeltek. Az ott dolgozók, az önkéntes aktivistákkal szorosan együttműködve, végig igyekeztek a polgárok igényeit maximálisan kielégíteni, a kérdéseiket a legmegfelelőbben megválaszolni; mindezt kedvesen és előzékenyen, hiszen ez egy ilyen emberpróbáló helyzetben rendkívül fontos. Burány Hajnalka véleménye szerint mélyen emberi hozzáállásról és viszonyrendszerről beszélhetünk, erről tanúskodnak az aktivisták élménybeszámolói is.

Szögi Csaba

Magyar Szó, 2020. május 17.